Egy újabb expedíció

Tárgyaló teremben

- Igen, pontosan erre gondoltam. Egy kis csapat, maximum öt vagy hat emberig.
Mind a ketten érdeklődve végig hallgatták. A kölyök felkuncogott a háttérben, míg a parancsnok észérvekkel állt elő. Amíg a térképen a helyeket mutatja, ő készséggel nyomon követi a szemeivel, nagyon is tudni akarja pontosan melyek azok a területek, mert akkor azokat kihagyhatják ahogy az el is hangzott. Egy ideig csendben átgondolja ezeket, a kérdésre már ismét teljesen Neilre figyel. A fedő sztori bizony, nem elhanyagolható szempont. Később valamit a földiekkel is kezdeniük kell, nem öldökölhetik egymást, mert az úgy végződne hogy valamelyik nép kiírtja a másikat. Holott együtt is működhetnének. Persze óriási szakadék tátong a szokásaik, az elveik és a világszemléletük között.
- Úgy vélem nyugodtan mondhatjuk azt, hogy diplomáciai útra megyünk.
Kegyes hazugság, persze ennél sablonosabb füllentést is kitalálhatnak. Mindenesetre vár egy kicsit, ha netán a parancsnoknak is lenne ehhez hozzáfűzni valója, vagy ötlete, csak később szólal megint.
- Térjünk vissza a térképhez. Észak-kelet van a legtávolabb tőlünk.
Mutat a régi térképen még New Yorknak nevezett város közvetlen és az a feletti részekre. Ha itt átkutatják a területet, akkor többet az életben nem kell arra kóricálniuk, ha csak nem egyéb ügyek kapcsán.
- Kezdhetnénk erre felé a keresést? Mit gondolsz?
Még egyszer felfelé húzza a kezét a tábortól odáig.
- Ez a terület nagy. Nem tudjuk mi van a hegyen túl, de a savas köd azon túl, északról észlelhető, ezért ki kell kerülnünk. Ha a célunk marad ez az irány, akkor amúgy is kikerüljük, viszont ezeket a területek lesz alkalmunk átnézni és feltérképezni.
Gondol itt arra, hogy a hegynél tovább nem jutott még senki, azok ott már ismeretlen területek a számukra.
- Ami a felszereléseket illeti...a környezeti hatások változóak, fel kell készülnünk mindenre.
Nem beszélve a veszélyes egyénekre, mert hallott rázós dolgokat a darabolókról is.

Tárgyaló teremben

Egyszerű komoly arccal konstatálom csupán akkor, hogy a két személyesnek tűnő találkozó immár három emberre bővült ki. Nem igazán bízom Muprhyben, de ez jelenleg nem olyan fontos tényező, mert sokkal inkább kíváncsi vagyok arra, mit akar pontosan Kane. Az ajtó lassan bezárul én pedig minden figyelmem innentől Kane szavainak szentelem, egy apró részletről sem feledkezve meg. A karjaimat összefonom magam előtt és néha bólogatok is.
- A saját tapasztalataimra alapozva, mint azt tudják az én leszállásom sem volt zökkenőmentes, bizonyosan tudom állítani, hogy akadhatnak még túlélők elveszve az erdő sűrűjében vagy még messzebb. Egy kisebb csapat sokkal kevesebb feltűnést keltve tudna erre fényt deríteni. Mind itt a táborban a lehető legkevesebb feszültséget okozva, mind pedig odakint.
A térképhez lépek és az ujjammal berajzolok pár kört. Mutogatok, mint egy igazi stratéga a hadi térkép előtt. Láthatóan nem ért meglepetésként hogy nekem is részt kell vennem az akcióban, erre számítottam. Az már más kérdés, hogyan nélkülöz addig a tábor maga, de mindent meg lehet oldani. Egy fedő sztori és egy ideiglenes utód elég lehet.
- Ezeken a területeken már nem érdemes tovább keresgélni. Itt zuhantunk le túlélők többen nincsenek. Ezek a területek pedig nem biztonságosak. Mert azt bizonyosan állíthatom, hogy a földiek nem a barátaink.
Többször is megtámadtak az ide felé vezető utamon és csak a képességeimnek és éberségemnek köszönhetem azt, hogy még egyáltalán életben vagyok.
- Minden világos én benne is lennék a dologba. Szükségünk lesz egy kellemes fedő sztorira is hiszen több napi távollét után a kérdezősködők száma drasztikusan megnőhet azzal kapcsolatban hova tűnt a parancsnok és Marcus Kane, még abban az esetben is ha feltűnés nélkül az éj leple alatt hagynánk el a tábort.
Az egyetlen problémám, ami felvetődött hirtelen az akcióval kapcsolatban. Várom az épkézláb ölteteket, persze több sablonos magyarázat is van már a fejemben.

