Jeremiah Cox

becenevek: Jeremiah, Jer
születési hely, dátum: Ark, 2139. szeptember 19.
kor: 34
csoport: Sky People
családi állapot: Egyedülálló
play by: Joseph Gordon-Levitt

Az emberek általában alábecsülnek. Sosem mondtam, hogy jól kiismerhető vagyok, de mindig is reménykedtem benne, hogy egyszer majd valakinek úgy mutatkozhatok be, hogy ő azt válaszolja majd, hogy a hírnevem már megelőzött. Én erre csak kedvesen mosolyognék, és elrejteném azt az énemet, amit csak a kiképzésre váró fiataloknak tartogatok. Mikor nem a katonai egyenruhámat hordom, általában egy elegáns inget veszek fel a hozzá illő nadrággal és cipővel. A hosszú ujjú ingeket preferálom, és a mellényt, nyakkendővel. Ha tehetem, elhagyom az öltönyt, az csak megnehezíti az ember életét, mikor szükséghelyzetben ki kell csavarni valakinek a nyakát. Mindig is mosolyogva álltam oda az újonc katonák elé; hadd higgyék, hogy könnyű dolguk lesz. Sok esetben egy pár nap alatt rájönnek, hogy nem érdemes eljátszaniuk, mennyire erősek; ilyenkor úgy is csak eléjük állok, és megkérem őket, hogy álljanak velem szembe. Majd szintén az arcomra fagyott vigyorral elmondom, hogy nem azért vagyunk itt, hogy megmutassuk, erősebbek vagyunk a másiknál, hanem azért, mert a kiképzések alatt tanuljuk meg, hogyan bánjunk az erőnkkel, akármekkora is az. Majd feltűröm az ingemet a könyökömig, majd hátrasimítom az amúgy is hosszú, tökéletesen hátrazselézett hajamat, hogy biztosan minden kiálló szál lelapuljon, és nekiesek az erőtfitotgatónak, olyan fogásokkal és technikákkal, hogy egy életre megtanulja, mi a tisztelet. Szabadidőmben – amiből nincs túl sok – a tudósokat figyelem. Tudom, hogy készülnek valamire, és ha valakinek, akkor úgy érzem, nekem jogom van tudni, hogy mi az. Elég kulcsfontosságú ember vagyok az Ark életében. Nélkülem nem lennének katonáink, akikre akármikor szükségünk lehet. Kívülről nem látszik, de belülről büszkeséggel tölt el, hogy én vagyok az a személy, aki felkészíti a jövendőbeli katonákat az életre, a harcra, és majd – remélhetőleg csak később – a halálra. Nyugodt személyiség vagyok, nagyon nehéz kihozni a sodromból. Sajnos én vagyok az, aki másokat szokott felidegesíteni az állandó vigyorával és a nyugodtságával, akkor is, ha éppen engem ócsárolnak. Ha jól megnézel, mit látsz? Egy vékony, sötétbarna-fekete hajú, kevésbé kigyúrt, fehér bőrű pasit, aki állandóan boldog és nem bír elszakadni az elegáns megjelenéstől. Ez a baj az emberekkel; hogy a külső alapján ítélnek. Pedig valójában egy erős izomzatú, hidegvérű, sokat próbált fiatalember vagyok, akinek jobb, ha nem turkálsz bele a múltjába. Már gyerekkorom óta arra vágytam, hogy vezető lehessek, de a teszten, amit anyám állított össze nekem, nem az jött ki, hogy szellemi képességeket megpróbáló munkát kéne keresnem. Így lettem hát katona, aki rengeteg munkával feltornázta magát a ranglétrán, és most katonai kiképzőtiszt. Ha még mindig a Földön laknánk, és minden olyan lenne, mint korábban, akkor biztosan sokan megkérdeznék, hogy édesanyám, vagy édesapám volt vágott szemű; pedig egyik sem, egyszerűen csak a genetika épp kifogott rajtam, és bizonyos szemszögből úgy tűnhet, hogy koreai, japán, vagy esetleg kínai felmenőkkel rendelkezem, de felsorolhatnám itt az összes vágott szemű népet. Sosem voltam egy nagyevő – nálunk amúgy is szigorú szabályok vannak érvényben; még az evést illetően is  – de ha az lettem volna, úgy gondolom, akkor is ilyen vékony lennék. Nem vagyok különösebbképpen magas, de alacsony sem; pontosan olyan magas vagyok, hogy könnyedén alá tudjak bújni a nálam magasabb ellenfeleim alá, de elég magad ahhoz, hogy egy alacsonyabb, vagy velem egymagas fickót könnyen lefejelhessek; egy szó, mint száz, meg vagyok elégedve a méreteimmel. A szemeim sötétbarnák; olyannyira, hogy sokszor még én sem tudom kihámozni, hol végződik a pupillám, és hol kezdődik a barna szín; ezt általában szívlelni szokták azok a női egyedek, akik hozzám hasonlóan egyedülállóak, de mind ugyanúgy végzi: egy szomorú elutasítással, hogy nekem nincs időm a katonai kötelességem mellett ilyen nemű kapcsolatokra. Biztos vagyok benne, hogy egyszer rám is rám talál a szerelem, és akkor kötelesség ide-, vagy oda, mindent képes leszek feláldozni azért a nőért. Mióta az eszemet tudom úgy érzem, hogy hivatott vagyok valamire; valamire, ami majd megváltoztatja az emberiség sorsát, valamire, ami majd segít jobbá tenni ezt a világot. Már csak azt kell megtudnom, hogy mi ez a valami.