Libra

Tárgy: Libra Vas. Aug. 16 2015, 16:36

Libra

”Ha élni akarsz, tudj kockáztatni.”

lelkem darabkái...

becenevek: nincs neki
születési hely, dátum: Ton DC, 2154. nov. 4.
kor: 19
csoport: Grounders (Erdei nép)
családi állapot: egyedülálló
play by: Crystal Reed

Jellem:
Kötelességtudó. Noha Libra a sajátos életfelfogásáról ismert, és arról, hogy élvezettel kínozza meg a betolakodókat, de azt mindenképpen tudni kell róla, hogy tisztában van a feladatával, hogy mire vállalkozott, amikor felfedezővé vált, és ennek rendje szerint lelkiismeretesen végzi a munkáját.
Védelmező. Szándékosan lépett be a felderítők közé. Számára fontos a klán biztonsága, ráadásul szereti a veszélyes helyzeteket, a kalandokat, így ez a pozíció volt a legtesthezállóbb számára. Libra, noha nem látszik rajta, azonban igenis törődik az emberekkel: segíti az öregeket, foglalkozik a gyerekekkel, óvja és félti a klántagokat. Épp ezért, amilyen rideg az idegenekkel szemben, olyan gondoskodó a szeretteivel.
Bár, gyakran nem látszik önzetlennek, se engedelmesnek, mert amikor visszatér az erdőbe, ott már a saját szabályai szerint játszik, ám elhihetik nekem, tényleg az. Ha nem egyedül indul útnak, hanem többedmagával, akkor elsődleges szabály nála, hogy veszély esetén se hagyjuk ott egy társunkat, hanem mindenképpen a segítségére kell sietni. Továbbá, önmagával és a csapattagjaival szemben elvárja az óvatosságot és a körültekintést, amikor a vadonban mászkál.
Forrófejűnek tűnhet, vagy agresszívnek, azonban ha valaki megismeri, akkor rá kell jönnie, hogy mennyire türelmes, kitartó és makacs tud lenni. Ragaszkodik az igazához, még a klánvezetőkkel szemben is gyakran dacoskodik, ezzel szemben butaságot sose követ el. Noha megmondja Anyának és Lexának a véleményét, ellenben nem lázad, nem hisztizik, hanem azt teszi, amit mondanak neki. Nagyon ritkán követ el magánakciókat, akkor is csak azért veszi a kezébe az irányítást, mert vélhetően nincs más, aki parancsot adhatna neki.
Mindenről megvan a határozott véleménye, ezenkívül él benne némi egészséges versenyszellem is. Az őszintesége miatt gyakorta kerül összetűzésbe más felderítőkkel, vagy a nagybátyjával, de ez őt nem izgatja különösebben. Tulajdonképpen nem érdekli, hogy mások mit gondolnak róla. Tisztában van a hibáival, az erősségeivel, csak nem akar változtatni rajta, mert neki ez így kényelmes.
Talán, még annyit fontos említeni vele kapcsolatban, hogy néha tényleg elég kegyetlen módszerekkel él, és nem tétovázik, ha meg kell ölnie valakit. Ez nem okoz nehézséget neki, sőt, szinte mindennapos számára, hogy lelő valakit, vagy valamit, vagy esetleg elvágja a torkát. Noha, ezt nem élvezi, viszont ha muszáj, akkor megteszi. Nem hiába mondogatja: „Vagy ölsz, vagy téged ölnek meg.”

