Octavia Blake

Tárgy: Octavia Blake Szer. Aug. 12 2015, 07:34

Octavia Blake

I have been locked up one way or another all my life.
I'm done following orders.

lelkem darabkái...

becenevek: O, Sky Girl, Octavia, 1-6-7-es rab
születési hely, dátum: Ark, 2156. november 12.
kor: 17
csoport: The 100
családi állapot: I'm not going anywhere without my brother.
play by: Marie Avgeropoulos

Lássuk csak. A külsőm az Ark-on élő legtöbb velem egyidőssel összevetve átlagosnak mondható. Nem vagyok égimeszelő, viszont a magam alacsony termetével könnyen elférek bármilyen kis helyen. ez miért lényeges? Azt majd a későbbiekben meglátod. Porcelánszín, mondhatni hibátlan bőröm van, áttetsző, akár egy üveglap, mégis az idő előrehaladtával szinte páncélt növesztettem rá. Fizikailag törékenynek nézhetek ki, de valóban az vagyok? Meg kell tanulni alkalmazkodni a környezethez, és ez a környezet megkívánja ezt, ehhez mérten, azt hiszem kijelenthetem, hogy erősebb vagyok fizikailag, mint amikor megérkeztünk ide.
Amióta csak az eszemet tudom hosszú, barna, szinte szög egyenes és meglehetősen dús hajam van, amit az esetek döntő többségében kibontva hordok. Ez persze a kócossággal jár, de nem igen kellett amiatt aggódnom, hogy hogy áll a hajam, hisz senki sem látta. Most pedig nagyobb gondom is van annál, mint a hajam birizgálása. Régebben homlokomba lógó frufrum volt, de mivel egy évet töltöttem rabságban, a szó szoros értelmében, így ennek is búcsút mondhattam, s különösebben nem is hiányzik.
Olivazöld szemem legtöbbször kíváncsiságtól csillog, bár az Ark-on töltött időkben a félelem minden akaratom ellenére itt ütött ki rajtam először.
Miket szeretek viselni? Amit mindenki odafenn, majd ami megmaradt ide lent. Egyszerű ujjatlan, munkásnadrág és bakancs, valamint egy kabát, ami valljuk be épp annyira hasznos, hogy a füstködben ne védhessen meg. Szóval semennyire.

Kifejezetten előnyömre váló képességemnek tekintem, hogy képes vagyok olyan halkan mozogni, hogy senki ne hallja meg. Az egyetlen előnye annak, hogy egész életemben bezárva éltem. Azzal, hogy magam mögött hagyhattam az Ark-ot, az életem száznyolcvan fokos fordulatot vett. Nem akartam többé senkinek megfelelni, senkinek a szabályait követni. Csak élni akarok, a magam spontán, néha már gátlástalan módján, de azt hiszem ez is változni fog idővel. Egyre jobban rájövök, hogy a Földön bár nem vagyok ketrecben a bátyám hajlamos túlzásba vinni az aggódását, ami miatt olyasmiket teszek, amiket nem biztos, hogy megtennék, ha nem érezném magam ismét falak közé szorítva.
Azt hiszem magabiztos vagyok, tudom, hogy mit akarok és el is érem, bármi is legyen ez, bármi áron. Szeretem a saját igazam bizonygatni, kimondani, amit gondolok. Az önuralommal nem mindig vagyok puszipajtás, sőt. Bizonyos esetekben úgy reagálok, mintha bomba robbanna fel. Például, ha hazudnak nekem. Azt nem szeretem. Játszunk nyílt lapokkal, ha már egyszer bűnözők vagyunk, nem? És a földön mi vesztenivalód lehet, ha igazat szólsz? Ennek fényében én sem tudok jól hazudni, mert soha nem is kellett ilyesmivel próbálkoznom. Szinte minden vélemény, ami megfordul a fejemben egy adott helyzetben, azonnal kiül arcomra, és levakarhatatlanul változik, a beszélgetés előrehaladtával. Felesleges csacsogás? Ne velem próbálkozz. Szeretem a durcás kislányt játszani, de sokszor azért teszem ezt, mert ezt kell tennem, hogy elérjem a céljaim. Nem szeretem, ha semmibe vesznek, többé ezt sem tűröm el, ahogy a lenézést sem. Annyi bűnöm sincs, mint másoknak, akiket velem együtt a földre küldtek. Én csak megszülettem, és bárhogy is nézzük, ez az anyám hibája volt. Nem félek, többé már nem.

