Luna valójában nem örült igazán annak, hogy magam vállalkoztam erre az útra. Ő más küldött volna, de az illetőnek inkább a karja erős, semmint a feje, éppen ezért egy ilyen útra nem ő a megfelelő ember. Mivel pedig én jártam legtöbbször távol otthonunktól és az én maradásomat akarták a legkevésbé felderítőtársaim, a választás rám esett, Luna pedig végül beletörődött ebbe. Nem tudom, hogy mitől fél. Nem ennyi és nem is ezekkel az emberekkel hajóznék az óceán másik oldalára el. Hűséges vagyok a népemhez, úgy szolgálom, ahogy azt a legjobbnak látom, pont ezért vállalkoztam erre a feladatra. Azt pedig csak remélem, hogy hamarosan felismerik majd Lunáék is: itt felesleges tovább maradni. Én köszönöm! Hálásak vagyunk a vendégszeretetedért. – meghajtottam a fejemet hálám jeléül előtte. Habár nem rajongtam azért, hogy a szárazföldön kell legyünk, megértettem, hogy miért tesz így. A népem hajók fedélzetén él, ehhez vagyok én magam is szokva, a szárazföld idegen a számomra. Úgy tűnik azonban most kénytelen leszek megszokni ezt. – Segítünk, amennyiben módunkban áll az. – bólintottam a szavaira. A hajónk komoly érték, nekünk és nekik is a jelen esetben, nem igazán aggódóm, hogy esetleg megrongálnák. Megtudnánk persze javítani, de az is idő, és mostanában semmivel nem szeretnek az emberek a kelleténél több időt tölteni. Akkor nem is zavarnálak tovább, bizonyára rengeteg teendőd akad még. Még egyszer köszönök mindent! – ideje volt, hogy távozzak, és valamelyik embere elvezessen engem oda, ahová kijelölték a szállásunkat. Engem nem zavar, hogy bizalmatlanul méregetnek, Norf-ban már hozzászoktam, hogy az árulásomtó tartanak, az embereimet azonban figyelnem kell. Úgy válogattam őket össze, hogy gondolkodni is képesek legyenek, azonban nem árt őket emlékeztetni arra, hogyha elvesztik a fejüket, könnyen háborút is kiprovokálhatnak, amire egyáltalán nincs szükségünk. Főleg nem olyanra, aminek mi adtuk meg az első lökést. Márpedig ez olyan lenne. Luna a fejünket venné, már, ha itt helyben nem ölnének meg Lynx emberei.
||Heartless|| words: xpluszegy || Köszönöm a játékot! ▲▼
Alapvetően kedvemre való, amit Rhagashtól hallok és ha valóban és őszintén a vezérük szavait tolmácsolja minden ferdítés, elhallgatás nélkül, úgy érzem, van miről tárgyalnunk a továbbiakban Lunával is. Persze bármiben konkrétan megállapodni csak vele fogok, most csak az alapvetéseket tisztáztuk. Ő elmondja, mit is szeretne a népe, én pedig biztosítom arról, hogy megvan bennem az egyezségre való hajlandóság. Ennél többet ettől a beszélgetéstől szerintem egyikünk sem várhat. Nem tudom, milyen pozíciót tölt be ez a férfi a klánjában, de biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül küldték őt hozzám. Ékesszóló és az etikettet is jól ismeri. Tény, hogy elégedett lehet vele a vezére, a további tárgyalásokhoz jól megadta az alaphangot. Ezt persze nem mondom neki, ez különben is a klánuk belügye, kit és hogyan értékelnek, honorálnak. Mindössze magamban konstatálom a pozitív benyomást. Magam is jó hasznát venném egy hasonló kvalitásokkal rendelkező embernek. Nem mintha bármi bajom volna a beosztottjaimmal. Lojális, jóravaló, tisztelettudó, alázatos emberek, de meg kell hagyni, többségüknek nem épp a diplomácia az erőssége. Talán túl régóta éltünk már elzárkózva a többi klántól. Lenne mit tanulniuk ezen a téren. - Köszönöm a felajánlásodat, Rhagash. Ez esetben intézkedem sátorról számodra és az embereid számára, míg ide nem ér a vezéretek. A hajótokhoz pedig rendelek ki őröket, mikor nem tartózkodtok ott. A halászattal való segítségeket is köszönettel elfogadjuk. Nem bővelkedünk halban és a népemnek szüksége volna a tápanyagra, hogy megerősödjenek - szólalok meg tárgyilagos hangnemben, miután végighallgatom mindazt, amit mondani akar. Feltételezem, a hajón is hagyhatnám őket, tudnának ott éjszakázni, de túl kockázatos lenne. Jobb, ha a harcosok sátrai környékén utalok ki nekik szálláshelyet, akkor szemmel tudjuk tartani őket. Természetesen vendégként, nem túszként fogunk bánni velük, erre valószínűleg figyelmeztetnem kell majd az embereimet, akik érthetően ferde szemmel néznek minden idegent. De ha őket és a hajójukat is állandó megfigyelés alatt tartjuk, úgy hiszem, nem okozhatnak bajt, ha esetleg akarnának sem. Nem feltételezek róluk ugyan ilyesmit, de nem árt az óvatosság.