The 100 ◊ Hozzászólások száma : 5

Ahogy vártam, Kane szinte rám sem néz, ha nem muszáj neki. Nem mondanám, hogy ez meglep, ő volt az, aki leküldött ide, és az alapján az arckifejezés alapján, amit akkor vágott, mikor először meglátott, hát... azt hiszem, nem számított rá, hogy élve viszont láthat. Aztán nyilván kattant is a bilincs, és elrángattak ide, ahol azóta többnyire kisiskolásként kezeltek, kivéve talán most, amikor úgy néz ki, nagyobb szükségük van rám, mint gondoltam. Ballard sem küld el kapásból a búsba, ami egyébként jó jel, bár arra nem számítottam, hogy máris besoroznak, azonnal, és ki is küldenek terepre. Nem, mintha panaszkodnék, nincs okom rá, magamnak kerestem a bajt.
-Köszönöm. Uram. -éppen csak annyi szünetet hagyok a két szó között, hogy feltűnjön Neilnek, majd láss csodát, Marcus Kane, a Nagy Ember, személyesen hozzám szólott vala. A falon lévő kapcsolóra tenyerelek, mire mögöttem szisszenve bezárul az AA osztályú tűzszakasz-ajtó. Mert nyilvánvalóan baromira védeni kell ám egy olyan létfontosságú objektumot, mint egy tárgyalóterem, ennél fogva pedig az AA osztályú ajtó rendkívül indokolt...
A továbbiakban, amíg nem szólnak hozzám, kussolok, nem áll szándékomban máris elcseszni a renomémat, inkább csak figyelek, s igyekszem annyi információt elraktározni, amennyit csak tudok. Hamar kisül, miről is van szó: ki fogunk menni terepre, ahol megpróbálunk összehalászni pár túlélőt. Ha engem kérdeznek, rohadtul nem sok esélyt látok arra, hogy az Arkról bárki is túléljen odakint, akár csak egy-két napot is, de hé, végül is, mi is túléltünk... éppen hogy csak, de végül is...
Na mindegy, úgysem kérdezett senki, bár egy fanyar, cinikus kuncogást megengedek magamnak, amikor Kane arról beszél, hogy a földiek nem a szövetségeseink. Na tényleg? Komolyan nem azok? Pontosan hány sebhelyet mutassak, hogy ez egyértelműbb legyen?
Mondjuk az sem segített ápolni a kapcsolatokat, hogy megsütöttünk néhány százat közülük, ha már itt tartunk...

Tárgyaló teremben

Figyeli a két másikat, a parancsnok arcán halovány meglepődés látszik. A válasza hallatán, majd Murphy pillanatnyi tétlenségén felbuzdulva összecsapja maga előtt a tenyereit.
- Remek. Kérlek csukd be az ajtót.
Neki mindegy hogy kívülről, vagy belülről, bár mivel az előbb önként jelentkezett, esélyes hogy belülről. Aztán finoman lerakja a kezeit az asztalra, most ő hajol a térkép fölé.
- Nos, uraim. A kancellár és jómagam úgy véljük, reméljük, hogy érkeztek még mentő hajók az űrből, a fedélzetükön a mieinkkel az Arkról. Ahhoz hogy ezt valóban tudjuk, egy kisebb csapattal kellene bejárnunk az ismert területeket. Nyilván ha marad időnk és élelmünk, jó volna felderíteni a nem ismert területeket is, de ez csak egy másodlagos érdek. Mindenképp túlélők után kutatnánk.
Megáll egy röpke pillanat erejéig, feltekint a térképről, biztosan fog látni értelmet és kétkedést is, azért gyorsan hozzáfűzi.
- Az elképzelés nem légből kapott. Egyik este többen is látni véltek fényeket az égen, ennek kell utána járni, ezért hívtalak ide.
Megállapodik Neil arcán. Ez azt jelenti el kell hagynia a tábort, ennek kapcsán is intézkednie kell majd, kérdés mennyire veszi ezt jó néven? Éppen hogy csak beleszokott a napi rutinba mint elöljárója a többieknek. Persze neki nem az a dolga hogy együtt érezzen vele, vagy bátorítsa bármire is. Egyszerű parancs, tiszta célok, ez hangzott el eddig.
- Kis csapat kell. Nem akarunk a kelleténél nagyobb feltűnést, mert nem tudjuk mire számíthatunk a földiektől. Egy biztos, nem vagyunk szövetségben velük.
Ó tisztán emlékszik mindenre amit Bellamytól és Clarketól hallott, cifra ügy ez. Megint kicsit megáll a szövegelésben, elkalandozik a tekintete Murphy felé.
- Teljes diszkréciót kérek mindenkitől. Csak azok tudjanak róla, akik jönnek, más ne. Senkinek se áruljátok el hova készülünk, hogy mi a célunk. Az emberek még zavartak, keresik a helyüket. A tábor ugyan némi biztonság érzetet ad nekik, ám ha bárki is megtudná hogy lehetnek túlélők...
Nem fejezi be, mert szerinte úgy is be tudják fejezni. Kész káosz lenne. Mindenki látni akarná a hozzátartozóját, barátját, ismerősét, elszabadulna a pokol.

