Szeretem a Földet, jól érzem itt magam, s örülök, hogy ilyen sokan vagyunk. Szeretnék fontos része lenni a csapatnak, tenni valami olyant, ami mindannyiunknak jó, s az, hogy én is jelentkeztem Bellamynál kiképzésre, szerintem pont megfelel ennek a kritériumnak. Megvédhetem a tábort, s vigyáznom kell a többiekre, megállítani az erőszakoskodást, meg hasonlók. Szerintem mindez fontos része az itteni életünknek, én pedig szeretném majd jól csinálni, persze ehhez először meg kell tanulnom lőni. Oké, bevallom maga a lövészet jobban érdekel, mint az előbb elsorolt dolgok, de csupán a fizikája miatt. Úgyis azt fogom a szemem előtt tartani, hogy mi a jó a csapatnak, tehát nem kezdek hirtelen gyilkolási rohamot egy gépfegyverrel... Tudom, hogy a készleteink végesek, s tartalékolnunk kell, hogy később, ha valamilyen úton-módon elfajulnának a dolgok és harcra kerülne a sor, akkor minden egyes töltényre szükségünk lesz. Nem pazarolhatunk gyakorlásnál, s szerintem hatalmas előnyöm van a többiekhez képest azzal, hogy én értem ennek az egésznek az elméleti oldalát. Persze, én sem vagyok profi, hiszen még egyszer sem lőttem, de fejben már az egészet feltérképeztem, szóval szerintem készen állok, s remélem, Bellamy is így érzi. Mikor odamegyek hozzá, már szinte a fülét rágom a szokásos kérésemmel, miszerint lőni szeretnék. Várható volt, hogy nem lepődik meg, a válaszát hallva viszont hatalmas, büszke mosoly kerül arcomra. Szóval ma végre lőhetek? Oh, na végre, mióta várom én ezt már... Az, hogy előtte még meg kell csinálnom az átlata kiosztott feladatokat, nem jelent kihívást, s mind tudjuk, hogy gyakorlat teszi a mestert, nem mehet mindenkinek minden olyan hú de gyorsan. Nekem például tudom, hogy a tárcsere a gyenge pontom, arra kell ráerősítenem, hogy gyorsabban menjen. -Oké - bököm ki, mikor meghallom a kezdőszót. El is kezdem a szétszerelést. Tárat ki, tűzváltókar ütközésig le. Zárszerkezet hátra, tartozékok ki. Mindent az előttünk lévő asztalszerű tákolmányra pakolok, s erősen koncentrálok. Már szétszedtem párszor, biztos nem hagyok ki egy lépést sem. Leveszem a tokfedelet, eltávolítom a tokszerkezetet, mindezt a tanultak szerint. Végül kiveszem a tokfedelet, s Bellamy felé fordulok. - Minden lépés megvolt, ugye? - s ha azt a választ kapom, hogy jól csináltam a dolgokat, akkor visszafelé is megismétlem a folyamatot, hogy összeszereljem, majd az egész procedúrát teljes egészében újra kétszer. - Nincs valami trükk, amitől könnyebb a tárcsere? Tudod, hogy az nehezebben megy... Honnan tudom például, hogy biztosan a helyére tettem? Mert amúgy azon szoktam aggódni, hogy mi van, ha nem tudom jól a helyére tenni az új tárat?
Abba a világban amibe csöppentünk kihagyhatatlan részévé vált az életnek a kiképzés. Nem hadsereg gyártása gondolok elvégre 100-an érkeztünk meg és a létszámunk folyamatosan csökken, hanem ütős, helytálló védelemről, ami véleményem szerint elengedhetetlen része egy tábornak. Vannak fegyvereink, a lőszer készletünk azonban véges, így a kelleténél óval kevesebb időt és ellátmányt tudunk a gyakorlásra fordítani. Csak azokkal gyakorlok, akikben tényleg látok akaratot és potenciált a fejlődésre. Egyszerre pedig csak 1 emberrel foglalkozok, így ki tudom javítani a hibákat az adott pillanatban és nem fogy el 4-5 golyó mire odaérek a sor végére. Nathan igazán tehetséges, tényleg nem panaszkodhatok rá, hiszen bármikor bármit kérek azt megteszi anélkül, hogy akár egy rossz szót is szólna. Persze a legtöbben megértették, hogy mennyire fontos szerepe van mindenkinek a táborban, hiszen amíg valaki őrködik a falakon, addig mások élelmet gyűjtenek vagy építik, erősítik a falakat. Mindenkinek bőséggel jut feladat unatkozás nélkül. Van, aki lelkesebb, így valaki másnak a részét is át tudja vállalni magára, így pihentethetem azokat, akik nem kifejezetten bírják a terhelést. Sokszor jut eszembe, hogy talán kellene mellém valaki, aki segít döntéseket hozni, hiszen minden amit teszek, az a személyes meglátásomon alapszik. Mondjuk, amíg a többség egyetért velem nincsen szükségem egy másik véleményre a sajátom mellett.