Röviden rólam:
5 szó, ami engem jellemezhet: makacs, önfejű, kitartó, szeretetre éhes, heves

5 szó, ami a külsőm jellemezheti: hosszú barna haj, bájos arc, ragyogó mosoly, igéző zöld szempár, törékenynek tűnő alkat

5 dolog, amit nehezen tolerálok: a szabályokat; ha megmondják mit csináljak; ha azt hiszik ismernek; ha megítélnek úgy, hogy nem ismernek; ha gyerekként kezelnek, lenéznek amiatt, aki vagyok

5 dolog, amit imádok: táncolni, mosolyogni, másokkal bunkóskodni, a bátyám, a szabadságot

hallgasd történetem...

Első napom a földön, bejegyzés egy soha meg nem született naplóból:
"Amikor megszülettem, nem értettem, hogy miért vannak a szabályok. Miért kell a padló alá bújnom. Az Ark-on egy szabályrendszer létezett, és aki ezt nem tartotta be, az jobb esetben gyors búcsút vett a családjától és vége volt, kivégezték. Kiskoromban máshogy láttam a dolgokat. A négy fal között kellemesen éreztem magam, de van az az idő, amikor eleged lesz minden korlátból, és kitörni vágysz. Honnan tudtam meg, hogy van élet az ajtón túl, s azt, hogy milyen az? A bátyám, Bellamy, a törvényes gyerek a családnak, sokat mesélt nekem. Elképzeltem mindazt, így képzelőerőm igencsak fejlett lett, ezt kijelenthetem. Legalábbis ezt gondoltam sokáig.
Egy nap maszkot öltöttem, mert Bellamy biztosított róla, hogy szabad az út, szórakozhatok egy keveset. Az ötlet jó volt, jól is éreztem magam. De a természet csúfos viccet játszott velünk, egy napkitörésnek köszönhetően őrök lepték el a teret, a zene lelassult, én pedig rájöttem: azzal, hogy azt mondogatom, nem félek, innen nem fogok tudni elszökni. Nem is tudtam... Mi volt a bűnöm? Az, hogy megszülettem. De ez nem az én bűnöm volt, és soha nem is éreztem annak. Titkon hibáztattam a bátyám, aki semmiről sem tehetett, s anyám is. Aurora Blake, az anyám miattam halt meg, de önmaga hibájából végeztették ki. És a hiba nem volt kiküszöbölhető, én voltam a következő a sorban, akinek bérelt cellája lesz az Ark-on, ahonnan a megfelelő kort elérve a kiutat a kivégzés jelenti majd. Minden nap csak arra tudtam gondolni, hogy a bátyám egyedül van, hogy miattam még több problémája van, ugyanakkor örültem, hogy legalább életemben egyszer érezhettem, milyen a velem egykorúak társaságában lenni.
Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el. Egy év talán, vagy egy kicsit több. Fogalmam sem volt, mire készülnek, hova küldenek. Még nem végezhettek ki, nem értem el azt a kort. A kezemre kattanó fémpánt hideg érzésére a gyomromban gombóc nőtt, egyszerre éreztem, hogy rettegek, mégis kíváncsi vagyok. Egy űrhajószerű valamibe kényszerítettek, a nyugtatótól kicsit kábán, de érzékeltem, hogy az üléshez szíjaznak. Nem sokkal később már kezdetét vette a zajos utazás. A félelem úgy illant el belőlem, mintha nem is létezett volna soha. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra: Szabadság!
A földön nem voltak szabályok, de addig nem is tudtam, miért küldtek minket ide, engem és 99 társam, míg Clarke be nem avatott. A bátyám itt volt velem. És bár először mindenki szemében én voltam a becsúszott gyerek, a lány a padló alól, hamar be kellett látniuk, hogy épp annyi jogom van itt lenni, mint nekik. És a földön, a napsütésben, a szélben, az illatok árjában úszva nem érdekelt, mit hagytam magam mögött, tovább tudtam lépni. Ami számított az a túlélés, és a bátyám, akit nem szakíthattak tőlem el ismét. De ki tudja mi mindennek fogok még örülni, utam milyen rögös lesz, és hová jutok innen.
Nem voltunk egyedül. A hegy rossz oldalán voltunk, egy ismeretlen helyen, ami annyi évtizede otthona lehetett másoknak. És talán most is az. Félek? A gyomromban ismét ott a gombóc, ami pár napja is ott volt. És hiába a bátyám minden "okos" gondolata, azok, akik ránk támadtak, mikor a hegyhez mentünk volna az ellátmányért, nem hiszem, hogy azt akarták kifejezni, vendégszeretőek. És az a valami a vízben, ami megmart... Azt hiszem régebben mondták, hogy az élet nem habos torta. Itt az élet még csak élet sem lehetett, mert nem tudhattuk, mire és mikor számítsunk. Voltak ellenségeskedések, vannak is, erőfitogtatás, irigység, de ez semmire sem megoldás. Azt nekünk kell megtalálnunk, hogy életben maradhassunk, a hülye karpántok pedig segítséget nyújthatnak. Legalábbis ebben még bízhatunk. Ha nem... egyedül vagyunk, de mégsem, és várjuk, hogy mikor jön el az életünk utolsó pillanata..."