Tárgyaló teremben

A köszöntése kellemesen és megtisztelően hat, bár meg kell vallani még mindig furcsa mások szájából hallani az új címem. Kezdem ugyan megszokni, de nem egyszerű. Megtisztelő néha túlságosan. Néha úgy érzem mintha nem érdemeltem volna ezt ki, csak a kényszerhelyzet adta. Az idő persze majd mindenre megoldást nyújt.
Lehetséges. Ezzel nem árult el sokat. Talán bízik benne, hogy többen leszünk, csak abban nem hogy minden megkeresett személy válaszol majd a hívásra. Megértem. Mindenkinek van elég gondja, azon kívül is hogy pár túlélő után kutasson az amúgy is elég veszélyes erdőben. Szerintem viszont ez fontos feladat, ha megpróbáljuk tartani magunk emberségünkhöz. Én biztos megyek.
- Ah, ezt el tudom fogadni magyarázatként. Tehát akkor terítsünk tiszta lapokat…
Már várnám is a folytatást, de ekkor valami illetve inkább valaki érkezése megzavarja a találkozót. Nem más, mint a százak egyike. Nem tudom eltitkolni, meglep az érkezése, nem számítottam itt senkire a 100 közül. John Murphy. Sok aktát és jelentést átböngésztem mostanság, hogy eléggé képben legyek az itteni viszonyokkal, meg azzal kapcsolatban, hogy kik maradtak meg, kik azok a katonák, őrök, akik alattam szolgálnak. Nem akarom magam elengedni, így kihúzom a hátam a térkép előtt, felveszek egy kissé szigorúbb arcot és hátul összefonom a kezem.
- Megfontolom az ajánlatot, amint részletesebben tudom az expedíció körülményeit és létszámát.
Nem akartam egyértelműen elutasító lenni, szükség van az önkéntesekre, hiszen meglehetősen elfoglalt ez a tábor és minden lakója mostanság. Másrészt bizonyosan nem minden katona vágyik egy veszélyekkel teli utazásra. A mondandóm végeztével azért kérdőn Marcus felé emelem tekintetem, kíván e valamit hozzászólni ehhez a váratlan dologhoz vagy folytathatjuk az előkészületeket.

Tárgyaló teremben

- Parancsnok!
Szólítja meg a neki tisztelgő férfit, viszonozva a köszöntést ezzel, majd a kézfogás elfogadása gyanánt ellép az asztaltól egy kicsit.
- Lehetséges.
Feleli szárazon és titokzatosan a kérdésre, míg tenyereik összeérnek, aztán újból a térképnél kötnek ki, mert Neil a térkép fölé hajolva kezdi el ecsetelgetni, hogy hiányos volt a levele.
- Igen, nem akartam részletezni abban a levélben.
Valahol érthető, mert ki tudja kinél köt ki. A parancsnokkal szemközti részéhez lépked az asztalnak, azonban mielőtt folytathatná, betoppan egy újabb személy és rögtön meg is zavarja őket. Sutba került a komoly diskuráció. Kipislog a másik válla mellett felbukkanó arcra. Érkezésére valószínűleg a parancsnok is reagálni fog, mert őt szólította meg, nem is akar belefolyni a csevegésükbe most. A kölyök érkezéséről senki sem értesítette, viszont önkéntesnek jelentkezett, így meglehet idebent fog maradni és rögtön munkára fogják. Egyszer végig tekint rajta, amíg az elöljárója eldönti mi legyen vele. Ha hozni akarja legyen, ő ezekbe a döntéseibe biztosan nem fog beleszólni, mert az alá beosztott embereit nála jobban ismeri, tudja ki való erre a feladatra és ki nem. Ugyan még nem hangzott el érdemi információ a kérdésére, azért lehet már némi sejtése, az biztos hogy ki fognak menni, terepre.

