Elsa - Készülőben!

Sokak próbáltál már megfejteni, hogy milyen is az igazi valóm, de senki sem jutott vele sokra, hogyan is jutott volna, ha egyszerűen kiismerhetetlen vagyok? De nektek azért megpróbálom elmondani, hogy ki is valójában a Jég királynő. Igen, a jég nem véletlenül van ott, hisz az ellenségeimmel rideg és fagyos vagyok, sose mutatom magam gyengének és pont nem az a "jég" vagyok, ami elolvadna.. Nem is tudom, hogy igazából mikor zártam be a szívemet a világ felé, de nem mostanában, egyszer csak megváltoztam és maradtam ilyen. Nem volt könnyű életem és talán pont ezért lettem az, aki most vagyok, talán hálásnak kéne lennem a szüleim előtt. Tudjátok nálunk a jégnemzedéknél a nők, annyira nem számítottak, mint például máshol, mintha elakarnának minket nyomni.. Persze az uralmam megkezdődésével ez meg is változott, megszüntettem a régi hímsoviniszta rendszert. Tudtam, hogy uralkodónak születtem, tudtam hogy én érdemlem meg a trónt nem pedig a bátyám, de ő született előbb és férfi volt.. legalábbis annak nevezték sokak, pedig gyenge volt, megtört lelkű és naiv. Mindenki.. Szóval sose szerettem, ha valaki gyenge és velem ellenkezik, nem szeretem a tiszteletlenséget, ÉN vagyok a királynő és mindenkitől megérdemlem a tiszteletet!
Az népemnek én vagyok a tökéletes példa, a legyőzhetetlen és rendíthetetlen vezető, ami persze így is van, mindent a népemért teszek és őket védelmezem. Sose mutatom magam gyengének előttük magam és sose engedem meg, hogy elgyengüljenek, az én népem nem gyenge és sose lesz az! Igaz talán kicsit szigorú és keménykezű tudok lenni a kiképzéseken, de akkor is csak jót akarok és megértik. Hatalmas az erőm, talán már a többi klán felé emelkedem ezzel, de még mindig nem érzem magunkat elég erősnek ahhoz, hogy harcba szálljunk a hegyiekkel. Amióta elrabolták az anyámat ők lettek a legnagyobb ellenségeim, nem tudok nekik megbocsátani, pont ezért fogom eltörölni őket a föld felszínéről, nem nyugszom, míg minden egyes ember meg nem halt ott.
Természetesen nekem is van egy nyugodtabb és egyszerűbb énem, aki nem csak a népével foglalkozik, legalábbis nem maximálisan, de valahol mindig is ők az elsők nekem, szóval.. Tehát szoktam a hegyen sétálni, szeretem a csendet, sőt néha még sokkal jobban élvezem, mint a nyüzsgést és forgást, mert lássuk be, néha a magányra is szükség van. Szeretteimért mindent megteszek, bármire képes vagyok, csak éljenek túl mindent és ne sanyargassák magukat, sose szerettem nézni, ha valaki önpusztító lesz.. Azokat a fiatalokat, akiket rám bíznak ezer örömmel fogadom őket és a legjobb tudásom szerint tanítom őket, olyan keményen edzenek, amilyen keményen én edzettem. Azonban szeretek vadászni, kikapcsol, kiüríti az elmémet és csak az íjamra gondolok és a nyilaimra, melyek hasítanak a levegőben és általában, sőt szinte mindig eltalálják a célpontot. Sokkal jobban kedvelem a kardnál, de mindkettőben én vagyok a legjobb és a legtehetségesebb, rengeteget párbajoztam és a legfontosabb párbajt is megnyertem, amivel szereztem a hatalmat, a népemet és az uralkodást, hisz megöltem a saját testvérem, hogy én lehessek a jégnemzedék vezetője.

