Lexa - Grounders

A férfi unott arccal figyelte, amint kattant a zár és a két martalóc alak egy törékeny lányt vezetett be. Olyan keményen dobták le a padlóra, hogy szinte a csontja bánta szegény teremtésnek, azonban az is lehet, már nem érdekelte volna a rengeteg kínzás és verés után. Sóhajtott egyet, amikor intett a két páncélba öltöztetett figurának, akik erre lomha lépésekkel hagyták el a szobát.
A lány nem mozdult, csak élvezte a padló hűvösét az arcán, mely a sok veréstől feldagadt, mely útján vöröslő sebek és lilás foltok csipkézték ki ábrázatát. Hallgatott és figyelt, amikor fogvatartója kiegyenesedett a székben, amikor felállt és az ablakhoz lépett.
- Makacsok vagytok ti erdei népek. - jelentette ki, majd választ sem várva vizslatta tovább a külső havas tájat. A szél barrikádokat emelt az út mentén, jégrózsa virágzott a piciny kunyhók még kisebb ablakain, jégcsapok formáltak függő rácsokat amerre csak a szem ellátott. - Pedig megkönnyíthetted volna magadnak a dolgot Costia. Nem kellett volna így végződnie.
Nyöszörgés volt erre a válasz, ami apró mosolyra húzta a férfi száját. Elfordult az ablaktól, majd egy vastagabb kuglit pakolt a pattogó parázsra, hogy aztán kezeit melegítve figyelje a földön fekvő lányt. Más körülmények között elszórakozott volna vele, csókolta volna az ajkait, a mellét, vígadott volna vele egy korsó mézsör mellett, azonban ez a lány több volt annál, mint egy egyszerű szajha. A Parancsnok ágyasa volt, legalábbis ezt mondták róla.
- Térdelj fel! - utasította a férfi a lányt, majd amikor az nem tett semmit, csak halkan szuszogott a hideg padlón, a segítségére lett és markos ujjaival megragadta meztelen testét, hogy felültesse. Minden pálcától kapott hurka, minden pengétől ejtett seb és minden kalodától származó horzsolás ellenére puha volt a bőre, s olyan hófehér, hogy szinte vakított az alig megvilágított szobában.
- Mondj nekem bármit Lexaról, s meghagyom az életed. Bármi apróság elég, mentsd meg magad vele. - Costia előtt gugolt a férfi, állkapcsát ragadva meg, a lány tekintetét sajátjába erőszakolva.
- Nincs ... mit ... mondanom... - halkan szuszogta a szavakat, szinte alig érthetően beszélt a másikhoz.
- Ez őrület! - sodorta a földre a lányt a fogvatartó, majd felállt és pár lépéssel távolodott. - Vajon ő is megtenné mindezt érted? Ő is elviselné hetek kínzását, a megszégyenülést, az erőszakot? Mondj valamit és ennek az egésznek vége!
Costia azonban nem mondott semmit. Fáradt volt már, nagyon fáradt, teste teljességgel kimerült, lelke pedig már szinte feledésbe foszlott, de annyi tartás még volt benne, hogy nem mondjon Lexaról egyetlen aprócska szócskát sem. Nem adta fel, nem adhatta fel, hiszen a tizenkét törzs parancsnokát védi; az embert, akire az összes klán felnéz; a nőt, akit a szívébe fogadott és akinek szerelmet vallott. Nem adhadta fel, nem hátrálhatott meg.
- Mégis mire gondolsz? - kérdezte a férfi, amikor látta, hogy Costia lassú, fájdalmas mozdulatokkal kezdett el mocorogni. Először csak felült, majd megpihent pár másodpercre, hogy aztán gyötrelmes kínok között, kissé meggörnyedve álljon fogvatartója előtt.
- Fejezd be... - sziszegte a férfi felé, majd némán figyelte, amint a másik odasétált hozzá.
- Meg kell hagyni, van benned kurázsi. - mosolyogta el magát, majd megsimogatta a vérben ázott arcot, melyre a lány barna tincsei ragasztószalagként tapadtak. Costia nem tett semmit sem a sérelem ellen, már nem volt ereje szembeszállni, csak várta a megváltást. S a hideg penge, a kéken villanó fegyver meg is jelent, majd véget vetett fájdalmainak.
Az utolsó erőfoszlány is kiszállt a lány testéből, s élettelenül csuklott össze a férfi előtt.
- Yu gonplei ste odon. - mondta csendben a szavakat, majd fegyverét elrakva lépdesett kifelé a szobából, ahol a két martalóc várta, akik Costiat vezették a színe elé. Odahajolt az egyik füléhez, majd halkan, csendesen, suttogva adta ki utasítását. - Szabaduljatok meg a testtől, a fejet pedig ... a fejét pedig küldjétek Ton DC-be.
- Milyen üzenettel?
- A fej maga az üzenet... - hajolt el a férfi a katonától, majd egy régi dallamot fütyülve vonult vissza a lakosztályába.