Rhagash

-Haragszik rád. – hátra pillantok az ismerős hang hallatán, majd csak megvonom a vállamat mosolyogva.
- Mikor nem?
- Ez most nem vicces. Ha így folytatod ennek következményei lesznek. – csak a szemeimet forgatom a szavai hallatán. Következmények… nem hinném. Jó harcos vagyok, Luna tudja ezt, és tud kezelni engem is. Nem értem, hogy miért nem kész a kezembe adni néhány jó embert. Ha oda is vesznénk, csak páran halnánk meg.
- Luna is jól tudja, hogy ez szükséges. Folyton csak egymás ellen hadakozunk, mint a gyermekek. Hol emiatt, hol amiatt öljük meg a másikat. – mintha egyszerűen csak nem is lenne jobb dolgunk. Belharcok folynak folyton, Luna is igyekszik megerősíteni a saját helyét, ami érthető. Én azonban nem vágyok a helyére. Nem akarok a Hajónép klánvezére lenni, nem akarom mindazt, ami azzal jár. Azonban a népem javát akarom, és az nem segít, ha más klán ellen viselünk háborút állandóan. A vér vért követel, soha nem fognak így véget érni a harcok.
- Nem kockáztathat, te is tudod. Szüksége van a jó harcosokra. – ez igaz. A járványok, a háborúk megviseltek mindannyiunkat, megfogyatkoztunk, és ilyenkor minél több olyan ember kell, akik tudnak is bánni a fegyverekkel. Egyetlen jó harcos felér tíz képzetlennel is.
- Dehogynem. Csak nem akar. Nem győzhetsz, ha nem teszel érte, te mondtad. – még az előző háború végén. Ő javasolta, hogy támadjunk. Luna hallgat rá, megbízik benne, azonban ő is olyan, mint mi mindannyian. Makacs. De ettől még jó vezető.
- Most nem állunk háborúban. Épp ezért kell most felkészülnünk a következőre. – a most szót direkt nyomja meg mind a két alkalommal. Háború. Ha épp nincs, akkor arra kell felkészülni. Nem is értem mi lenne velünk, ha nem lennének háborúk. Lassan már máshoz sem értünk, csak egymás megöléséhez.
- Mindig háborúban állunk. Csak az alkalmat keressük, hogy valami mondvacsinált ürügy miatt kirobbantsuk a következőt. Mi értelme? A fiatalok meghalnak, a szülők temetik el a gyermekeiket. – nem vagyok szülő, így nyilvánvalóan nem érezhetem át teljes egészében azt az érzést, amit egy szülő érez mikor meglátja a halott fiát, vagy lányát a csatatéren. Azt szokták mondani nincs annál rosszabb, mikor egy szülő a gyermekét temeti. – Halálba küldjük őket. Miért? Hogy előidézzünk egy újabb vérrontást? Csak arra kéne fordítani a fejünket… - mutatok magam elé, az óceán irányába. Csak a halász területekig megyünk el. De engem érdekel, hogy mi van azután. Kell, hogy legyen valami utána. Új földek, új népek, akikkel szövetkezhetnénk. Vagy akár háborúzhatnánk velük. Mint egy nagy klán, az összes nép. Terjeszkedhetnénk.
- Nem tudhatod, hogy mi van arra. Talán semmi. Csak az óceán. – gyenge kifogás, csak a fejemet rázom a szavai hallatán és felnevetek.
- Te sem. Mi van, ha mások is vannak az óceánon túl? Talán ők is pont erről beszélnek. – rántom meg a vállamat, bár nyilvánvalóan nem gondoltam komolyan az utolsó mondatomat. De ettől függetlenül még komolyan gondolom a dolgot. Akarom tudni, hogy mi van az óceán túlvégén. Nem lehet, hogy ne várna semmi se ott ránk.
- Ha vannak is ott, várniuk kell. Fontosabb dolgaink vannak. Luna nem hagyná ki. De ő a vezetőnk. Kire hagyna mindent, ha elmenne? Az sem biztos, hogy visszatérne. – abban igaza van, hogy Luna biztosan nem akarná ezt kihagyni. Az egyik legnagyobb felfedezésünket. Beírhatná magát a történelmünkbe. De kire bízná addig a népünket? Sok jelölt van, de a legtöbbjük csak szétzilálna minket.