Küldöm meglehetősen egyszerű, de tudom hogy ennyivel nem intézem el a dolgokat, szóval bele is kezdek, amint kitalálom hogyan tegyem ezt.. Szóval 170 centiméter közelében vagyok, ami számomra pont ideális, sem túl alacsony, sem túl magas nem vagyok. Mozgékony, hajlékony és gyors vagyok, ezt a sok edzésnek, kiképzésnek és küzdelemnek köszönhetem. Nem vagyok annyira borzalmasan izmos, nem rendelkezem annyira nagy izomzattal, mint egy férfi, de azért nekem is nagy a bicepszem. Lássuk mit látsz, ha belenézel egy olyan izébe, amiben magadat látod... tudod, amit a legendákban emlegetnek nálunk, olyan teke.. nem is.. toka.. nem tükér.. tükör.. igen, tükör, így hívták a tárgyat, amiben láttuk magunkat, legalábbis szerintem igen, bár ki tudja. Szóval nekem hosszú hajam van, ami talán nem is annyira jó dolog, hisz közelharcban, simán fel tudja használni ellenem az ellenfél, azonban én még erre is gondolok, ezért van összefogva. Nem adok semmilyen lehetőséget a legyőzésemhez, tehát hosszú vörös göndör hajam van. Szeretem a hajam, annyira különleges és ritka a népemben, a szemeimről nem is beszélve, melyek nem egyszerű színűek, hanem türkizkékek.
Öltözködésem maga a pompás egyszerűség, sose csípem ki magam, mert nincs hova, de.. Mondjuk az egyenruha és bőrből készült kabátokon kívül másokat is szoktam hordani, mint például a koronám, ami.. igen, nagyon fura de van nekem, amit még nagyon régen szerzett meg a népem.. De a találkozókon, ahol a tizenkét földi törzs összeszokott gyűlni, akkor megpróbálják a legnemesebb és legszebb "ruhát" rám adni, ami talán szerintük szép, de nekem legtöbbször hánynom kell tőle.. Én nem szeretem, ha kisminkelnek mindenféle marhasággal és ilyen hasonló díszes csecsebecséket sem szeretem.. Sokkal jobban érzem magam az egyenruhában magam, egy tegezzel és egy íjjal a hátamon.

Ma töltöttem be a tizennegyedik életévem és nem is tudom, hogy mit gondoljak erről az egészről, hisz apám ma hirdeti ki, hogy kit nevez meg örököséül.. Hónapok óta keményen edzek, sokkal erősebb, okosabb, gyorsabb vagyok mint a bátyám, szóval semmi esélye ellenem, simán lenyomom, ha arra kerül a sor. Még csak pirkad, de már most túlteng bennem az energia és nem bírok magammal. Felkeltem, mikor még mindenki aludt, szerettem volna egyet sétálni, de nem igazán léphettem ki a város határán kívül, szóval csak egy pokróccal a hátamon leültem a házunk előtt lévő lépcsőre és figyeltem, ahogy a nap előbukik a hegyek között. Az egész olyan festői és tökéletes volt.. De el kellett kezdenem készülődni és meghallgatni az apám döntését. Nem tudom hogyan fog dönteni, de reménykedem benne, hogy engem nevez ki, mert én lennék a méltó az örökösének lenni, nem pedig a zakkant testvérem.
Mikor apám bejelenti, hogy én leszek az utóda, akkor mosolyogva közeledem majd hozzá, és büszkén kihúzom magam.. Már nem kell sok és kimondja a nevem, már csak pár másodperc és.. - Az örökösöm pedig Theodore lesz! - először azt hittem, hogy csak viccel, mert nem gondolhatja komolyan, hogy az a féleszű lesz majd a népünk következő vezetője, igaz hogy a bátyám, igaz hogy az ikrem és előbb született, de sose volt meg köztünk az összhang és az a tipikus érzés, hogy van egy ikrem.. Felháborodva álltam fel, elindultam a testvérem felé és készen álltam rá, hogy megöljem, de.. ezt itt most nem tehetem meg. - Pontosan két esztendő múlva kihívlak párbajra Theodore, hogy megküzdjünk az uralkodói címért! - jelente ki indulatosan és érzelmektől fűtötten, talán egy picit forrófejű voltam és vagyok is, de nem érdekel, most ez a legnagyobb célom, én akarok lenni a jégnemzedék vezetője! Mindenki elcsendesült, majd apám hangos nevetésbe tört ki, mire én felvontam a szemöldököm és nem hittem el, hogy mindenki előtt kiröhög és ezzel megszégyenít. - Te sem gondolod ezt komolyan bolond gyermek, menj csak a nőkkel magokat és fát gyűjtögetni, neked az a dolgod.. - tehát így állunk, ha harc hát legyen harc, ismerem apámat, mindig is tart magánál egy kést a csizmájában, gyorsan lehajoltam és kihúztam onnan, majd kigáncsoltam a bátyámat és a mellkasára ülve a torkához szegeztem a kést. Körbenéztem, mindenkit megrendített a látvány, hogy egy nő ilyen könnyűszerrel lefegyverezi a lehető vezetőt.. A sok edzés, a kemény gyakorlásnak köszönhetem.