Kinézet:
Libra sose bánta, hogy alacsony termetű, azonban kifejezetten örül neki, mert így könnyebben elfér a fák ágai között, vagy rejtőzik mélyedésekben. Mivel olyan 165 cm körüli magasságú és emellett egész fürge is, ezért nehezebben is lehet észrevenni. Ennek ellenére nem zavarja Phobos heccelése a mérete miatt, szerinte ez igen előnyös tulajdonsága. Továbbá, hogy elősegítse a rejtőzködést, igyekszik úgy öltözködni, hogy beolvadjon a környezetébe: ha kimegy az erdőbe rendszerint egy terepmintás katonai zubbonyt, alatta fekete trikót, kesztyűt, barna nadrágot (amely kissé szakadt és agyonfoltozott) meg bakancsot visel. Az övére három kést is erősített, elvégre, akármikor jól jöhetnek, és nála a pengék fogyóeszközök. A hátán rendszerint egy fekete tollú nyilakkal tömött tegez lóg, amely valóban annyira telített, hogy amikor a lány átvág az erdőn, akkor a nyílvesszők alig csapnak zörejt. A nyakában előfordul egy régi távcső is lóg, amellyel a környéket kémleli, noha egész jó a látása olykor kell egy is segítség. Nagyon ritkán hátizsákot is cipel magával, azonban csak akkor, amikor tudja, hogy sokáig lesz távol.
Viszonylag keveset eszik, bár nem nevezhetnénk vékonynak, mert ellenben elég izmos. Jó kondiban tartja magát, egészségesen táplálkozik, bár ez szükséges, ha nem akar odakint valami állat, ember vagy a savas köd által odaveszni. Habár a katonai zubbony eltakarja, ellenben nagyon is nőies alakkal rendelkezik: közepesen széles csípő, formás mellek, keskeny vállak.
A járása könnyed, általában lábujjhegyen jár, hogy alig csapjon zajt. Amikor másokat próbál becserkészni olyan, mint valami nagymacska.
A teste tele van sebhelyekkel és vágásokkal, amik a korábbi kalandjainak az emlékei, vagy épp a gyilkolásaié. A keze is fehér hegekkel borított, ráadásul egyik rossz szokásának köszönhetően nem túl szépek a körmei, ugyanis folyton rágja őket.
Az arca némely szögből furcsának hathat a széles állkapcsa miatt, egyébként egész aranyosan néz ki, ha épp nem bosszantja fel senki, mert olyankor nagyon csúnya grimaszokat tud vágni. A szemöldöke vastag, az ajkai keskenyek, és amikor mosolyog, akkor a szája szegletében mindig apró gödröcskék jelennek meg. A szemeit az anyjától örökölte, és éppolyan kifejezőek is, rá aztán tényleg igaz, hogy minden érzés kiolvasható a tekintetéből: ha gyűlöl, ha szeret, a pillantása elárulja. Szempillái hosszúak, gyakran rebesgeti őket, ha éppen el akar érni valamit másokkal szemben. A haja a háta közepéig ér, rendszerint felkötve, vagy befonva hordja, hogy ne akadályozza őt az erdőben való rohangálásban. Egyébként szögegyenes lenne a haja, azonban, mivel mindig befonja, ezért inkább hullámosnak látják, amikor otthon kiengedi. Továbbá, ha nagyon hosszú ideig van távol, akkor egészen feketének tűnhet a kosztól és a sártól, amúgy ha megmossa, akkor látszik, hogy milyen színű is valójában.
A bőre fehér, bár gyakran ez sem látszik annak a piszoktól, főleg, hogy időnként bekeni az arcát agyaggal, hogy ne legyen olyan feltűnő, noha ez felesleges, mert a fél arcát egy maszkkal szokta eltakarni. Összességében, ha odafigyelne magára, nőiesebb holmikat viselne, és még lenne lehetősége sminkelni magát, akkor egy szép fiatal nőt ismerhetnének meg, azonban így csak egy vadóc lánynak tűnik, de nem árt leszögezni, hogy valakinek pont az ilyenek az esetei…

hallgasd történetem...