Én látom. Luna is látja. Az a baj, hogy mások ezt inkább lehetőségként fognák fel. Nem vagyunk egyformák, habár sok mindenben hasonlítunk. Nem mindegyikünk vágyik a vérre, minden áron. – ahogy eddig tapasztaltam, ő sem. Nem tudom, hogy milyen volt az előző vezető, de nem is számít. Ami az egyiket megöli, a másikat felemeli. Talán, most, hogy az ő kezében van a népe sorsa, meglépheti azt, amire elődeinek nem volt mersze. – De nézz csak szét magad körül, Parancsnok! A néped nem hullott szét, nem lázadtak fel ellened, elfogadtak téged. Nem az a jó vezér, aki magához tudja ragadni a hatalmat, hanem az, akinek azt mások adják. Akit elfogadnak. – nem véletlen, hogy az olyan vezérek, akik inkább hódítanak, és elnyomnak, nem tudnak végül semmit sem felmutatni. Persze, ez gyakran ellentmond a hagyományainknak, de mostanában túl sokszor érzem úgy, hogy a múlt és a hagyományok több akadályt jelentenek, mint hasznot. Ahogy mi sem tudjuk úgy megművelni a földjeinket, mint teszi azt a néped. – bólintok a szavaira. A népem van, amiben előrébb jár, mint mások, de ugyanúgy le is vagyunk maradva. Hajóra szállunk, a vizeken élünk, de földet művelni… nem véletlen, hogy inkább halászunk, semmint termesztünk. Azonban a húson sem lehet örökké elélni. Ezt minden bizonnyal örömmel fogadja, amint megérkezett. – hamarosan itt lesz, a leggyorsabb hajóval érkezik majd. Ő a vezér, így hát nyilvánvalóan a leggyorsabb hajó az övé. Az enyém még a szüleimről maradt rám és a bátyámra. Őket alig ismertem, jószerével a testvérem nevelt fel. Olyan ő, mint egy kőszikla. Csak szörnyen makacs és hagyománytisztelő. – Nem fogok zavarni, ígérem. Ha nincs ellenedre, itt maradnék, míg Luna hajója be nem fut. – elhallgattam néhány pillanatra, mielőtt folytattam volna. – Persze, az ittlétem alatt nem csak lógatnám a lábamat. Segítenék, amiben segíteni tudok, vadászok magamnak, vadászhatok a népednek is. Ha feljebb hajózom az embereimmel, némi halat is hozhatunk. Megdolgoznánk azért, hogy megtűrj itt minket. – na és persze, túszként is itt tarthat ez által. Nem mondom ezt ki, de úgy gondolom, hogy ő is sejti. A kezében vagyok.