- Nem téged kérdeztelek, hanem őt! - emelem a tekintetem a testvéremre és félrebillentem a fejem, annyira kis törékeny és naiv lélek.. Talán épp ezért akarják őt örökösnek, hogy ő vigye tovább azt a társadalmat, ahol a nők el vannak nyomva, de utálom ezt.. Nem fogok én fát és magokat gyűjtögetni, egy nő ennél sokkal többre is képes, nem nézhetnek le.. Tudom, hogy elutasítja majd a kérelmet, mert egyszer már megküzdöttünk egymás ellen és legyőztem, de.. a kést szorosabban szegeztem a torkához és a vére kibuggyant.. - Ne merj megfutamodni te gyáva, mert álmodban vágom el a torkod.. - suttogom neki és remélem, hogy elérem a megfelelő hatást. Tudom, hogy fél tőlem és retteg a tudattól, hogy nem nevezheti magát majd férfinak, ha nem fogadja el a kihívást, szóval jobban járna, ha nem mondana nemet, mert most mindenki előtt erősnek és magabiztosnak kell tűnnie, hát akkor Theo drága mutasd meg ki vagy.. - A kihívást elfogadom, de ne várjunk annyit, holnap napkeltekor a főtéren! - na jó, nem csak engem lepett meg ezzel az egésszel, mindenkinek majd leesett az álla, én csak bólintottam egyet, elvettem a kést a torkáról, feltápászkodtam és elindultam a kijárat felé. Mindenki engem nézett, a férfiak elítéltek, megvetettek és lenéztek, mert én voltam az egyetlen nő, aki annyi év óta ilyen nyilvánosan fellép a rendszer ellen.. NEm zavart, ahogy néztek, sőt szinte semmi sem zavart, büszkén lépkedtem hazafelé és nincs mit szégyellnem, nem tettem semmi rosszat.
Otthon fagyos volt a hangulat, senki sem nézett rám, anyu került, apám levegőnek nézett és Theo pedig nem egyszer fejezte ki, hogy mennyire utál. A családom, ez a családom.. Kedvem sem volt otthon maradni, sokkal inkább szerettem volna edzeni és készülni holnapra. Hátamra vettem a tegezt és az íjat, majd indultam a lőtérre.. Mindig is szeretem íjászkodni, mikor a kezemben volt és céloztam, akkor mindent kizártam a fejemből, semmi sem volt csak én és a célpont. Estig gyakoroltam, közben egy kardot is szereztem, azzal is éppoly ügyes voltam, a mestereim tehetségesnek tartottak, mindenki elismerte volna a tehetségemet, ha apám is elismert volna, de neki.. neki csak Theo létezett. Velem sose foglalkozott, sose vitt el vadászni és sose edzett velem, azt mondta mindig is, hogy nekem a gyűjtögetés a dolgom és semmi más.. Nem tudtam ebbe beletörődni, engem nem tudott elnyomni, rám nem tudta erőltetni az akaratát, mert nem volt olyan mint a bátyám. Ő sose mondott ellen, sose ellenkezdett és mindig követte apámat.
Még jóval napkelte előtt ébresztettek fel, hogy időben el tudjak készülődni. Miközben készültem egész végig azon gondolkodtam, hogy talán ezt nem kellett volna, bármennyire nem szerettem Theot, valamelyikőnk ma meghal. Ha én halok meg, akkor mindenki boldogan éli tovább az életét, azonban ha Theo hal meg, mindenki utálni fog, beleértve a családomat is. De sajnos nem hallhatok meg, nem engedhetem át a győzelmet és a hatalmat Theonak, egyszerűen nem tehetem meg, szóval miközben felfestettem arcomra a harci festéket, akkor eldöntöttem, hogy legyen bármi én soha többet nem szeretek senkit sem.. Nincs értelme, mindenki elárul és hátba döf, minden férfi gyenge, én vagyok a legjobb a népem számára, nem hagyom magam, nyerni fogok!
