Elsa && Maddox

Sky people ◊ Kor : 29 ◊ Hozzászólások száma : 3

Elsa & Maddox

Amióta az eszemet tudom, küldetésemnek érzem megvédeni a társaimat és harcolni értük. Világ életemben erre neveltek, úgyhogy jelenleg is ezt a feladatot próbálom teljesíteni, kisebb-nagyobb sikerrel. A táborban, ahol jelenleg élek a többi túlélővel, katonának álltam, azon belül is őrnek. Ebből következően evidens, hogy el kell mennem járőrözni, nem e fenyegeti bármilyen veszélyforrás a tábort. Például betolakodó csapatok. Ugyanis azok errefelé igencsak szép számmal előfordulnak. Jómúltkor is láttam egyet, még az a szerencse, hogy ők nem láttak meg engem, mert elég sokan voltak, esélyes, hogy szépen megrekteltek volna. Mert ilyen helyzetben nyilván szart sem ér még az sem, ha az embernek van egy jóképű tőrje, egy kisebb fegyvere, és még pár társa szétszórva körülötte. Mi például eleve nem is azért megyünk járőrözni, hogy csatába bonyolódjunk, egyszerűen csak azért, hogy felderítsük a terepet. De mindig benne van a pakliban, hogy belefutunk egy ellenséges csapatba. Na, pont ezért nem való ez a munka mindenféle puhapöcsű cicafiúnak. De úgy látszik ez csak nálam számít kizáró indoknak, ugyanis a parancsnokunk olyan mellé osztott be, aki már a fegyver látványától is összehúgyozza magát. De hát mit lehet tenni? Emberhiány van, meg aztán az efféle érzékeny lelkű „kisfiúcskák” amúgy sem jók igaziból semmire sem. Még gyereket csinálni sem, mert nincs hozzá „eszközük”, vagy ha van is egy picike, az fix, hogy üres tankkal nem mennek vele semmire sem. Szóval az ilyeneket kiküldik az erdőbe meghalni, hátha nem kell velük többet foglalkozni. Egyel kevesebb embert kell etetni, nemde? Persze kellünk melléjük mi is, a profibbak, mert valakinek fel is kell deríteni, ha már a másikat megölték. Jó, azért félre ne érts, én nem küldeném szándékosan a halálba a szerencsétlen csávót akivel most beosztottak párba, de ugye minden elől én sem védhetem meg. Magamra vigyázni is épp elég feladat, szóval, hogy lehetőleg a legkevésbé legyen lelkiismeret furdalásom az esetleges halála miatt, miután leszakadtunk a nagyobb csapattól, megmondom Ronaldnak, hogy várjon meg az egyik nagyobb fa odvánál, onnan fedezzen míg körülnézek. Óvatosan osonok a fák között, a lehető legjobban lapulva, hogy lehetőleg egy idegen se vegyen észre. A távolban azonban megpillantok egy ellenséges csapatot. Az ösztönöm azt súgná, hogy maradjak távol tőlük, én azonban annál vakmerőbb vagyok. Ki akarom deríteni, hogy pontosan kicsodák. Láttam e már őket esetleg errefelé. Szóval közelebb merészkedek a kelleténél, ahol lehet, ott a bokrok mögött hasalva. Az egyik emberük azonban észrevesz. Látom rajta, amint egy pillanat erejéig tétovázik, hogy szóljon e a társainak. Nekem nem is kell több, egy fa mögé gurulok, ott talpra állok, majd elkezdek visszafelé sprintelni Ronaldhoz. Fix, hogy kiszúrtak, mert már hallom a lépteiket magam körül. Futok amíg bírok egyik fától a másikig, végül mikor már úgy érzem leráztam őket, bebújok az egyik bokorba és onnan figyelem az eseményeket. Látszólag senki sincs a környéken, tiszta a terep, szóval előbújok és az egyik fának támaszkodom. Ekkor ér életem legnagyobb meglepetése, ugyanis nyilakat kapok a testem köré, sőt az egyik még bele is hatol a karomba. Felhördülök, nagyobb hangot azonban míg így sem adok ki. Nem arra neveltek, tűrnöm kell a fájdalmat. A támadómra nézek, végig futtatom rajta a szememet. Egy nő? Komolyan? A pillanatnyi csodálkozásomból az rángat ki, amikor a társai egy pillanat alatt körbe vesznek a semmiből, majd nekem szegezik a kardjaikat. Az idegen következő lépése igaziból már meg sem lep. Valahogy éreztem, hogy ez lesz. Szóval így kell meghalnom. Egy nő fogja elvágni a torkomat.
-Ezt a meleg fogadtatást! –köpök az arcába. Egyszerűen úgy érzem nincs vesztenivalóm. A torkomat igaziból bármikor elvághatja, ha meg nem vágja el, akkor meg meg fog kínozni. Vagyis csak meg akar majd, mert nem véletlen tartunk magunknál cián kapszulát. Inkább a halál, mint a partizán módszerek. –Nem tanítottak jómodorra? Így kell fogadni egy vendéget? –szegezem neki a kérdésem, majd a többire nézek. -Kardokkal meg nyilakkal? Azt hiszitek, hogy engem komolyan megfélemlíthettek? Gyerünk öljetek meg, ha akkora a pofátok, gyerünk!

