Clarke visszatérte némiképp megnyugtatott, de az, hogy Lincoln még mindig nem került elő, egyel több okot adott az aggodalomra. Clarke és én sosem voltunk egyformák. De egy közös volt bennünk, a bátyám. Most viszont fontosabb dolog is volt, mint a bátyám, aki mindig valahogy a középpontba került, egy tőlünk független véleménnyel, amit hol képes voltam tolerálni és pártolni, hol a legkevésbé sem érdekelt az. Viszont Finn-t épp úgy meg kellett találnunk, mint ahogy azt is ki kellett találnunk, hogy a többieket hogyan is mentsük meg a Mont Weather-ből. Plusz Indra segítségével hiába találtuk meg Nykot, Lincoln nem volt köztük. A dolgok felgyorsultak, mióta a földiek ránk támadtak, mióta kitőrt a háború, de ugyanakkor érezni lehetett valamiféle változást a levegőben, aminek talán jó vége is lehet majdan. Mintha képesek lennénk észrevenni, hogy az ellenségeink közösek, de a kompromisszum és az egymás segítés megfelelő emberek nélkül nem jöhet létre. És Clarke épp úgy ilyen ember volt, mint a bátyám. Én mégsem akartam a táborban maradni a végtelenségig. Lincolnű-nal terveink voltak. De az, hogy a lábam megsérült ezen terveket csak hátráltatta, nem pedig előrébb mozdította. A lábamnak viszont immár semmi baja, hála Abby-nek. -Jó, hogy ismét itt vagy.-lépek Clarke mögé gondolataimból kiszakadva, mikor meglátom őt az egyik asztalnál. Elmosolyodom, de ez a mosoly épp annyira kétirányú, mint gondolataim. Örülök, hogy itt van, tényleg. De a nyugtalanító dolgoknak köszönhetően kesernyés a szám íze és reménykedem, hogy tényleg segítségünkre lehet, hiába a tábor irányítása, amely nem fog belemenni olyan meredek harcba, amire mi készülünk. De ők küldtek le minket ide, mi ismertük a környezetünk, legalábbis tudtuk, hogy mi várhat ránk az erdőben.-Ugye tudod, hogy Abby nincs kibékülve a tervünkkel? Most már ő a kancellár, és Raven bár segít kijutnunk innen, nem hiszem, hogy a tulajdon lánya nem fog feltűnő hiányérzetet kelteni benne, most, hogy visszakapott.-ülök le vele szemben, szavaim lehalkítva kicsit, hisz a falnak is füle van, ezt már fent megtanultam. -Mond, hogy van egy terved, kérlek. Nem hagyhatjuk a többieket a hegyben és meg kell találnom Lincolnt is.-hangom a mondat végén kicsit elcsuklik. Előtte nem kell megjátszanom magam. Ő volt az egyetlen, aki kezdettől hitt benne, hogy nem minden lehet fekete és fehér, és bár harcban álltunk a földiekkel, szerintem ő megértette már az elején, hogy az erőszak nem vezet sehová.
Kezdőlap 
by 