- Hát akkor kezdődjék a küzdelem, halálig küzdötök, szabályok nincsenek, nyerjen hát a jobbik! - jelenti ki apám végig Theot nézve, még most sem néz rám és reménykedik benne, hogy én halok meg.. Sose érdekeltem, sose figyelt rám, de számít ez már? Nem.. sose számított, nincs szükségem rá, én fogok nyerni és ezen semmi sem változtat. Theo persze lándzsát választott én pedig egy kardot, majd elkezdődött a csata. Szép lassan elkezdett felém közelíteni és mint egy analfabéta elkezdett szurkálni felém a lándzsával, ami köztudott, hogy jóra nem vezet. Persze az is lehet, hogy csak egy technikai lépés, hogy rátámadjak, majd ő is indítson ellenem egy támadást, nehéz lett volna eldönteni, de mikor még egyszer megismételte, akkor leguggoltam, kigáncsoltam és megragadtam a lándzsát. Persze én is elrontottam, mert könnyűszerrel hasba rúgott és csúsztam a sárban egy fél métert, mire ő felpattant és kirántotta a lándzsát a kezemből.. Nem ijedtem meg, inkább próbáltam összeszedni magam, de ő próbálta a torkomba állítani a lándzsa végén lévő pengét.. A kard nem volt nálam, így kénytelen voltam kézzel megállítani, fel is karcolta a kezem és véreztem, égető volt a fájdalom, de nem érdekelt, nem hallhatok meg, most nem.. a kardom után kaptam, és elütöttem a lándzsáját, majd míg teste elfordult a térdhajlatban elvágtam az inait.. Nem fog tudni felállni, sőt szinte mozdulni sem fog tudni. Állítólag ő volt a legjobb harcos, mindenki azt mondta Theoról, hogy tehetséges..
- Kelj fel fiam! Ne hagyd, hogy ez a hálátlan cafka legyőzzön! - ordibált közbe apám, Theo próbálkozott, de nem ment neki, én elvettem tőle a lándzsát, ráléptem a felsőtestére, leszorítottam a földre a lábammal, majd a gerincébe döftem a fegyvert.. Mindenki ámulva nézett, de még nem végeztem.. Felemeltem a kardom, majd addig vágtam a nyakához, míg el nem vált a feje a testétől. Nyertem, most már én leszek az uralkodó és senki sem állíthat meg! Hajánál fogva emeltem fel a fejet, majd elindultam az apám felé és előtte két lépéssel álltam meg, anyám eltakarta a száját és potyogtak a könnyei, apám pedig csak a fejre fókuszált, még mindig nem nézett rám. Eléjük dobtam a fejet. - Én vagyok a jégnemzedék vezetője, én vagyok a Jégkirálynő.. Száműzlek apám a földünkről, fél napod van elhagyni a várost! - apám csak nevetett és nem vett komolyan, de a harcosok körülötte már a kardjukhoz kaptak és készen álltak a támadásra, azonban én türelemre intettem őket.. Igen, rám hallgattak mert már én voltam a vezető, én voltam a királynőjük. Hátat fordítottam és elindultam haza, otthagytam, de ő nekem rontott.. az hittem a katonák hagyni fogják, de nem, megállították és harcképtelenné tették. Körbenéztem, mindenki letérdelt, még az anyám is. - Uralkodjék soká a Jégkirálynő! - mondták egyszerre és mosoly kúszott az arcomra, én lettem a vezető, én parancsolok mindenkinek és mától minden megváltozik, senki sem szegül ellen az akaratomnak és a nők nem lesznek elnyomva! - Szánalmasak vagytok, behódoltok ennek a senkinek.. - lehelte ki a férfi, akinek állítólag a lánya vagyok, miért ilyen velem? Sose tettem ellene semmit sem, sose bántottam, mindig is tiszteltem és felnéztem rá, de ez a nap megváltoztatott mindent, mától kezdve ő senki számomra. Közelebb léptem hozzá, de ő leköpött és én csak szánalommal a szememben figyeltem őt.. - Vigyétek innen, semmit sem vihet magával, kötözzétek meg, fedjétek le a szemét és a határ közelébe dobjátok ki.. - parancsoltam a katonáknak, akik engedelmeskedtek és pontosan azt csinálták, amit kértem tőlük.. Egy gonddal kevesebb, már csak Theo.. Nem akartam megölni, sose akartam neki rosszat, mert valahol a testvérem volt és szerettem, ha csak egy picit részem, de akkor is szerettem, de most már halott.. Hiába akarnám helyrehozni a kapcsolatunkat, akkor is halott.

