Demostrate

2150. november 10., ez a nap volt a családom életében a legrosszabb. Legalább is az elmondásuk szerint. Már 1-2 éves koromban sejtették, hogy valami nincsen velem rendben, mert még akkoriban sem tudtam beszélni, vagy legalább is nem próbáltam meg. Állítólag négy éves koromban szólaltam meg először, de az a reménysugár, ami akkor felvillant, hamar ki is hunyt, mert ismét csak némaságba burkolóztam. Fogalmuk sem volt, hogy miért, sokat értekeztek gyógyítókkal, még a falu vezetőjével is, de nem találtak magyarázatot. Én személy szerint már nem emlékszem, hogy miért nem szólaltam meg, de talán a többi gyerek miatt. Kicsiként mindig bántottak, kiközösítettek, mert szerintük is furcsa voltam. Valószínűleg ezért nem akartam beszélni azután sem, csak évekkel később kezdtem el ténylegesen kommunikálni másokkal. Viszont még így sem voltam képes beilleszkedni a társadalomba. Nem tudtam úgy kezelni az embereket magam körül, mint ahogyan azt elvárták tőlem. Álmodozó voltam, és lényegében hasznavehetetlen. Soha nem értettem a fegyverekhez, a harchoz és vadászathoz gyenge voltam, és a húst sem szerettem, ami ismét csak furcsává tett mások szemében. Emellett pedig a gondolkodásomat sem értették. Bár, ezt meg tudtam érteni, mert én sem értettem, hogy ők mit akartak tőlem. Teljesen elütött a gondolkodásmódom a Vasnemzedék eszméitől, már kiskoromban is, és ahogy nőttem, ez úgy lett egyre erősebb, és persze feltűnőbb. Bár, a szüleim megtanították nekem, hogy jobb, ha hallgatok, ha pedig muszáj beszélnem, akkor se mondjak semmi lényegeset. A vezető már gyerekkoromban sem szimpatizált velem, ő is furcsának tartott, a szüleim pedig megijedtek, hogy ki fognak taszítani, ezért kérték tőlem, hogy inkább maradjak csöndben, és tegyem meg, amire csak képes vagyok. Mivel pedig ők kérték ezt tőlem, megtettem, de nehéz dolgom volt. Sokaknak nem voltam szimpatikus, volt, hogy ha cipekedtem, elgáncsoltak, és az így megsérült árúért nekem kellett fizetnem. Ha tehették, mindig rossz fényben próbáltak bemutatni, nem értettem, hogy miért, de nem szóltam semmit. Némaságot ígértem a szüleimnek, és így velük maradhattam. Nekem ennyi elég volt.
Viszont 2172. tavasza végzetes volt.