Nem számítottam rá, hogy bárki is lesz itt. Több gondolat is átfut az agyamon, így az is megfordul a fejemben, hogy esetleg Layla mégis kijött a táborból és próbál megviccelni azzal, hogy ott áll és vár rám. De ezt tartom talán a legvalószínűtlenebbnek, hiszen láttam rajta, hogy nem volt olyan állapotban, hogy eljöjjön, túl ideges volt, túl stresszes. Néha komolyan nem értem mi baja van a nőknek, olyan kiszámíthatatlanok, mint az eső vagy a napkitörések meg a meteorok... Az is megfordult a fejemben, hogy esetleg a múltkori lány az, akit a vízesésnél láttam. Szerintem nem is tudja, milyen mély benyomást tett rám, de ez azért érthető, hiszen nem minden nap lát az ember egy olyan gyönyörű teremtést, amint éppen egy vízesésnél fürdik. Nem, nem vagyok én olyan perverz, mint az hangzik, de a helyemben másoknak is csak azokon a kerek formákon járna az esze, hiába van neki egy olyan barátja, akivel bármikor összefeküdhet, mert azért na, az mégiscsak más, ami Layla meg köztem van. Iránta nem érzek semmit, csupán jól érezzük magunkat együtt, meg már elég régóta ismerjük egymást, de az a csaj... Olyan tüzes volt, ahogy felkapta a vizet, komolyan mondom, filmbe illő jelenet volt... Gondoltam, talán megszólítom az ismeretlen árnyékot, de ez nem volt éppen jó ötlet, mert a fények kialudtak. Erre nem számítottam, a sötétben nem látok előre, csak a mögöttem lévő bejárat fénye ad támpontot, de idáig már nem jut el a fénye. Automatikusan nyúlok az övemre erősített puska után, nem szokásom fegyver nélkül elhagyni a tábort még akkor sem, ha nem egyedül vagyok, elvégre Laylat is nekem kell megvédenem, ha esetleg megtámadnának minket. Most is megnyugtat, hogy nem vagyok védtelen, magam elé tartom a fegyvert, támadásra kész pozícióban, de azért remélem, hogy nem kell használnom. Még sosem öltem embert, tulajdonképpen, még egyszer sem kellett arra vetemednem, hogy rálőjek valakire, s ezt nem is szeretném most elkezdeni. Hallom, hogy megszólal, de nem értem mit mond, ami annyit tesz, hogy földivel állok szemben. Mint már említettem, még nem kellett használnom a fegyvert, ennek pedig csupán annyi oka van, hogy még nem álltam szemtől szemben egy földivel sem, főleg nem olyannak, aki rám támadna. Nagyon nyerek, érzem, hogy a szívem kezd kicsit gyorsabban dobogni a szokásosnál. Ő a saját terepén van, én pedig betolakodtam ide, nem hiszem, hogy jól kijöhetek a dologból az ő szemében. Aztán a kő leesik a szívemről, mikor megszólal az én nyelvemen, mert ha szerencsém van, akkor akár ép bőrrel is megúszhatom még ezt az egészet. - A nevem Michael, az égiektől jöttem - válaszolom kérdésére. - Nem akarlak bántani - teszem hozzá, s remélem hisz nekem. Nem a rossz szándék vezérelt, mikor idejöttem, csupán a kíváncsiság.
||music:zene|| words: xxx || note: remélem, jó lesz ▲▼
Álmaim között gyakran szerepeltek a városomon túl lévő területek és azoknak a felfedezése. Gyakorlatban viszont ez már nem igazán valósult meg. Sose sikerült messzire jutnom, mindig visszakerültem az otthonomba, peremvidékre, mely elválasztotta a semmit a mindentől, mindent a semmitől. Most viszont lehetőségem nyílt végre tényleg elhagyni Lahomát, igaz kötelességből, de ki mondta, hogy pihenés gyanánt nem állíthatom meg a csapatot? A lovak úgy is elfáradtak a hosszú út miatt, vízre volt szükségük, így mondtam, hogy tábort verünk, még ha csak egy kis időre is. A mostani volt a második alkalom… Vagy a harmadik. Már nem is tudom és ebből is látszik, hogy pihennem kéne. Míg embereim egy kis tábor felállításával foglalatoskodtak én úgy döntöttem, hogy vízszerzés miatt egyik kicsit felderítem a terepet. Igaz, nem vagyok erdei, így a területet nem ismerem, csupán egy-két információt tudok a felderítőimtől. De ez elég is, hiszen a felfedezés izgalmas. Próbálom azért megjegyezni a fákat, bokrokat, köveket, hogy visszataláljak. Bár nem igazán törődök ezzel, az ismeretlen táj jobban leköt. Annyira más, mint a kopár, száraz, sivatagi vidék, amihez már hozzászoktam. Ez a vidék sokkal élettelibb, változatosabb. Gyönyörködök hát a természetben tovább lépkedve, bár érzem, hogy a fáradság és a szomjúság kezd hatalmába keríteni. Ekkor a zöld levelek mögött meglátok valami nem odaillőt: fényt. Kíváncsian közelebb megyek feléje, közben bevillan egyik felderítőm szavai, melyek szerint a környéken érdekes dolgok vannak, mint például egy pókok által megvilágított barlang, mely a pókok mellett barlangi vizet is tartalmaz. Amikor a barlangba belépek tényleg ez a látvány fogad. Ámulatba ejtő, hogy ezek a kis lények mire képesek itt, hogy mennyivel