Átlagos napnak indul, bár tudom, hogy az itt töltött napok többsége nem átlagos egyáltalán és nem is szül átlagos hétköznapi problémákat. Csupa különleges figyelmet igénylő dolog és sokszor életek múlnak rajta. A teher nagy, de hogy a vállam is elég nagy legyen hozzá, úgy érzem, minden reggel az edzőteremben kell hozzá kezdenem, hogy megfelelően karban tartsam a fizikumomat. Nem engedhetem meg magamnak, hogy egy picit is leeresszek. Sőt amióta visszatértem az élők soraiba az erdő megpróbáltató túlélő tábora után, csak még jobban rápakoltam egy lapáttal az edzőtervemre. Reggel és este szigorúan. Nincs apelláta, nincs kifogás.
Nem történik ez másképpen ma reggel sem megfelelő felszerelésben máris a terem felé veszem az irányt. Fekete izompóló, fekete mackónadrág oldalt két fehér csíkkal és egy sportcipő. Hozzá vagyok szokva, hogy ilyen idő tájt nem sokan szoktak arra megfordulni. Meg úgy mostanság egyáltalán. Az emberek túl kimerültek és inkább választják a pihenést és visszavonulást a világtól saját kis kuckójukban, ami nekik adatott. Én ezt is meg tudom érteni maximálisan, de én nem tudom beérni ennyivel. Itt tudom a legjobban kiszellőztetni a fejem is az egyértelmű erőnléti edzés mellett.
Ami elsőre furcsa, mintha hangot hallanék a terem felől. Ami csak tetéz a helyzeten, hogy egy női hangot. Megrázom a fejem, biztos csak még nem ébredtem fel teljesen és hallucinálok, bár nem jellemző. El is engedném a gondolatsort és sietve lépnék a terembe, aminek meg is van az első bakija, hiszen szó szerint nekiütközök valakinek hátulról. Időben kapcsolok így azért nem olyan durván, és ha kell meg is fogom őt, hogy ne vágódjon hanyatt. A kép, a hang, minden összeáll nem hallucináltam én, hiszen ez egy nő. Nem tudom, mit kereshet itt így kissé zavartan, sűrű bocsánatkérő nézés közepette szóra nyílnak ajkaim. - Elnézést, egyszerűen nem számítottam rá hogy itt találok valakit. Keres valakit vagy csak egyszerűen eltévedt? Nézek, rá egy kedves mosoly kíséretében miközben elengedném, ha megáll a saját lábán és beljebb lépdelek a terembe.
Nakokig nem igazán tudtam eldönteni, hogy tényleg megkérjek-e valakit, vagy sem arra, hogy segítsen. Ugyan nem tervezek kimenni a táborból, de sosem lehet tudni, mi is fog történni a jövőben. Ha valami összetűzésbe kerülnék a jövőben, szeretnék legalább valamit tudni. tényleg kicsi az esélye, hogy én verekedni állok neki, de itt, a Földön sosem lehet tudni, mivel fogok szembekerülni előbb, vagy utóbb. Jobb elővigyázatosnak lenni, mint majd kétségbeesve és tudatlanul küzdeni valakivel. Nagyot sóhajtva álltam fel az ágyamról és rögtön kimentem a szobámból. Igazából még fogalmam se volt, hogyan fogok megkérni valakit. Arról meg végképp nem volt ötletem, kit is fogok megkérni. Alig ismertem valakit a katonák közül. Ugyan sokakkal beszélnem kellett a kötelező pszichológiai felmérés miatt, de nem igazán emlékszem a nevekre. Néhány megragadt különböző okok miatt, viszont az se volt biztos, hogy egyáltalán találok.e egy szabad embert. Valószínűleg most elég bajuk van nélkülem is. Lassan mentem végig a folyósokon, majd úgy döntöttem, hogy a gyakorló termek felé indulok, hátha találok ott valakit. Ez volt talán a leglogikusabb hely, ahol beszélni tudnék valamelyikükkel. Nem siettem el a dolgokat, csak ballagva haladtam az említettek helységek irányába. Ha nem lesz ott senki, maximum várok. Amúgy is át kell gondolnom, mit fogok mondani. Nem azt mondom, hogy nem vagyok a szavak embere, de ritkán kérek én segítséget másoktól. Kissé furcsa, hogy megfordult ez a szerep. De van ilyen. Ezt hívják az élet iróniájának, ha jól tudom. Halk lépteim alig csaptak valami zajt a folyósokon, majd amikor megláttam az ajtót, amin át kellett jutnom, gyorsítottam kicsit a tempómon. Beléptem a terembe és körbenéztem. Úgy látszott, mintha teljesen üres lenne, persze a szemem elől néhány része el volt rejtve. Nem lehetettem benne biztos. Előreléptem még pár lépést, majd kicsit vártam. - Van itt valaki? - kérdeztem normál hangerőn. Nyilván meghallja így is, aki mégiscsak itt lenne. Nem kell nekem ahoz üvöltözni.
Kezdőlap 
by 