Az ablak előtt ácsorgok, érzem, hogy a szám tátva marad, mégis mosolygok. 16 éves vagyok, és most látom először a Földet, a Holdat, most látom először azt, ami máskor csak a bátyám beszámolóiból tudok meg. Igaza van, meseszép a látvány. Majd meghallom a zenét, és belépek a terembe, ahol több velem egykorú van, mindenki maszkot visel. A zene a szívem ritmusában dobog, táncolni kezdek, elveszek a tömegben, szórakozok. Az érzés még idegen, de tetszik. Egy fiú lép oda hozzám, megdicséri a szemem, mire mosolyom kiszélesedik, de nincs időm reagálni. A hangszórókban a jól ismert hang hangosan szólal meg, a zene elhalkul. Napkitörés van az Ark közelében.. A bátyám felé sietek, átvergődöm magam a tömegen, talán jó pár embert oldalba is vágok, de nem érdekel.
-Bell, haza kell jutnom!-suttogom, de hangom rémült, és szorosan fogom kezét, hogy legalább a biztonság érzet puszta jelenlétét érezhessem. Soha nem vágytam a gyűlölt helyre, a padló alatt, most máshová sem vágyom, mint abba, a sötétségbe ami ott körül ölel. Remegek, rémült vagyok és félek, mikor a hadnagy megjelenik, Bell mögé húzódok, pedig tudom, innen nem fogok kijutni. Megpróbálok elrohanni, fogalmam sincs merre kell mennem, hogy haza jussak, de jobb, mint azt várni, hogy a bátyám bűnhődjön miattam. Két megtermett őrbe ütközök, akik karjaim hátra feszítve fognak szorosan, és látom a bátyám arcán azt, amit már én is tudok. Egy leszek a többi rab közül.
A két kéz nem enged, eltakarják előlem a bátyám, és érzem, ahogy arcomon egy könnycsepp gördül le. Majd végigvonszolnak a folyosókon, a cellákig, ahol meglehetősen nagy a hangzavar. Nem értem mi rosszat tettem, pedig ismertem a szabályokat.
Eltelt egy nap, talán kettő is. Nincs ablak, de világosság van a neoncsövek miatt. A cellában van ágy, takaró, párna, és én mégis azt teszem, amit anyám mondott. A démonok ellen egy megoldás van csak. Lehunyni a szemem és azt mondogatni magamban, hogy nem félek. De hazudni magamnak könnyű, mikor a csontjaimig hatol a félelem.
A zárban a kulcs zörögve fordul el, és a cella hátsó részébe húzódok.
-Hamarosan maga is követi az anyját.-szólal meg az őr, mire ökölbe szorulnak a kezeim.
-Nincs joga az anyámról beszélni. Semmit nem tud az anyámról.-hangom dühtől izzik, dacolok a gondolattal, de előrébb lépek, ki a fényre.
-Annyit mégsem volt a padló alatt, hogy ne tudjon beszélni.-látom az önelégült mosolyt a férfi arcán, mire még egyet lépek előrébb, és már lendülne a kezem, mikor két kéz ragad meg és a nyakamba szúr egy tűt.-Higgadjon le, mielőtt tényleg az anyja sorsára jut.-mondja a kezeim szorongató őr, fejem nehézzé válik, és bódulttá, éles kép rémlik fel bennem arról, ami anyámmal történt. Én nem láttam a kivégzését, de szerettem volna azt hinni, hogy az egyik csillag az égen, amit nemrég végre láthattam, emlékeztetni fog rá.
Hideg fém karperec csattan a kezemre, a szorongató kezek felett, majd egy bilincs, és elindulunk ismét végig a számomra idegen folyosókon. Tömött sorokban, szinte menetelve haladunk az ismeretlenbe, ahol végül mindenkit egy székbe tuszkolnak és becsatolják az öveket. Majd az ajtók bezárulnak, és fülsértő géphangok kíséretében rázkódva indul el a hajó az ismeretlenbe. Mondogatnám, hogy nem félek, de nem érzem az eddig átjáró félelmet. Furcsa mód csak a szabadságot érzem.