Azért hívtam a tárgyalósátorba Rhagasht, mert úgy éreztem, miután megbizonyosodtam békés szándékairól, eljött az érdemi tárgyalás ideje. Tisztában vagyok persze vele, ha el is fogadnám az ajánlatát, annak véglegesítéséhez mindenképp a vezérével, Lunával kell személyesen megállapodnom. Valószínűleg ő csak afféle követ, aki azért van itt, hogy felmérje a lehetőségeket. Ettől függetlenül megadom neki az ehhez méltó tiszteltet. Egyébként sem szokásom magas lóról beszélni senkivel. Csak annyira tartok távolságot, amennyi a kellő tisztelet kivívásához szükséges, annál nem jobban. Nem Isten vagyok, hanem szolga. A népem szolgája. Véleményem szerint aki másként tekint a vezéri pozícióra, nagyon rossz úton jár. Én vagyok a népemért és nem a népem van értem. Ezt sajnos sok vezető hajlamos összetéveszteni. - Köszönöm az együttérző szavaidat, Rhagash. Valóban, a sors nem volt kegyes hozzánk, a járvány sok életerős, nagyszerű emberünket elvitte, köztük az előző klánvezért, az elődömet is. Anyák vesztették el a gyermekeiket, gyermekek maradtak árván, szülők, testvérek nélkül. Nem könnyű a helyzetünk, gondolom, belátod, miért is szeretnénk elkerülni a háborút mindenáron. – Nem kendőzök el előle semmit. A járvány valóban kis híján elpusztította a klánunkat. Kegyetlen döntés volt, amit meghoztam, hogy hagyjunk hátra minden fertőzöttet. Engem személyesen is érintett a döntés, hiszen a szüleim és a bátyáim és odavesztek. Mégsem tehettem mást. A kór terjedt, mint a futótűz és sehogyan sem találtunk rá gyógymódot. Nem maradt más választásom, ha menteni akartam azokat, akik még egészségesek voltak. Hálás vagyok a népem lojalitásáért, hogy nem kérdőjelezték meg a döntésemet, noha gyakorlatilag sajánlatos módon nincs olyan a klánban, akinek a családja így vagy úgy ne lett volna érintve a járványban. Mégsem lázadtak és ha kevesen is maradtunk, de a járványnak sikerült így gátat vetni. De hosszú idő, míg talpra állunk egy ilyen csapás után. Egy háborút most aligha élne túl a népünk. Túl kevesen maradtunk. - Való igaz, kevés az élelmünk, mi pedig nem vagyunk hajózó nép, a halászathoz keveset értünk – bólintok szavaira. Valójában eddig kedvemre való, amit mond. A kereskedelmi kapcsolatok létfontosságúak lennének számunkra. Vadászni szoktunk ugyan néha, de elsősorban növénytermesztéssel, gyűjtögetéssel foglalkozunk. Számos gyógynövényt ismerünk, melyek fel is lelhetőek a környékünkön. De természetesen nem kötnék meg egy cserekereskedelmi megállapodást egy követtel. Szerencsére a hajónép itt sem hibázik a diplomáciában, Rhagash hozzáteszi, hogy Luna hamarosan személyesen is útrakel, hogy tárgyalhasson velem.
- Köszönöm Rhagash, a népem nevében. Az élelmet köszönettel elfogadjuk és kérlek érezd magad a vendégünknek ittléted alatt, szívesen látunk. Vezéreddel pedig hajlandó vagyok egyeztetni az együttműködés részleteiről – válaszolom. Akárcsak az én ajándékomat ő, én sem utasíthatom vissza az övét, az sértésnek minősülne a népe felé, amit nem követhetek el. Egyébként is jól jön az élelem. Az embereim ritkán jutnak halhoz és nagy szükségük van a tápanyagokra, hogy erősek legyenek. - Van még bármi egyéb mondanivalód számomra, Rhagash? – szegezem neki a kérdést, lévén részemről én befejezettnek tekintem a megbeszélést, amennyiben neki nincs egyéb hozzáfűznivalója a dologhoz. Bízom benne, ha már eddig betartotta az illemet, ennek megfelelően arra is ki szándékozik majd térni kérdezés nélkül is, milyen hosszúra tervezi itttartózkodását. Nem tudom, vissza óhajt-e térni a népéhez a válaszommal, vagy bevárja itt nálunk a vezérét. Alapvetően mindkét stratégia elképzelhető és számomra valahol jelzésértékű is lehet. Mindenesetre azzal, hogy biztosítottam vendégszeretetünkről, én szabad kezet adtam neki a választásban.
