I know there's something in the wake of your smile
I get a notion from the look in your eyes
Két napja vagyok itt. Ez idő alatt pontosan ennyiszer próbáltam meg megszökni. És pontosan ennyiszer hozott ide vissza. Gyanítom, hogy nem akar megölni, de akkor nem értem, hogy miért tart még itt. Gondolom, hogy ha fontos az ember, mint rab, azt pontosan így tartották fogva régen is. A reménytelen küzdelembe beletörődve úgy döntöttem, ma máshogy teszek. Ahogy a korai órákban meghallom, hogy távozik, egyből kipattannak a szemeim, mégis várok egy kicsit, hogy biztosra vegyem, nincs itt. Felülök, mikor a nem igazán veszélynek nevezhető személy távozik. Lábamon friss kötés, némi víz egy edényben, némi maradék tegnapról. A koplalás jó logika, megszoktam már, hogy nem eszek akkor, mikor a gyomrom utasítást ad, egyél. A bátyám hiába keres, kizárt, hogy megtaláljon. Még talán Finn segíthet neki, ha már jó nyomolvasó képességeit hasznosnak gondoltuk a vadászatok során. Vagyis gondolták, mivel ezekből én kimaradtam. Börtönben az égben, börtönben a Földön, a különbség a fogva tartó kiléte. Az egész napot azzal töltöttem, hogy körbenéztem az odúban, vagy minek nevezzem ezt az igazából otthonos lakot. Mégsem találtam semmi érdekeset. Leszámítva egy éles követ, amit azonnal el is rejtettem kabátom zsebében, mivel kezem már nem volt megkötözve, az összes lehetőség, ahol kiszökhettem elzárásra került. Legalábbis így gondoltam. Ez viszont a lelkesedésemen, hogy megszökjek innen valahogyan, hát nem sokat változtatott. Amikor azonban meghallom a közeledő léptek halk suhogását, visszadőlök a földre, a fal felé fordulok és úgy teszek, mint aki alszik. Megint.
Meghallom a hús jellegzetes hangját, ahogy a szőrtől megszabadítják, majd a nyálkás hangot, ami minden bizonnyal arra utal, hogy az elejtett vad vacsorának készül. Erre viszont már megkordul a gyomrom. ~Gyerünk O., menni fog!~naiv gondolat szembeszállni egy földivel, aki jó harcosi képességeit ugyan nem mutatta be nekem, de gyanítom bír ilyesmivel. Többel, mint én. Csendesen állok fel, és mégis, mikor meglátom, hogy felsőteste fedetlenül csillog a tűz fényébe, kicsit megtántorodom. A testét borító sebek láttán elborzadok, nagyot nyelek és a kő egyszerűen kicsúszik kezemből, tenyerem felsértve az idő alatt, amíg még szorongattam. Idegesen rúgom végül azt odébb és teszek egy lépést hátrébb, de hátam az egyik kőfalnak ütközik. -Engedj el, kérlek. A bátyám előbb utóbb megtalál és...Fogalmam sincs mi lesz, de el kell, hogy engedj.-dühös voltam a bátyámra, igazából magamra is, mégis most, ahogy megláttam sebekkel tarkított testét, hirtelen átértelmeztem magamban pár dolgot. Többek között azt is, hogy megmentette az életem, ellátta a sebem...-Bár, mivel tegnap sem mondtál egy szót sem, csak hazacipeltél, gyanítom ma se lesz máshogy.-biztos, hogy észrevette a követ, a vérző kezet, hamar össze fogja azt is rakni, hogy mire készültem, akkor már viszont nem biztos, hogy vacsorát fog nekem adni.
2 nap telt el azóta, hogy elfogtam Octaviat az erdőben. Nem volt más választásom, hiszen nem rossz szándék vezérelt. A népem harcra készül. Harcolni fog az erdőért, ami olyan sok éve volt háborítatlanul a miénk és az égiek is fegyverhez fognak nyúlni, hogy megvédjék azt a helyet, ahova megérkeztek. Talán mindkét indok érthető, talán egyik sem, de amíg egyik fél sem hajlandó tárgyalni, addig nincs más megoldás. Próbáltam már szót emelni, hogy próbáljuk meg egyezkedni, de a felvetéem már-már az árulás határait súrolta, hiszen mi voltunk itt előbb, a miénk ez a terület és nem nekünk kell egyezkedni a betolakodókkal, hanem nekünk kell leszámolnunk velük. Nem hagyhattam, hogy Octavia is ott legyen, amikor az egész elkezdődik. Egy harcos addig megy a klán célja után, amíg el nem éri vagy meg nem hal érte. Így azonban biztonságban tudhatom őt, még akkor is ha nem ért velem egyet. Talán tudja, hogy sosem ártanék neki, talán nem, de majd idővel mindenképpen megérti. Az elmúlt 2 nap alatt kétszer szökött meg és minkét esetben utolértem őt mielőtt elérte volna a folyót. Talán ma már rájött, hogy nincs értelme előlem menekülnie. Ő nem harcos, bár azzá válhatna.
Amikor megérkezek a barlanghoz megállok egy pillanatra. Körbenézek friss nyomokat kutatva az avarban és a nedves földön, de minden éppen olyan érintetlen, mint amikor hajnalban eljöttem. Lemászok a csapóajtó alá és végigsétálok egy szűkös folyosón arra, amerről már látom a falat nyaldosó láncsóvákat. Idelent már kellemesen meleg van és mivel a mai napra szolgálatom végetért már nem is kell kimerészkednem a nedves lombok közé. Octavia a fal felé fordulva alszik, vagy legalábbis úgy tánik mintha aludna. Halkan mozgok, nem akarom megzavarni, úgyis kell még egy kis idő amíg megsütöm a húst a tűz felett. A két nyúltetemet leteszem a tűz mellé. Még nyúznom és beleznem is kell mielőtt nekikezdhetnék a sütésnek. A fal felé fordulva igyekszem megszabadulni a felső ruházatomtól, hiszen a tűz melege azonnal apró vizcseppeket varázsolt a homlokomra a meleg ruházat miatt.
Kezdőlap 
by 
