James Shaw

Nem írok külön hirdetést, inkább az előtörténetemből idézném a róla szóló részt:

A testvérem mellett volt még egy barátom, aki sosem ítélkezett fölöttem. Elfogadott akkor is, amikor duci voltam, s akkor is, amikor problémáim voltak. Ő mindig ott volt mellettem, bármi is történt. Öt éves voltam, mikor találkoztunk, ő pedig hét. Az egész egy egyszerű kérdéssel kezdődött. - Szereted a buborékokat? - érdeklődött. Én csak bólogattam, bár előtte még nem igazán találkoztam a kádon kívül buborékkal, a fiú pedig előhúzott a háta mögül két kék színű üvegecskét. Megmutatta, hogy hogyan működik a buborékfújó, én pedig nagyon élveztem, hogy ilyen nem csak a kádban létezik. Rengeteget játszottunk együtt, aztán ahogy teltek az évek, a játékok beszélgetésekké alakultak át, de máig megmaradt köztünk az "örök gyerek" dolog például a buborékokban.
Leveleket írt nekem, amiket Adelaide hozott be nekem, a válaszaimat pedig átadta neki. Így telt az a két év, amikor a fehér szobában voltam. Ő még akkor sem mondott le rólam, ez pedig erőt adott nekem. Jó, oké bevallom, bele voltam zúgva, nem is kicsit, A levelezés ideje alatt mintha közelebb kerültünk volna egymáshoz, s én sokat gondolkoztam azon, hogy "mi lenne ha...?" vagy éppen azon, hogy vajon mennyit változott? Utóbbi kérdésemre megtudhattam a választ, amikor végre elhagyhattam a fehér szobát. Izgultam, hogy mi lesz, hogyan tovább, aztán megláttam, ahogy ott várt a szobám előtt (...) Nem igazán tudtam, hogy mit mondhatnék, így egyszerűen csak "letámadtam", átöleltem és nem akartam elengedni. Nagyon hiányzott már, sőt, ő volt az egyetlen, aki hiányzott, hiszen a családom bármikor bejöhetett hozzám.
Mi lett végül abból, hogy tetszett nekem? Nem tudta meg, s hagytam elülepedni az érzést, mert nem akartam ezzel elrontani a barátságunkat. Viszont, ahányszor meglátom egy másik lánnyal, görcsbe rándul a gyomrom és gondolatban szépen felpofozom magam, hogy nem merem neki bevallani, hogy mit érzek. Pedig... Pedig már hány év eltelt azóta, hogy én ezt magamban tartom, és nem tudom, hogy egyáltalán sejti-e a dolgot, hiszen időközben nekem is volt egy-két kapcsolatom, pusztán azért, hátha le tudok mondani róla, de nem jártam sikerrel. Ennyit arról, hogy én mindig őszinte vagyok... Viszont, gondoljuk csak át a dolgot: miért kellenék neki én, ha már annyira jól ismer, mintha a testvére lennék? Miért kellenék neki pont én, mikor nálam szebb lányt is találhat magának?