szebbé tudják varázsolni ezt a helyet. Bátran beljebb lépkedek miközben még mindig csodálom a barlang falán és mennyezetén lévő pókokat. Emiatt már csak akkor veszem észre, hogy sikeresen belegázoltam a vízbe, amikor az már a térdemig ér. Elmosolyodok: találtam hát vizet is és fel is fedeztem valami különlegeset. Bátran teszek még egy-két lépést, nem törődve azzal, hogy a cipőm már átázott, és ha így folytatom a nadrágom is. Csak az érdekelt, hogy a víznek pont jó a hőmérséklete. Elő is veszem a magammal hozott kulacsokat és teletöltöm őket. Miután végeztem csillapítom szomjúságomat a folyadékkal, illetve az arcomat is megmosom, hogy felfrissüljek. Legszívesebben még jobban belegázolnék, elmerülnék és lemosnám ezzel az út során rám rakódott port. De akkor nem kéne mindenemet eláztatni, így még is nekilátok vetkőzni. Ám ekkor olyan érzésem támad mintha nem lennék egyedül, mintha figyelnének. Rögtön elfeledkezek előbbi tervemről és inkább menekülnék, mert eszembe jut, hogy nem olyan rég már volt szerencsém nem kért társasághoz. Most viszont előnyöm van, eszembe jut ugyanis, hogy a felderítőm azt is mondta, hogy egy tapsra kialszanak a fények a barlangban. Nem tétovázok, halkan tapsolok egyet melynek következtében csak ugyan sötétség keletkezik. Gyanúm pedig beigazolódott, mert hallottam, hogy valaki megszólalt. Valaki idegen. - Ki van ott? – szólalok meg automatikusan az új nyelven, a földiek nyelvén, közben előveszem a késemet, az egyetlen fegyvert, amit magammal hoztam a barlangba és magam előtt tartva lassan kifelé megyek a vízből. A kintről beáradó fény éppen hogy megvilágítja a barlang bejáratát, de még így is nekem kedvez. Igaz, még így is csak homályosan látom a társaságomat, de azt ki tudom venni, hogy termetéből ítélve egy férfival van dolgom.– Azt kérdeztem, hogy ki vagy? – ismételem meg a kérdésemet immáron az ónyelven, amit állítólag ezek az égiek is megértenek. Egy kicsit félek a gondolattól, hogy egyedül vagyok egy égivel, így megállok, de a kést továbbra is magam előtt tartom.
Valahogy nem hagy nyugodni a gondolat, szeretném megtalálni azt a lányt, akit a vízesésnél láttam. De miért érzem úgy, hogy ő nem akar viszont látni? Oh, ugyan már, pasiból vagyok, naná, hogy megálltam őt stírölni, tulajdonképpen csak ő tehet róla, hogy többet láttam, mint azt valószínűleg hagyta volna. Talán ha nem fürdene nyilvánosan... Oké, ez most nagyon hülyén jött ki, hiszen nem olyan már a Föld mint száz éve, amikor ugyebár ez tényleg nem volt megszokott dolog. Még nem sikerült túlságosan hozzászoknom az itteniek, a földiek gondolkodásmódjához. Gondolom, az ő szemükben teljesen hétköznapi dolog vízesés alatt fürdeni, míg nekünk a vízesés is egy új dolog, meg a tavak, a fák... Minden, ami idelent van, s nálunk az Ark-on nem volt. Jó, hát volt nálunk is egy fa, de szerintem érthető mire gondoltam. Szeretek barangolni a környéken, felfedezni helyeket, ahol még nem jártam. Mióta a Földön vagyunk ez az egyik hobbim azt hiszem... Layla azt mondta, ma nem jön velem, eléggé ideges volt meg mogorva, gondolom biztos megjött neki, olyankor mindig nagyon hirtelen képes felkapni a vizet bármilyen apróságon, már megszoktam tőle. Majd maximum, ha találok valami érdekes helyet, akkor később megmutatom neki, úgyis rábeszélem, mindig sikerül rábeszélnem dolgokra, ha olyan a kedve. Hosszú sétálás után úgy döntök, hogy követem az egyik folyót, hátha elvezet valamerre, ráadásul így biztosan visszatalálok majd. Már jó ideje megyek mellette, mikor egy barlang bejáratához érkezek, de valami nem stimmel. A barlangokban sötétnek kéne lennie, de itt... Itt valami világít, s beljebb látok egy alakot kirajzolódni a fényben, egy női alakot. Talán pont ő az, a lány, akit keresek. Nem akarok ráijeszteni, de biztos látja majd a vízben, hogy közelítek, mondjuk olyan helyen lépkedek, ahol kevésbé mély, s így nem ázik be a cipőm, mert nem nagyon bízom abban a megnevezésben, hogy vízálló, mert ki tudja, meddig az... Persze tudom, hogy csak idő kérdése és egyszer mindenhogy beázik, mert túl sokat használom, de az a nap még messze van. - Hahó - szólalok meg, de ez talán nem volt túl szerencsés, mert a fények hirtelen elalszanak. - Mi a... - értetlenül állok a sötétben, mögöttem látom a barlang bejáratát, de előttem csak a sötétség, s a lány... Nos ő nem tudom, hol van, mert nem látom.
||music:zene|| words: xxx || note: remélem, jó lesz ▲▼
A látvány egy mutálódott póknak köszönhető. A pók világít, hogy magához csalja zsákmányát, ám elég csupán egyet tapsolni és már "el is oltja a lámpát".
Kezdőlap 
by 