Harper pontosan érkezik meg. Ez talán az egyik legnagyobb erénye az embereknek, hogy megtisztelik a másikat annyira, hogy nem késnek ell. Mondjuk ez inkább a lelkesedésével lehet kapcsolatban, hiszen pontosan tudja, hogy ha ő nem jön gyakorolni, akkor én nem fogok utána szaladgálni, hogy tanítzhassam. Tudom, hogy mennyire vágyik erre az egészre. Nem tellik el úgy nap, hogy ne rágná a fülemet azzal, hogy lőni szeretne. Szorgalmas, lojális és érdeklődő. Ez minden amire nekem szülségem van. Még mielőtt mellém érne, már jelzi is az igényét, hogy ma lőjünk. Igazából tényleg azt terveztem máre, de ez nem jelenti azt, hogy mást nem fog gyakorolni. -Igen, de előtte 3x szét kell szedned, összeraknod és tárat kell cserélned mielőtt annak a résznek nekikezdenénk. A készleteink miatt korlátozottak a lehetőségeink a gyakorlást illetően, így nem lőhetsz túl sokat, de elég lesz ahhoz, hogy beleláss ebbe is egy kicsit.-pillantok rá és már felé is nyújtom a fegyvert, ami az előbb még Nathan kezében volt. Fontosnak tartom, hogy az emberek ismerjék a fegyverviselést és annak minden részletét. Az összerakástól az újratöltésen át a lövésig mindent. -Kezdjünk is neki.
Harper McIntyre
Admin & The 100
◊ Tartózkodási hely : Mount Weather
◊ Kor : 26
◊ Hozzászólások száma : 172
Tárgy: Bellamy && Harper - Ma már lőhetek? Pént. Feb. 26 2016, 22:28
A Föld sokkal gyönyörűbb hely, mint azt valaha is elképzeltük. Itt bárkik lehetünk, nincsenek megkötések, besorolások és csak a természet törvényei dönthetnek az életünkről, nem valaki, aki magas pozícióban van. Félreértés ne essék, én nem ítélem el a kancellárt a döntése miatt, hogy bezárt a tettemért, hiszen az is csoda, hogy nem buktam le már hamarabb. Nem, én magát a törvényt nem tartom emberségesnek, túl szigorú másokkal szemben, hogy egy kisebb szabályszegésért már is halál járjon. És akkor mégis mit csinálnának, ha valami eszméletlenül fontos személyről lenne szó? Akkor mondjuk, meggondolnák magukat? Nem tudom, de azt igen, hogy idelent mi alakíthatjuk a sorsunkat. Nekem például az Arkon meg sem fordult a fejemben, hogy lőni tanuljak, hiszen jó voltam matekból meg fizikából, akkor mérnök leszek. De ezeket a lövészetben is tudom hasznosítani és Bellamynál jobb tanárt az ember nem is kívánhat, hiszen ő már jártas ebben a témában. Magamat is megleptem, mikor oda mentem hozzá, hogy szeretnék megtanulni lőni, most meg már nem várok semmit sem annyira, mint a gyakorlatainkat. Persze, még lőni nem engedett, hogy előbb ismerjem meg a fegyvert, de tudom, hogy amint az első golyó elrepül, én megállíthatatlan leszek. Mondtam már, hogy amúgy nélküle valószínűleg már mind halottak lennénk? Persze, Clarke is fontos a csapatnak, de Bellamy nélkül mi már sehol sem lennénk, hiszen ő sokkal kötetlenebb és lazább, mint Clarke. De térjünk csak vissza a lövéshez… Oh igen, már annyiszor lejátszottam magamban a jelenetet, hogy bárki azt hihetné, hogy megszállott vagyok, pedig ez nem igaz. Csupán kíváncsi vagyok, hogy tényleg igazak-e a sejtéseim, hogy milyen szögben és merre irányítva kell tartanom a fegyvert, hogy eltaláljam a célpontot. És vajon tényleg olyan gyorsan repül az a kis golyó, mint mondják? Na és vajon a fizika törvényei tényleg úgy hatnak rá, mint elméletileg? Pontosan érkezem – már amennyire az tőlem telik -, Nathan pont végzett mára, így büszkén lépdelek oda a helyére, miközben elköszönök tőle. Bellamy már megszokhatta a lelkesedésemet, így a következő mondatom sem hiszem, hogy nagyon meglepné. - Kééérlek, mondd, hogy ma már lőhetek – nézek rá hatalmas szemekkel, hátha így sikerül meggyőznöm. El sem bírja képzelni, hogy mik járnak a fejemben a golyó sebességéről, irányáról, tömegéről, meg a ráható erőkről. Igen, mindketten jobban járunk, ha nem is tudja, még a végén nem ad fegyvert a kezembe, mert azt hiszi, bolond vagyok, pedig én csak érdeklődő vagyok, nem tervezek sorozatgyilkos lenni
Kezdőlap 
by 
|| 
