Megan x Lia x Calipso >we are the grounders <

Alighogy köszöntem Calipsonak és megálltam mellette, megérkezett a vadászpartnerünk. Magabiztosan tartott felénk, köszönt – visszaköszöntem – ,majd egyszerűen elment mellettünk. A tábor kijárata felé tartott, olyan lendülettel, mintha meg sem akarna állni addig, amíg valami könnyen elejthető vadra nem találunk.  Apropó vad és vadászat. Ez a lány aztán rendesen fel volt szerelve!  

Hozzánk képest legalábbis biztosan. Egy íjat tartott a kezében, a hátán pedig egy tegez csüngött tele nyílvesszőkkel – hogy a zsebei mit rejtenek még, ki tudja? Ehhez képest én csak egy tőrt kaptam a nagy útra, illetve nálam volt a bicskám, ami amúgyis mindig nálam van. Calipsora pillantva egyértelművé vált, hogy ő is csupán egy egyszerű tőrrel indul az erdőbe. A kérdés; miért? Ki ez a lány, hogy ilyen kivételes eszközöket kapott? Félreértés ne essék, csöppet sem zavarna, ha kiderülne, hogy profin használja ezeket a fegyvereket – legalább ő, ha már én nulla vagyok e téren.
A számomra még ismeretlen lány, mint valami vezető szólt felénk; „Kalandra fel!”, ám a hangján nem a tipikus katonaiasság hallatszott, hanem inkább az irónia és valami hamis lelkesedés. Vajon mi nem tetszik neki; hogy vadásznia kell, vagy hogy éppen velünk kell vadászni indulnia?
A lány szavai ellenére, mi továbbra is csak álltunk egyhelyben Calipsóval, aki mit sem törődve az előttünk haladó táborlakóval, folytatta a beszélgetést. Udvariasan bemutatkozott újra, de emlékezett az előző találkozásunkra és a nevemre is.
- Jól emlékszel, találkoztunk már. – helyeseltem mosolyogva – Egyébként csak Lia.
Calipso hirtelen elindult és szedni kezdte vékony lábait a „vezetőnk” után. Nem szándékoztam ottmaradni, ezért én is felvettem a tempót, így belekezdve a közös kis kalandunkba.
A lány – akinek egyenlőre nem tudtam a nevét – rögtön rátért a lényegre, hamarosan kiderül a fájdalmas igazság. Calipso egyből ki is nyitotta a száját, és hát nagy meglepetés nem ért, ugyanis Bellamy őt is csak egy tőrrel látta el – ami látszólag nem volt ínyére Calinak. Ha engem kérdeznek, szerintem nagyon nem kedveli Bellamyt, sőt kicsit haragszik is rá.
- Nem tudom miféle fegyverekre gondolsz, de én is csupán egy tőrrel rendelkezem. – feleltem kissé csalódottan; mennyire király lenne már, ha nekem is lennének komoly fegyvereim – Még be sem mutatkoztál. – szóltam a barna lányhoz előttem, tényleg érdekelt ki ő – Mivel érdemelted ki ezeket az nyílvesszőket és íjat? – ez a dolog méginkább érdekelt.
Calipsonak fontos kérdése volt, fontos okokból kifolyólag. Érdekelte meddig merészkedünk, ugyanis ha átlépnénk a vademberek határát, lehet, hogy nem lenne lehetősége elveszíteni a szüzességét. Teljesen jogos.
- Szerintem, ameddig szükséges. – feleltem röviden, az elöl haladó lányra tekintve, aki ezt nyilván nem vette észre, hiszen továbbra is háttal volt nekünk.

Vadászat a csajokkal. Ilyenben sem volt még részem, de egyszer mindent el kell valahol kezdeni, nem igaz? Nem vagyok sem szomorú, sem csalódott a „küldetés” miatt, szerintem izgalmas lesz, szíves örömest indulok el. Egy teljesen más dolog az, hogy egyenlőre nem derült ki, kik lesznek a társaim, de bízok benne, hogy végül nem egymást fogjuk levadászni. Ennyire tartsunk már össze mi is!

Fogalmam sincs mi ütött Bellamy-ba, hogy három viszonylag tapasztalatlan lányt küld el hirtelen a vadonba, soha nem volt még ilyen. Lehet taktikát váltana éppen, de megeshet, hogy totál haszontalannak tart minket, és úgy gondolja, így lehet a legegyszerűbben, legfeltűnésmentesebben megszabadulni három embertől. Bevallom, alig beszéltem Bellamy-val pár szót, az egyetlen, ahonnan ismerhetem személye néhány darabkáját, az az a néhány beszéd, mely segítségével az egész táborhoz szólt. Ennyi. Nem akarok előítéletes lenni, így nem is könyvelem el őt olyasvalakinek, aki elküld három „ártatlant” meghalni az erdőbe.
Összeszedtem egy hátizsákba mindent, amire szükségem lehet az út során, majd elindultam a tábor bejáratához, oda ahová küldve lettem. Jó kedvem volt, én személy szerint nagyon örülök, hogy mennem kell. Imádom a kalandokat, felfedezni az ismeretlent, vidámsággal töltött el, hogy újra elhagyhatom a tábor határait. Az aprócska bökkenő csupán az, hogy nem felfedezőtúrára készülök, hanem állatokat ölni. A sok pozitívummal ellentétben, ez nem okoz túl nagy boldogságot, én nem az az ember vagyok, aki a gyilkolásban örömét leli. Igaz, sohasem vettek körül állatok – furcsa is lett volna az Arkon – ,úgy gondolom, ugyanolyan joguk van élni, mint nekünk. Odafenn nem öltünk állatokat. Itt viszont... csak így tudjuk megélni a holnapot.
A tábor bejáratához közeledve, egy szőke lányt véltem felfedezni, egyedül ácsorogva. Úgy tűnt, várakozik. Pár lépéssel ismét közelebb kerültem a lányhoz, ilyen távolságból végigmérve, már megismertem őt. Calipso – beszélgettem már vele egyszer és nem tűnt hidegvérű bűnözőnek. Nem hiszem, hogy tartanom kellene tőle.
- Szia! – üdvözöltem kedvesen, kétméteres körztetébe érve, majd megálltam mellette – Csak nem vadászni indulsz? – érdeklődtem, bár biztos voltam benne, hogy mi vagyunk a kiválasztottak. De ki lehet a harmadik?