Outcasts
Kitaszítottak
Hasonlóak, mint a
földiek, azon kivétellel, hogy nem klánban élnek, ezért "nomád földieknek" is szokták őket nevezni. Kétnyelvűek, mert beszélik a földiek nyelvét és az angolt is. Gyakran bolyonganak a sivatagban, vagy keresnek menedéket elhagyatott romoknál. Néhányuk keresztülutazik a Földön, aminek több indítéka is lehet. Közülük többen el akarnak jutni a Fény városába
(The City of Light). Azt remélik ugyanis, hogy onnan nem üldözik el őket. Az ide vezető út azonban veszélyes és bizonytalan. Tudomásuk szerint a Halott zónán kell keresztülhaladni, ahol csapdák várják az odatévedőket. Aki ezeket a próbákat kiállja, eljuthat erre a csodálatos helyre, ahol minden tökéletes, és ahol mindenkit elfogadnak olyannak, amilyen. De mégis hogy lehet odajutni? Mindenki a megérzéseire hagyatkozik, de az a pletyka járja, hogy az északi sarkcsillag irányába kell tartani.
Csak önmagukra számíthatnak miután kizárták őket. Még a családjuk sem léphet velük kapcsolatba, ha magukra hagyta őket (megjegyzés: vannak akik követik gyermekeiket, testvéreiket stb.). Két lehetőség van: jó harcosok, vagy jó rejtőzködők. Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. Jobban ismerik a növényeket és az állatokat, mint a legtöbb
földi. Nem túl közvetlenek, a sok egyedüllét miatt nehezen kezdeményeznek beszélgetést, bár erre nem is igen adódik alkalmuk, hiszen a kitaszítottakat rendszerint megvetik.
A kitaszítottakat mindig megjelölik, hogy más klánok se fogadják be őket. Ez a jel egységes: egy körülbelül 3 cm átmérőjű körvonal melyet beleégetnek egy talán régen a marhák megjelöléséhez használt vassal az illető bőrébe valamelyik kezén annyira, hogy a nyoma megmaradjon. Hiába próbálják eltakarni a jelet, az üzenet egyértelművé válik egy-egy kötés láttán.
Hogyan, illetve mitől válhat valaki kitaszítottá?A
földieknek szigorú szabályrendszere van, és ha nem emberölésről van szó, akkor a legtöbb esetben száműzik a szabályszegőt. Ekkor megjelölik egy a bőrükbe égetett üres karikával - általában a kézfején -, hogy a többi klán is tudjon tettéről, és ne fogadja be őt. A kitaszítottak gyakran magányosak, egyedül kóborolnak, de megeshet, hogy családostul tagadják ki őket. Ilyen bűnnek számít például a lopás, a szándékos félrevezetés, vagy a hagyományok megszegése. Azok is kirekesztetté válnak, akik a nukleáris sugárzás miatt valamilyen rendellenességgel születtek. Őket életük kezdetétől fogva torzszülöttekként tartják számon. Családjuk két dolgot tehet: egyedül hagyják a csecsemőt a Halott zónában, vagy vele együtt hagyják el a klánt. Utóbbi eset miatt előfordulhat, hogy a szülők és a többi gyermek egyéb indok nélkül hagyja el klánját, és az új családtag miatt válik számkivetetté, mindazonáltal vannak, akik vállalják mindezt.
Fordította, illetve szerkesztette: Harper & Mizar