- Egyszer mind meghalunk. Csak az istenek a tudói annak, hogy miként. De inkább halok meg ott, mint itt, egy helyben ülve a csodára várva. – és végignézve azt, ahogy a népem a saját maga állított csapdába sétál bele. Itt az ideje, hogy tovább lépjünk. Hogy túllépjünk valahogy a sérelmeinken, és ne csak folyton a sebeinket nyalogassuk.
- És honnan tudnád, hogy merre mész? Csak előre a nyílt óceánon? A végén teljesen máshova lyukadnál ki, mint akarnál. Jó hajósok vagyunk, de nem ennyire. Ha nincs mivel tájékozódnunk, akkor halálra van ítélve ez az egész. Te is tudod. – felmordulok a szavait hallva. Igaza van. Én is tudom. Szükségünk van valamire, amivel tudunk tájékozódni a nyílt vízen. Éjszaka mindenképp elvesztjük a tájékozódó képességünket, és nem bízhatjuk magunkat a véletlenre. Túlságosan is nagy út ez ahhoz. Mindent megváltoztathat. De ha még találnék is módot arra, hogy miként tájékozódjak, biztosan találnának újabb ürügyet, amivel késleltethetik az egészet. Márpedig nem halogathatják azt, ami elkerülhetetlen.
- Megfogom találni a módot, hogy tájékozódhassunk a nyílt vízen. – ezt akár ígéretnek is veheti. Sőt. Annak szánom.
- Úgy érted, reméled, hogy megtalálod. – javít ki engem. Ez a bajunk. Ő reálisabb, szkeptikusabb, nem hisz abban, amiben én. De meglátja majd, hogy igazam van. Ez a tervük velünk. Az isteneink szemei most is minket pásztáznak.
- Hol a hited? Ennél több adatott meg nekünk. A folytonos harcnál. És a több arra van. – mutatok újfent magam elé. Mosolyogva bólint egyet. Rám hagyja. Tudja, hogy milyen vagyok, nem győzhet meg arról, hogy egy vágyálmot kergetek. Ez az álom nem csak az enyém. De én valóra is akarom váltani.

-Értettem. – pillantok fel Luna-ra. – A szavamat adom, hogy nem hajózok ki, hacsak arra nem adsz parancsot. – elégedetten nyugtázza a szavaimat. Ismer engem. Támogattam őt mikor vezető lett, és támogatom őt most is. Jó vezetőnek tartom, tisztelem őt, harcoltam, véreztem érte. Nem akarom a helyét, nincs szükségem rá, nem vágyok ilyen hatalomra.  Egyszerű ember vagyok, reményekkel, vágyakkal, álmokkal. Csak ezeket akarom megvalósítani. A népem érdekét akarom, de itt nem érhetem el azt. Egymás vérével áztatjuk a földeket, megöljük fiataljainkat, pedig kaphatnának földet, művelhetnék, élhetnének fájdalmak nélkül, vérontás nélkül. Azonban a kiontott vér mindig megbosszulja önmagát. – Engedelmeddel. – pillantok rá, ahogy teszek egy lépést, majd mikor megkapom az engedélyét egy apró bólintás képében, hátat fordítok és kilépek az ajtón. Luna új feladatot bízott rám. Érzi, hogy tenni akarok, hogy előbb-utóbb, de kifogok hajózni. Így rám bízott egy fiatalt, hogy képezzem ki. Nem tudom, hogy ki az, de talán még hasznát is vehetem ennek az egésznek.  Egy-két embert biztosan tudok, aki velem tartana az úton. Luna késleltetni akarja ezt, de ő is jól tudja, hogy nem teheti, nincs hatalma felette. Ígéretet tettem, de… talán hosszú idő óta, most fogom újra megszegni. Néha muszáj megtennünk dolgokat a nagyobb jó érdekében. Még ha rossz szájízzel is jár az.