Michael Colfer

Nem tudom, mit mondhatnék, az életem nem volt olyan eseménydús, mint oly sokaknak. Nem kerültem idő előtt börtönbe és küldtek le a Földre 99 másik társammal együtt. Nem reptették ki egyik hozzátartozómat sem, nem halt meg senkim idő előtt.
A gyermekkorom átlagos volt, bár mint azt már említettem, az iskolában igazán jól teljesítettem. Nem én döntöttem a jövőmről, hanem a szüleim, de nem azért, mert én nem tudtam volna meghozni a döntést, hogy mi szeretnék lenni, csupán azért, mert a legjobbat akarták nekem. Az apám katonaként, az anyám raktárosként dolgozott. Talán pont azért szánták nekem a mérnöki pályát, mikor kiderült, hogy van hozzá elég eszem, mert szerették volna, hogy nekem jobb dolgom legyen, mint nekik.
Jaj ne menjünk át érzelgősbe inkább, oké? Ismered mondjuk azt a viccet, mikor két dinó beszélget? Az egyik azt mondja a másiknak "jaj nézd, ott jön egy hegy", mire a másik "de hegyek nem szoktak az égből hullani", mire az első "igazad v...". Érted a poént ugye? Nem tudta befejezni a mondatot, mert rájuk esett a meteor. Jó, ez tényleg szar poén volt, de azért valamennyire biztos elmosolyodtál...
Na de, ott tartottam, hogy gépészmérnöknek tanultam, s végül az is lettem. Nem nagy történet, jók az ötleteim, ezért felfigyeltek rám. Mint kiderült, van tehetségem a dologhoz, így az is előfordul, hogy fontosabb feladatoknál az én véleményemet is kikérik. Mik vannak itt ugye? Nyugi, én aztán nem hordom fenn az orrom ilyen dolgok miatt, hülyeség lenne, ráadásul sosem szerettem, ha valaki túlságosan oda meg vissza volt magától.
Vannak barátaim, eredetileg hárman voltunk a kis társaságunkban, a csapatban, de most csak ketten vagyunk, mert Jesset két hónapja bebörtönözték törvénysértésért. Szegény srácnak az egyetlen szerencséje volt, hogy még a születésnapja előtt leküldték a többi társával a Földre, s itt töltötte be a tizennyolcat. A gond csak az, hogy most még mindig nem csatlakozhatott újra közénk, mert Mount Weatherben van, de a többiekkel reméljük, hogy idővel kiengedik. Az életünk azonban nem állt meg nélküle, bejártunk meglátogatni őt, ami ugyebár a leküldésekor megszűnt. Azóta nem láttuk, de tudjuk, hogy még életben van, biztosítottak minket efelől, s emiatt nyugodtabbak vagyunk. Layla és én kíváncsian fedezzük fel a környéket, múltkor például rábeszéltem egy úszásra, amit azóta is hallgatok tőle, hiszen arra is rábírtam venni, hogy ugorjon egy fejest az egyik szikláról.
Néha viszont egyedül járok el az erdőbe, általában futni megyek, meg azért, hogy jobban körülnézhessek a környéken. Mint mondtam, szeretem a nőket és a sors fintora, hogy egy korábbi kiruccanásom alkalmával megláttam, amint egy szépséges teremtés éppen az egyik vízesés alatt fürdőzik. Meg kell mondanom, nem semmi csaj volt, még oda is füttyentettem neki, de ő ezt nem díjazta túlságosan, mert dühösen felém hajított egy jókora kődarabot, s mindenfélét hadovált az ő kis földi nyelvén. Gondolom, nem jutott eszébe, hogy én semmit sem értek belőle, de biztos voltam benne, hogy nem mondhat túl szép dolgokat, így inkább jobbnak láttam, ha otthagyom, még akkor is, ha szívesen néztem volna tovább. Nem tudom, mi fogott meg benne, a kecsessége vagy az, ahogy reagált a jelenlétemre, de azóta már többször is eszembe jutott az a lány.