The 100 ◊ Hozzászólások száma : 5

Végül szabadon engedtek minket, de ebben nem nagyon volt köszönet. Lényegében ez itt ugyanaz, mint az Ark volt, be vagyok zárva, falak mögé, nem mehetek oda, ahová akarok, nem tehetem azt, amit akarok, és pontosan ugyanazok dirigálnak, akik odafent is tették. Azok, akik halálra ítéltek minket, akik ledobtak ide megdögleni. Talán nem mindenkit, a Hercegnőt biztos nem azért küldték, de mégis, milyen jövő várt volna rám, akárhogyan is alakul? John Murphy, gyilkos, feláldozható... Aligha számított bármit is, legalábbis az én szemszögemből, hogy végül az Ark egyáltalán lejutott a Földre. Pár napig voltam csak szabad, azután meg... Inkább nem gondolok rá.
Napok óta érlelődött már a gondolat, hogy kezdjek valamit magammal. Nincs munkám, nincs dolgom, alapvetően mintha semmit sem várnának el tőlem. Odafent már biztosan kidobtak volna az űrbe, mert nem veszik hasznomat, de itt legalább azért nem hibáztathatnak, mert elszívom előlük a levegőt. Ha másból nem is, abból maradt elég mindenkinek. Ettől függetlenül azért szeretném lefoglalni magam, az egyetlen dolog pedig, amire gondolni tudok, az, hogy jelentkezem valamelyik felderítő csapatba. Ehhez nagyon mást nem is kell tennem, csak megkeresni Neil Ballardot, aki a jelenlegi őrparancsnok. Egyelőre fogalmam sincs, miért is állna szóba velem egyáltalán, de van egy olyan merész tippem, hogy nem sokan jelentkeznek önkéntes céltáblának. Ami azt illeti, a dolognak ez a része engem sem különösebben vonz, de muszáj kijutnom innen, különben megőrülök.
Majdhogynem céltalanul rovom a folyosókat, mert eddig senki sem tudta megmondani, hogy Neil pontosan hol is van most. Unottan belerúgok egy panelba a falon, csak hogy levezessem a feszültséget, mire a fémlap nagyot csattan a padlón.
-Egy rakás szemét az egész. -dünnyögöm rezignáltan, majd tovább megyek. Nem is igazán figyelem, merre, de egyszer csak a tárgyalóteremnél kötök ki. Mégis hogyan...?
Végül is mindegy, ha már itt vagyok, éppen erre is átmehetek, vagyis átmehetnék, de ekkor meghallom Neil hangját. Halovány fogalmam sincs, kihez beszél, de mivel engem amúgy sem az udvariasságomról szoktak megjegyezni, jobb híján egyszerűen belépek a terembe.
-Parancsnok, én... -belém fagy a szó, ahogy meglátom, kihez is beszélt az őrparancsnok. Marcus Kane, a Nagy Ember személyesen, hogy rohadna meg ahol van. Legszívesebben kiköpnék oldalra, de ez aligha lendíthetne a helyzetemen.
-Bocsánat. -a szó annyira semmitmondóan gördül le az ajkamról, hogy még én sem hiszem el, hogy komolyan mondtam volna.
Már fordulnék kifelé, mikor egy gondolat szöget üt a fejembe. Ballard és Kane, jelenleg nagyjából a két legbefolyásosabb ember a táborban, már rangjuknál fogva is. Ballard egyébként is szerepelt a terveimben, de valójában Kane is igen hasznos szövetséges lenne. Még akkor is, ha hánynom kell a fickó látványától. Pont ez a két figura jelentheti a kiutat számomra ebből a tábornak csúfolt kalitkából.
-Én csak jelentkezni akartam önkéntesnek, ha lesz egy kis ideje, Parancsnok. -fordulok vissza Ballard felé. A hangnem most meglepően illedelmes, ami azt illeti, még engem is meglep.