Music | Note |Clothes
∆ O.M. ∆

Ideje lesz kezembe venni a dolgokat, hisz nem lesz ez így jó, a saját két szememmel kell látnom ezeket a földieket, tehát a lehető legközelebb kerülök hozzájuk. Nem vittem magammal rengeteg katonát, elég volt csak hét darab, meg amúgy sem mer egyik klán sem szórakozni velem, elég nagy a tekintélyem és sokan félnek a hadseregemtől. Nem csodálom, bámulatos katonák, mindegyik egy értékes tagja a csapatnak, de a gyógyitóink kevesen vannak és elég rossz helyzetben, hisz erre nincsenek növények, elég speciális a gyógyításuk. Na ha megtámadnának minket, akkor biztos hogy őket juttatnánk biztonságos helyre, nélkülük halál fiai vagyunk. Elgondolkoztam már azon, hogy mi lesz ha a gyógyitóink nem lesznek képesek tovább folytatni a gyógyítást, ideje lenne valamit tenni a dologgal. De nem olyan könnyű, mint ahogy azt az ember gondolná. Nem is értem, hogy miért nem vagyunk egy kicsit könnyebb helyzetben, ideje lenne a változásnak, lehet hogy területeket kéne elfoglalnom, de az is hábórúval és szenvedéssel jár.. Kéne találni egy arany középutat, mely mindent egyszerűbbé tesz, de most a legfontosabb Lexa és az égiek. Saját szememmel kell látnom ezeket a betólakodókat.
Már három órája lovagolok az erdőbe a hét lovasommal, mikor egy suhanó alakra leszek figyelmes. Felemelem a kezemet ezzel megállítva őket a tovább haladásban és körbenézek, majd lepattanok a lóról és halkan a növényzetben megbújva próbálok minél közelebb kerülni az idegenhez. Az első ami szembetünik, hogy nem földi, furcsa öltözete van és nincs fegyvere, legalábbis nem látok nála fegyvert. Intek a katonáimnak, hogy szálljanak le a lóról és jöjjenek oda hozzám. A legjobb lesz, ha felmásznak a fára és körbekeritjük őt, majd én sarokba szorítom, elfogom és hazaviszem, mint foglyot. Jó kis fogás lenne, tehát a begyakorolt jelek szerint utasítottam őket, hogy másszanak fel a fára, ez azt jelenti hogy mutatóujjamnal csavart formáltam a fakörül, majd egy karikát formáztam a srác körül. Nem tudom, hogy mit keres erre, hogy mit akar tenni, de nem örülök, hogy ilyen közel merészkedett a határaimhoz, jelenleg a kíváncsisága az átka, de valójában nem is tudom, hogy miért futott, talán menekült? Halkan felkaptam az ijjam és a tegezem, majd követtem mindaddig, míg egy fának nem hajtotta a hátát pihennésképp. Rám jellemző módon villámgyorsan kilőttem négy nyilat, melyek a fához szegezték őt, azonban az utolsó kicsit felhasította a kezét.
- Gramodise. - ez volt a jel, vagyis a mi nyelvünkón a körbevenni. A katonáim leereszkedtek a fáról, előrántották kardjaikat és a szerencsétlen égire szegezték -mellékesen remélem nem a mérgező hegyű nyilat lőttem belé-. Felálltam a rejtekemből, az ijjamat a hátamra helyeztem és bókámra erősített tőrt kaptam elő, amit magam előtt tartottam. A legtöbb férfi félt tőlem,erősebb voltam náluk, okosabb és veszélyesebb, nagyon sokat gyakoroltam, nem véletlenül öltem meg a bátyámat.. Mikor a fiú elé értem, akkor torkának szegeztem a tört és belehajoltam a képébe, nem féltem, senkitől sem féltem. Tudom, hogy nem tud a nyelvünkön beszélni, szóval az ő nyelvüket kell alkalmaznunk. - Mit keres erre egyedül egy égi féreg? - teszem fel neki a legfontosabb kérdést, ami leginkább foglalkoztatott, remélem több esze lesz annál, minthogy félre beszéljen.

» Elsa - klánvezető
» Elsa - Készülőben!
» Elsa && Sethen - Mindennek az elején
» Maddox Rhodes