Nagyon ritkán, de előfordul, hogy az erdeiek között éjszakáként egy-egy mese kelt szárnyra. A klán egyik legöregebb asszonya letelepedett a tábortűz mellé, a gyerekek pedig szinte azonnal köré sereglettek, hogy meghallgathassák a történetet.
A nő egy kis kosarat helyezett maga mellé, és különféle növényeket szórt a tűzbe, amelyek elégve édes, bódító illatot árasztottak, s azoknak füstje áttekeregte magát a lombkoronán, hogy elérjen egészen a csillagos égig. Most, hogy az alap hangulatot megteremtette, az öregasszony megköszörülte a torkát, majd érdes hangján beszélni kezdett egy lányról, akit különös emberekkel hozott össze a sors.
‒ Mindnyájan ismeritek Librát, a lányt, aki nagyon fiatalon vált felderítővé, és azóta folyamatosan azon serénykedett, hogy a közösségünk békében élhessen ‒ fogott bele a történetbe a mesélő. A gyerekek hevesen bólogattak a szavaira, néhány a nevét kiabálták, hiszen elég sokan ismerték őt a klánban. Libra nem csak arról volt hírhedt, hogy nagyszerűen bánt az íjjal, és foggal-körömmel védte a szeretteit, hanem a túlzásairól is gyakran pletykáltak az emberek, noha ez a Librát nem érdekelte különösebben.
‒ Nos, ő bár jelen pillanatban nincs velünk, mert ismét hosszú útra indult néhány társával, ellenben úgy vélem, megérdemli, hogy ez az este róla szóljon, habár élőkről nem szokásom mesélni, de vele mégis kivételt fogok tenni. ‒ Egy kisfiú elheveredett, és még jó páran kényelembe helyezték magukat, azonban egy pillanatra sem vették le a szemüket a mesélőről. Az asszony köhécselt, így a mellette ülő fiatal lány átnyújtotta neki a kulacsát. A nő mohón ivott a vízből, majd megtörölte ajkait, és folytatta a beszédet.
‒ Libra gyerekkora óta vadásznak, vagy felderítőnek készült. Ismeritek a családját, így ti is tisztában vagytok vele, hogy mennyit tettek azért, hogy mi itt most nyugodtan beszélgethessünk. Sőt, nem is emlékszem olyan személyre a családjából, aki nem valamelyik mesterséget űzte volna ‒ ráncolta össze amúgy is mélyen barázdált homlokát. Az emlékei kissé ködösek voltak az asszonynak, csakhogy ebben az esetben nem tévedett. ‒ Tehát, már gyermekként eldöntötte, hogy nem okoz csalódást a szüleinek, és követi őket ezen a pályán. Miért is tett volna másképp? Rajongott az íjászatért, a kalandozás pedig a vérében volt. Adottsága volt hozzá. Az ilyen tehetségekkel pedig élni kell.
Szél támadt, belekapott a megzabolázott lángokba, mintha ki akarta volna tépni őket a helyükről. A nő bosszúsan felmorrant, és újabb elszáradt növényeket dobott a tűzre. Az egy pillanatra fellobbant, majd a lángnyelvek zsugorodni kezdtek. Az édeskés illat egyre érezhetőbbé vált, már nem volt olyan enyhe, mint korábban. Egyre több gyerek hasalt el, néhányan a lábukat a levegőben lengetve felkönyököltek. Nem vágtak az öregasszony szavába, igazából ők már szívesebben hallgatták volna magát a történetet, mint a körítést.
‒ Nem is húzom tovább az időt ‒ szólalt meg ismét a mesélő hosszas krákogás után. Megigazította fejkendőjét, amely alól kiszökött néhány ősz tincs, majd ismét felvette a történet fonalát. ‒ Az apja még íjat is készített neki, megtanították lőni, kést dobni és az erdő jeleit értelmezni. Több generációnyi tudást sűrítettek a csöppségbe, így hát, amikor megkezdte a kiképzését, nem is tudtak neki sok újat mutatni. Unta az egészet, inkább ő akarta tanítani a többieket, hogy miként állítsanak fel egy csapdát, vagy, hogy megállapítsák, merre menekült a prédájuk. Azonban, nem csak azt tanították meg neki, hogy miként legyen jó harcos, hanem azt is belenevelték, hogy a feljebbvalóival szemben nem szabad ellenszegülni, hogy a hagyományainkat és a vezetőinket tisztelni kell, így hát Anyával és Lexával szemben kifejezetten kezesbáránnyá vált a gyermek.
A nő látta, hogy a gyerekek kezdik elveszíteni az érdeklődésüket a mese iránt, hát gyorsan lezárta a bevezetőt: ‒ Tehát, Libra így vált tizenöt évesen hivatásos felderítővé, noha szegény szülei ezt már nem élhették meg, ugyanis egy küldetés kapcsán elhagyták Ton DC-t, habár ő velük akart tartani, megeskették, hogy nem megy velük, hanem továbbra is a kiképzéssel foglalkozik. Libra akkor látta utoljára a szüleit élve. Napok teltek el, mire egy felderítő csapat véres ruhacafatokkal, két törött íjjal és tegezekkel tértek vissza. Libra ráismert a szülei holmijaira, ahogy arra is rá kellett döbbennie, hogy soha többé nem látja őket viszont, és pont az erdő vette el őket tőle, vagy legalább is az erdő rémei. Bár, hogy mi történt a szüleivel, azt ma sem tudjuk pontosan, hiszen a testüket nem találták meg. A nagybátyjához került, azóta is ő viseli a gondját, és az újdonsült árva elhatározta, hogy nem engedi az otthona közelébe a vadonban rejtőző rémségeket legyen az ember, vagy állat. Nem akarta, hogy még több gyerek árvuljon el, nem akarta, hogy asszonyok váljanak özvegyekké. Innentől kezdve ez volt az ő életcélja, mi több, talán rögeszméje is.