Némán követem őt, útközben hol jobbra, hol balra tekintve. Ezekben az időkben senkinek sem könnyű. Betegségek, háborúk… mindig is azt tanultuk, hogy csak az erős élhet túl. Az erőset pedig túl gyakran párosítjuk a kegyetlennel. Nem ostobaság, de… néha teljesen felesleges. Minek ellenséget keresni ott, ahol amúgy nem találnánk? Ez a baj velünk. Nem értünk másból, csak a harcból. A bosszú számunkra nem választható út, hanem olyan ösvény, amelyet kötelezően végig kell járnunk. Talán, egy nap majd máshogy tanítanak, megértetik az utódjainkkal, hogy miért nem vezet sehova sem az értelmetlen vérontás. Remélhetőleg, sikerül majd megélnünk. Idő előtt senki nem akar meghalni. Vagy a nép helye ott, ahol a vezére. Bár, ehhez több kell, mint véletlen egybeesések. – vonom meg a vállamat. Én követném Lunát. Pont ezért nem is értem, hogy miért féltik annyira tőlem az elöljárók. Csak mert máshogy képzelem el a jövőnket, máris fenyegetés lennék? Nem akarom én azt a széket, amin ül. Túl sok gond van vele. A vezető olyan, mint a rabszolga. Csak hatalma van. Másokat kell szolgálnia, akárcsak az utóbbinak. Fontos számomra a népem, de más megoldást keresnék, hogy segítsek rajta. Ha rajtam múlna, már rég itt hagytuk volna ezt a Földet. Látom, hogy a néped szenved. Látom, hogy mit vészeltetek át. A járvány… a halál legrosszabb formája. – nem lehet ellene harcolni. Nem látjuk, nem foghatjuk meg, nem szúrhatjuk szíven. Csak érezzük azt, ahogy belülről tép minket szét. Lassan tönkre tesz minket, legyengít, kifordulunk magunkból, és csak szenvedünk, amíg bírjuk. Nincs ebben semmi hősies, undorító egy halál. – Nem tudom ugyan, hogy hány embered maradt, de úgy gondolom nem elég, hogy biztonságban érezhesd magad, és a néped. Segíthetünk. Ebben is. – Luna ugyan nem repesett az örömtől, mikor elmondtam neki, hogy mit javasolok, de aztán végül egyetértet velem. Miután megesketett, hogy az ő feltételei alapján fog történni minden. Persze, ehhez Lynx beleegyezése is kell. – Szeretnénk segíteni talpra állítani a népedet. Ehhez idő kell, de bízunk benne, hogy ez meg fog térülni. Ti kereskedtek, kereskedjetek hát velünk is! A néped jól lakhat, főleg, ha szeretik a halat. Mi pedig jó hasznát vennénk a terményeiteknek. Mindenki jól járna. – a cserekereskedelem csak egy lépés a sok közül. Azonban mindennek ez az alapja. A népe most egy komoly csapást szenvedett el, helyre kell hozzák azt, amit mindez tönkretett, az pedig időbe telik. És könnyebb úgy, ha az éhes szájaknak ilyenkor van, mit enniük. – Luna másfél hét múlva útnak indul, hogy maga beszélhessen veled az ajánlatáról. Vezér a vezérrel. – fogalmam sincsen, hogy kire fogja addig bízni a vezetést, de nem is igazán érdekel. Az elöljárók egyike sem merné őt elárulni. Jól tudják, hogy nála alkalmasabb személy jelen pillanatban amúgy sincs a vezetésre. – Addig is, engem és az embereimet küldött hozzád, jó szándéka jeléül. A hajó, amivel jöttünk, élelemmel van megrakodva. Az embereim nem fognak ellenkezni, hogy elvegyétek, a tietek, nektek hoztuk. – barátságunk jeleként, mondhatni. Üres kézzel mégsem állíthatunk be ide, nem igaz? Főleg azt nézve, amit ajánlunk. Vagy kérünk. Nézőpont kérdése. –Továbbá pedig, itt tartózkodásom