Sasha mindig is álmodozó típus volt. Az a fajta, aki órákra képes volt eltűnni a világ elől és elmélyedni a gondolataiban, eltervezni fejben a jövőjét, azt, hogy merre menjen tovább. Mindig érdekelte, hogy vajon hogyan kerültek ide, az ő földjükre az égi emberek, honnan pottyanhattak le hozzájuk, és, hogy a parancsnok, Lexa, miért érzi őket ekkora fenyegetésnek. Tudni akarta, hogy van e a felhők fölött még élet, hogy ott, ahonnan ezek az emberek jöttek, vannak-e városok. Mint általában, most is a város határain belül üldögélt, egy nagy fa törzsének vetve a hátát. Ő még fiatal és gyenge volt ahhoz, hogy harcolhasson, így a napjai nagy részét tanulással, vagy egyszerű unatkozással töltötte. Nem lelte örömét abban, hogyha a többi vele egykorú nőnemű városlakó társaságában, árgus szemekkel vizslathatta a férfiakat, akik éppen harcoltak, vagy csak pusztán lebzseltek a városban, járőrözés címen. Ennek két oka volt. Jobban és érettebbnek érezte magát annál, hogy ilyeneket csináljon, illetve, hogy általában az alaposan megbámult férfiak között volt a bátyja is, Logan. Egyelőre jobban lekötötte az, hogy hogy szökjön meg a városból anélkül, hogy bárki is észrevenné, hiszen ha kiderül, hogy az emberek táborához akar osonni, feltétel és kérdés nélkül égetik a kézfejébe a jelet, miszerint nincsen többé otthona, vagy klánja. Ezt pedig nem akarta, mégis hajtotta a kíváncsiság afelé, hogy megkeresse az idegeneket és megtudakoljon pár dolgot. Őt nem zavarták, hogy ott éltek, az sem, hogy azokat az állatokat vadászták, amiket ők, sőt, ha ő lett volna a parancsnok Lexa helyett, minden bizonnyal békét kötött volna az égiekkel, és egymás mellett éltek volna boldogan a klánjaik. Sasha igazából mindenkit szeretett. Még a kaszásokat is, akikkel, bár még sosem találkozott, rengeteg rémtörténetet hallott róluk, de volt benne valamiféle belső radar, ami azt jelezte, hogy ők is csak emberek. Nem szörnyetegek, hanem valakik, akik csak eltévedtek az életük útján, és csupán annyit kell tenni, hogy visszavezetik őket a helyes ösvényre. Talán ő volt az egyetlen földi ember, aki így gondolta.
A városon belül menetelnek az egyik kis útszakaszon, ha meg is bámulják őket, hát talán ő az egyetlen aki nem foglalkozik különösebben vele. Nem szeret csak úgy lézengeni, ha már itt vannak és ennyire nincs dolguk, akkor időt szakíthat fontosabb ügyekre is. Ezért van hogy minden útba eső embert megkérdez, nem látta-e Sasha-t. A harmadik válaszol, ő megköszöni, majd hamar elrobog mellette és abba az irányba tart, amerre utoljára látták. Ismeri a szokásait, nem nehéz megtalálnia innentől már. Kis idő múlva megjelenik mellette a fánál. - Szia. A köszöntésre biztosan felfelé fog tekinteni és tudja jól nem szereti ezt, mert kis termetű ő meg hozzá képest túl magas, úgyhogy ezt követően komótosan melléje telepszik, hátát ugyan úgy a fa törzsének támasztva, egyik lábát felhúzva, a másikat kinyújtva. A kardtok benne a fegyverével vízszintesen pihen a jobb oldalán, míg bal oldalra fordulva kinyújtja a jobb kezét hogy kicsit megérintse a húgi arcát. Mindig ezt csinálja, ez a szeretetének egy megnyilvánulása. - Mi a helyzet? Hangzik el a kérdés, miután elvette a kezét, fejét felé fordítva pislog rá. Mindig vannak problémái, legtöbbször Darren-el, akibe bele van zúgva. Aztán ott van az a nyavalyás rangsor, hogy ki mit csinálhat, hogyan és mikor és ebbe persze minden ismertebb ember beleszól. Így a húginak még tanulnia kell, érdemibb, felelősség teljesebb dolgokat nem bíznak rá, pedig okos. Valahol ez nyomasztó. Többet ér annál, mint hogy itt üldögéljen egymagában. - Hé! Tegnap találtam valamit. Logan-en a sötét szürke, cserzett bőr kabátja van, minden kisebb mozdulatára hallani a vas fémes rezgését, mely a bőrpáncélból jön, amit felette visel. Most a jobb zsebében kutat, főleg ezért zörög. A kabát alatt a hétköznapi viselete, most a fekete, hosszú ujjú inge és a sötét barna, hosszú nadrágja. Fekete bakancs a lábbelije, a kezein pedig a levágott ujjú bőrkesztyűk. Hamar Sasha szeme elé kerül az a darab, amit keresett, a tenyerével felfelé nyújtja feléje, valójában egy számlapos óra a szíjak nélkül. De ők ezt nem tudják, csak abban biztos hogy az égiek holmija, valaki elhagyta. - Nyúlat lőttem, ez meg ott volt a földön, páran már meg is taposták. Megrepedt az üvegje és nem megy. Megvárja míg a húgi elveszi tőle. - Azt hiszem mérésre használják. Szerinted mi lehet?
Kezdőlap 
by 