Tárgy: Re: Octavia Blake Pént. Aug. 14 2015, 21:41

elfogadva, üdv itt!

avatarfoglaló • játékpartner-kereső • névfoglaló

Nos, drága húgom!
A fenti felirat ugyan már jelzi a szándékot - teszem hozzá más nem is lehetne, lévén, hogy indákkal kötözted magad az oldalhoz, és gyökeret eresztettél nálunk -, de azért hozzáfűznék néhány szót a lapodhoz.
Beszéltünk róla, hogy nehéz vállalkozás előtörténetet írni egy a sorozatban is kulcsfontossággal bíró karakternek úgy, hogy ne másold az alapot, és valami teljesen újat is adj mellé. És hogy ezt miért emlegetem? Mert azt érzem, hogy ez neked sikerült.
A külső leírás szerintem mesésre sikeredett, a belső tulajdonságoknál pedig már megjelennek azok is, amiket az előtörténetedben még nem mutatsz meg Octavia-ról, viszont ott szunnyadozik benne.
Aztán ott van az előtörténeted, ahol a történésekhez híven, megfontoltan a jelleme alakulásához igazítva a naplóbejegyzésben - mesterien - egy sokkal visszafogottabb leányzót ismerünk meg. És nem kerül kibontásra mindaz, ami még benne rejlik.
És végül a kakaó. Na az nekem nagyon kellett oda. Nem tudnám pontosan megmondani miért, de azzal vált teljessé a története, és derült fény a sorozat nem ismerőinek is arra, hogy mi történt pontosan a karakterrel. Fejben átgondolva lehet, hogy a kettőt fel kellene cserélni, de valójában nem látom szükségességét.
Összességében véve jól fogalmazol és ez egy bő szókinccsel párosul, ami igen dicséretes, és néhány elgépelés felett is könnyedén átsiklottam emiatt. Őszintén szólva a zsigereimben érzem, hogy a játéktéren mindent felszínre fogsz hozni, és kisajtolod az összes lehetőséget, ami a hölgyeményben rejlik, és ami ide még gondolom szánt szándékkal nem került bele.
Üdv köztünk, és irány foglalózni! Lassacskán pedig várunk "aknázni"! smile hangulatjel
Továbbá végszó gyanánt: Octavia megérzéseim szerint remek kezekbe került.
Jaj szegény fejem.... A bátyád hogy ér a nyomodba? Octavia Blake 728925213

Első elfogadásom nekem is letudva. Octavia Blake 457396418