Teltek és múltak az évek, míg végül egy erősebb és okosabb nemzetté váltunk, minden megváltozott apám száműzetése óta. Mindenki engem tekint példaképnek, az erős és hatalmas királynőt, ki félelmet nem ismerve szolgálja a népét. Igaz történt egy szörnyű eset, a hegyiek elrabolták az anyámat, de ki fogjuk szabadítani, nem hagyjuk hogy terrorban tartsanak minket, amint elég emberem lesz és elég erősek leszünk, akkor a hegy ellen fordulunk. Nem élhetünk örök életünkben elnyomásban, nem retteghetünk, hogy mikor jelennek meg újra és visznek el valakit a népemből. Minden egyes elvesztett ember, egy kis darabka a szívemből.. Lassan ideje lenni összehívni a tizenkét klánt és tanácskozni vagy tenni valamit az ügy ellen, mert nem normális ez ami most van, túl sok embert raboltak már el és ki tudja, hogy mit tesznek az embereinkkel.. Legalábbis egy részükből darabolót csinálnak, de a többiekkel mi van, ők sem tűnhetnek el csak nyomtalanul, meg kell fejteni a hegy titkát minél előbb.
De szerencsére történtek ennél jobb meg rosszabb dolgok is, mondhatnám, hogy eljutottak hozzánk is a pletykák az égiekről.. Vajon milyen nép lehet? Milyen emberek jöttek le, valami sorozatgyilkoló gépekkel felfegyverkezve érkeztek, melyekkel csak növelték a hullák számát, de.. valamiért nem tudnak megijeszteni, az én embereim sokkal okosabbak és jobban rejtőznek az erdőben, arról nem is beszélve, hogy sokkal jobban bírják a fájdalmat is. Elküldtem egy felderítő csapatot is, amelyik tegnap ért vissza, azt mondták valamilyen táborban élnek, de mind csak gyerek, képzetlen gyerekek erős fegyverekkel, érdekelne, hogy Anya mit tesz az ügy érdekében, mert ha semmit és elbukik, akkor magam fogok intézkedni az ügy érdekében és én leszek a parancsnok! De ez még egyelőre korai, adok neki egy kis időt és elküldök egy kisebb csapatot, hogy segítsenek nekik a kölykökkel, talán ötven katonám elég lesz..
Természetesen az évek alatt edzettem, mindennap legalább két órát, sőt már gyerekek kiképzésében is segédkezem, igaz hogy nem mindennapi módszereim vannak.. De meg kell tanulniuk sok dolgot, például meg kell tanulniuk menetelni a befagyott tavakon. Én nekem van szívem őket beküldeni és próbára tenni őket, természetesen nem hagyom őket meghalni, ha úgy hozza a helyzet, akkor kimentem őket, de eddig nem volt gond. Mindegyik jól állta a próbákat és nem buktak el, mélyen belül büszke voltam rájuk, de nem mutattam ki túlzottan, semmi értelme kimutatni, az semmit sem segít. Emellett minden hónapban kimegyek oda, ahol anyut elrabolták és friss jégliliomokat viszek oda.. Mióta apámat száműztük minden jobb lett, de nem mondom, hogy nem gondolok rá, de nem hiányzik és sose engedem vissza, ameddig én élek nem fog visszajönni és nem teszi a lábát erre a földre, ezt garantálom. Nem való már ide, sose volt itt semmi keresnivalója és ezután sem lesz.. Igaz anya összetört, de pár hónapon belül elfogadta a helyzetet és jobban érezte magát, talán jót tett neki, hogy nem kellett apám elnyomásában élni, de.. mint mondtam elrabolták..
Most pedig itt vagyok, én vagyok a híres és rettegett Jégkirálynő, kinek senki sem mer ellenállni.. Talán nem én vagyok a legfélelmetesebb klánvezető, de én vagyok az, aki a legtöbb hatalommal bír közülük. Mindent a népemért teszek és mindent megteszek annak érdekében, hogy biztonságban tudjam őket!