Páran lebiggyesztett ajakkal pillantottak össze, megint mások a szemüket törölgették a lány célkitűzése miatt. Sose gondolták volna, hogy az a személy, aki a brutális információszerzéseiről híres, mindent értük tesz. Kezdték belátni, hogy ugyan Libra elég furcsa, de mégis a szíve mélyén önzetlen, ha ennyit küzd a klán biztonságáért.
‒ Talán ti nem emlékeztek arra a napra, amikor valami behatolt bolygónk légterébe, és az otthonunk meg a hegyiek között csapódott a földbe. A klánvezérek tudni akarták, hogy mégis mi történt, így hát összeállítottak egy hét főből álló csapatot: Libra a vezérszerepen régi vetélytársával, Phobosszal osztozott, ezenkívül velük tartott még két gyógyító (egy lány és egy fiú), továbbá Libra korábbi társai közül hárman alkották azt. Nem sok időt kaptak arra, hogy összepakoljanak, két órán belül el kellett hagyniuk a várost. ‒ Szünetet tartott, hogy ismét igyon egy keveset. Egyre sötétebb lett, a tűz fénye árnyékokat vett a környékre, azonban a gyerekek nem féltek, tisztában voltak vele, hogy biztonságban vannak, még akkor is, ha Libra messze járt. Nem is sejtették, a fiatal felderítő lefekvéshez készülődött, csakhogy képtelen volt elaludni, ezért lehunyt szemmel felidézte maga előtt a lehető legtöbb klántag arcát, hogy békés éjszakát kívánhasson nekik.
De visszatérve az öregasszonyhoz, aki remegő kézzel adta vissza a vizes tömlőt, ismét monológba fogott: ‒ A továbbiakat már Libra mesélte nekem személyesen és kissé szűkszavúan, így elképzelhető, hogy nem teljesen hiteles a történet ‒ vonta fel mindenkinek a figyelmét arra, hogy ha pontatlanul beszéli el a történteket, akkor ne őt hibáztassák majd érte.
‒ Fél napot gyalogoltak, és folyamatosan Phobosszal vitatkozott, aki szerint a nála jóval fiatalabb lány nem érdemelte meg a vezetői posztot, így hát azt akarta elérni, hogy a többiek ne hallgassanak Librára, azonban náluk süket fülekre talált. A három felderítő teljes mértékben megbízott Libra képességeiben, hiszen nem egyszer ő vezette őket haza az éj leszálltával. A gyógyító lánynak vélhetően imponált Libra határozottsága, mert folyton körbeugrálta, talán csak egy fiú volt, aki Phobos pártját fogta. Tehát Phobosnak nem sikerült teljesen átvenni az irányítást.
‒ A kimerítő gyalogolás után végre megtalálták, amit kerestek… ‒ Megreccsent egy ág, a mesemondó pedig ijedten pillantott oldalra, holott csak járőröző harcos csizmája alatt roppant szét egy faág. ‒ Vagyis, nem éppen azt lelték, amire számítottak: több tucatnyi nagyjából velük egy idős embert pillantottak meg, akik egy furcsa fém doboz körül nyüzsögtek, falat építettek aköré, és angolul karattyoltak.
‒ Libra és Phobos most az egyszer egy véleményen volt: váljanak szét, és különböző pontokról figyeljék a tábort. Libra felmászott egy ‒ a kész falszakaszhoz közeli ‒ fára, és onnan leste az idegenek minden mozdulatát. Összezavarodott, nem tudta eldönteni, hogy mégis kik lehetnek ezek, miért csak ifjak vannak ott, és hogyan lehetséges az, hogy ezek a semmiből, vagy épp az égből idepottyantak. Azzal kapcsolatban se jutott dűlőre, hogy mennyire veszélyesek, vagy éppen nem valamelyik klán álcázza-e magát valami titkos projekt kapcsán.
Egyre hangosabban zúgott a szél, a nő szavai pedig egyre halkabbá váltak. Alig bírtak kivenni valamit a beszédéből. Csupán annyit értettek, hogy Libra észrevett egy fiút, aki a többiek osztogatott parancsokat, és határozta, hogy kerül, amibe kerül, el fogja csalni az illetőt a táborból. Azonban, mielőtt elértek volna a legizgalmasabb részhez, a korábban arra járó őr megállt mellettük.
‒ Oltsátok el a tüzet mielőtt még valami folytán elterjedne! Senkinek nem lenne jó, ha leégne a fél város! ‒ adta ki a parancsot. A nő összerezzent, majd ráncos kezével intett a mellette ülő fiatal lánynak, hogy intézkedjen, aki felállt, megragadta a tábortűz mellett álló behorpadt vödröt, és annak tartalmát az égő fahasábokra borította. A gyerekek nyafogtak, de a járőröző férfit ez nem hatotta meg, mindenkit visszaparancsolt az otthonába.
‒ És mondja, mi lesz a történet vége? ‒ faggatózott az egyik kislány mielőtt még visszaterelték volna a házukba. A vén mesemondó ajkai fogatlan mosolyra húzódtak.
‒ Majd egy másik alkalommal elmesélem, kicsikém ‒ felelte, majd miután felsegítették, a karjára vette a kosarát, elvette a neki felkínált botot, és visszasétált a kunyhójába, befejezetlenül hagyva a történetet.

