Nicholas Weston

Miután a Földre jöttünk, egyik este bejöttél hozzám beszélgetni egy kicsit. Nem saját magad miatt, hanem, mert ráerőltették. Meg akartak bizonyosodni róla, hogy teljesen rendben vagy egy kisebb furcsa kaland után az erdőben. Szerencsére semmi bajod nem volt, bár lehet, hogy csak jól eltitkoltad. Már az elején közölted velem, hogy te nem hiszel a szakmámban, vagy valami ilyesmit mondtál, már nem emlékszem pontosan. Pár terápiás beszélgetés után, amit te csak úgy neveztél kényszeres összejövetel,mondhatni barátokká váltunk. Azért eléggé megismertük egymást, bár én téged jobban. Az utolsó beszélgetés után felajánlottad, hogy egy kicsit segítenél rajtam. Tudtad, hogy eddig még nem mentem ki a táborból és rá is jöttél miért, legalábbis sejted az okát. Edzéseket tartasz nekem, ami annyiból áll, hogy védekezési technikákat tanítasz meg. Eleve a támadással is akartál foglalkozni, de én a világért se akartam beadni a derekam arra.
Eleinte igen rideg és merev embernek tűntél, de ez csak az, amit a külvilágnak mutatsz. Igazából kedves vagy, bár ezt nem szereted hirdetni. Jobban szereted, ha a komoly és kissé bunkó oldaladat látják az emberek, viszont engem nem verhetsz át. Tudom, hogy te is emberből vagy, hiszen az a munkám, hogy az embereket megismerjem pillanatok alatt.

Talán Nich lehetne az az ember, akivel először elhagynám a tábort és segítene pár dologban. Ennyi az eddigi tervem vele, de nyilván meg lehet beszélni más dolgokat is. Nagyon várom