Tárgyaló teremben

Lassan kezdtem hozzászokni az új otthonomhoz az ominózus és elég baljós földet érés majd hosszú vándorlás után. Megérkeztem, itt vagyok már teljesen épségben és két lábbal taposva a földet. Ez néhol jó érzéssel tölt el néhol baljós elemekkel, hiszen egyszerre több gond szakadt a nyakunkba, mint azt gondoltuk volna. A világkép meg úgy minden idegen, pedig hajdan mi uraltuk az egész földet, de minden megváltozott. A gondterheltségemet persze növeli, hogy már nem csak, mint rangos katona, hanem mint a tábor erőinek parancsnoka és az itt élő emberek biztonságának jelképévé váltam, aminek olykor nehéz eleget tenni. Mondjuk még nem is szembesültem komoly problémákkal, de szokták volt mondani, ami késik, az nem siet. Lesznek, ebben bizonyos vagyok.

A reggeli edzésemet letudva, a szállásomra térve egy kissé titokzatos levelet találtam az asztalomon, nem mástól, mint Marcus Kanetől. Meglepett talán leülve egy székre kétszer-háromszor is átolvastam a sorait, amik nem voltak túl árulkodóak így a lényeget majd bizonyosan a találkozón tudom meg, ahova a levél is invitál. Hozzá kell szoknom, hogy a nagy fejesekkel gyakrabban fogok kapcsolatba kerülni, és elvárásaik lesznek felém. Sosem rémülök el az előttem álló feladatoktól, mint ahogy most sem. Magamra öltöttem a tiszti egyenruhám és a kijelölt időben pontosan léptem be a tárgyaló helyiségbe. Legalábbis ami annak nevezhető. A nagy döntések itt születnek meg mostanság. Semmi túlfűtött címer, vagy zászló vagy cicoma. Pár szék egy nagyobb asztal a térkép és ennyi. A lehetőségekhez mérten ez a legjobb amink van.

- Szép napot, uram!
Köszöntem és tisztelgek neki beljebb lépve, bár tudom, hogy nem kancellár épp csak helyettes a kellő tiszteletet azért meg kell adnom neki.
- Várunk még valakit?
Nézek rá kérdőn miközben közelebb sétálok, hogy egy határozott férfias kézfogás közepette végül rátérhessünk a lényegre, ha más nem érkezik.
- A levél nem világított rá túl sok mindenre. Felderítés, expedíció. Miről is lenne szó pontosan?
Két kezemmel megtámaszkodok a térképes asztal felett majd várva várom az információk áradatát és a pontos tervet. Ha a feltételezésem közel áll ahhoz, amit Kane mondani kíván, egyértelműen támogatni fogom. Tudom milyen elveszetten bóklászni ezen a helyen.

Tárgyaló teremben

Maga a helység amiben most komótos léptekkel araszolgat beljebb és beljebb, inkább nevezhető kis lyuknak, mint tárgyaló teremnek, és általában 4-5 főnél nem is szoktak többen bent lenni. Az egyik végében egy nagyobb asztal fellelhető, melyen széltében kiterítve a föld térképe, az eddig ismert területekkel megjelölve. Van bent pár szék az asztal körül, de ezeken kívül semmilyen cicoma sem megtalálható. Az egész állomásra jellemző ez az unalmas összhang, mind a színvilágban ami a helyiségekre jellemző, mind pedig a dísztárgyak jelentős hiányában, ezért itt sem számíthat senki másabbra.
A ruházata a tőle megszokott: fekete hosszú nadrág, fekete bakancs, fekete zokni, sötétkék kabát, alatta sötét szürke, hosszú ujjú pólóval. Mindezek rendezettek, tiszták, még a haja is kellőképp "belőve", csupán csak a szemei árulkodna némi fáradságról. Mégsem lankadhat, nem pihenhet, hiszen megannyi feladat vár még rá.
Tovább megy az asztal szélénél, a térképet nézi miközben vár. Már az ötlet felvetődésekor egyértelmű volt a számára hogy nem kis területet kellene bejárniuk, el is kalandozik a területek között keresgélve, elgondolkodva, lassan lépked az asztal körül, körbe megy. Nem akart leülni, nemsokára megérkezik az első személy akivel beszélni fog. Azért itt, hogy ne hallja más, különben elindítanának egy kisebb káoszt, senkinek sem hiányzik az. Valamelyest sikerült rendet teremteni a táborban és ezt most nem akarják felborítani semmivel. Bal kezének ujjai finoman érintik a térkép tetejét, csak egy pillanat erejéig, míg körbeér. Amint belépnek a helyiségbe megáll és tekintetét az új jövevényre szegezi.