Tárgy: Re: Libra Csüt. Aug. 20 2015, 20:26

elfogadva, üdv itt!

avatarfoglaló • játékpartner-kereső • névfoglaló

Nos, kedves Libra, eljött az idő! Smile

Most, hogy mindent átbétáztunk ketten, rátérek a lapodra nagyobb vonalakban is. Nem győzöm majd elmondani szerintem a továbbiakban sem, mennyire tartom preferálandónak a hosszú, és kifejtett lapokat, hiszen talán emiatt van, hogy semmi hiányérzetet nem érzek a karakterrel kapcsolatban. Kétségem sincs afelől, hogy ismered őt és minden rezdülését Te magad is, így hát megszületettnek nevezhetjük a leányzót, aki máris pofázik a fejedben. Nagyon tetszik, hogy megjelennek a személyiségében a végletek, hogy miközben védelmező szeretteivel, az ellenségeivel rendkívül durva, ezt a részt pedig ki is domborítottad, amikor a gyerekek rájöttek a dolog visszájára. Hiába hitték, hogy ismerik, sok mindent nem tudnak róla, így némiképp sikerült megőrizned Libra titokzatosságát is, még a sok elmondott információ mellett is. Mindezeken túl itt is el kell mondanom, hogy hihetetlenül tetszik az előtörénetének ötlete, hogy egy tűz körüli mese regél róla, noha ezzel egy saját unalomtól akartad magad megóvni, viszont nagyon bejött a dolog. Összegezve: összeszedett, bőségszaru minden értelemben, jó fogalmazás és Libta. Másra nincs is szükség, így hát elfogadlak, Isten engem úgy segéljen.....
Foglald le az arcodat, és a nevedet, ha már a pozíciódat nem kell! Aztán adj fel hirdetést, ha szeretnél, illetve indulj el küldetésre, hiszen a kiképzést letudtad, továbbá izzítsd a tüzet, mert meg akarom tudni mi a vége a történetnek! Jó játékot neked! Very Happy

» Libra és Lexa