alatt, már amennyiben azt hasznosnak látod, úgy vagyok itt jelen, mint a népem követe. –vagy inkább, mint biztosíték, ahogy én neveztem. Lunának ez annyira nem tetszett, ő ragaszkodott a követhez. – Megteszek mindent, hogy segítselek téged és a népedet, hogy lásd: egymás hasznára tudunk lenni. Ez ugyanúgy igaz az embereimre is. Ha bármelyikük másként tesz, nekem felel, de erre nem hinném, hogy sor kerülne. – beszéltem velük, megeskettem őket, hogy mindent úgy fognak csinálni, ahogy azt mondtam nekik. – Mondhatok bármit, akár elhiszed, akár nem, attól az még nem létezik. Csak ígéret, azokat pedig könnyebb megszegni, mint betartani, ezt újra és újra megtanuljuk. Így láthatod, hogy komolyan beszélek, a szavaimat alátámasztják majd a tetteim. Majd pedig beszélhetsz a vezéremmel, akivel minden olyat megvitathatsz, amit egy olyan egyszerű emberrel, mint én, nem tudsz. – elvégre vezér, nem vagyunk egyenlők. Lunával viszont azok, így hát miért ne beszélne erről vele? – Kérlek, fontold ezt meg! Engedd meg, hogy bebizonyítsam: békét akarunk és nem háborút. – ha pedig ez itt megtörténik, az csak az első lépés. Ki kell békítenünk a klánokat, mielőtt még legyilkoljuk egymást. Nem lesz könnyű, de előnyösebb helyzetből indulunk, ha már valaki alapból van mellettünk, igaz?
Tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbb klán a barátságostól igencsak messze áll. Nem hibáztatom én őket ezért, mindenki csak magát védi és úgy boldogul, ahogy tud. Kevesen vagyunk és a túlélésért küzdünk, a bizalmatlanság tehát természetes. De feltétlenül háborúba kell-e ennek torkollania? Én hiszek benne, hogy nem. Legalábbis, ha rajtam múlik, én minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy elkerüljem a felesleges vérontást. Túl sok embert vesztettünk el a járvány miatt, többet nem bírna el a népünk. Szeretnék persze jó kapcsolatban lenni más klánokkal és talán sokan ördögtől valónak találnák az ötletet, de attól sem zárkóznék el, hogy idővel egyesítsük a különböző népeket, hiszen együtt erősebbek lehetnénk. A népem egyébként is megfogyatkozott, lássuk be, jól jönne a vérfrissítés. De azzal is tisztában vagyok, hogy ennek milyen kicsi az esélye. Mi klánvezetők túlzottan ragaszkodunk a hatalmunkhoz ahhoz, hogy ilyesmi valaha megtörténhessen. Csak erőszakkal kerülhetne rá sor. Hatalomvágyból én azonban nem viselnék hadat, az is csak fölösleges vérontás, nem szolgálja a népem érdekét. Bár engem kiskorom óta erre készítettek, szívesen lemondanék a hatalmamról, ha azt kívánná a népem érdeke, de csak akkor, ha tudom, hogy jó vezető kezébe teszem le a sorsukat. Lássuk be, hogy ez azonban mégiscsak túlzottan utópisztikus. Az viszont tény, hogy nem zárkózhatunk el más klánoktól. Amennyire lehet, szeretnék jó viszonyt fenntartani velük, de túlzott elköteleződés nélkül. Nem akarok ellenségeket sem szerezni egy esetleges szövetség által. A klánomnak el kell kerülnie, hogy a jelenlegi megfogyatkozott helyzetében bármilyen fegyveres konfliktusba sodródjon. Bármi áron. Ez a legfőbb célom. Csak így élhetünk túl. Ez azonban véleményem szerint nem jelenti azt, hogy teljesen elutasítónak kellene lennem a hajónép küldöttjével, aki eddig minden jel szerint teljesen békés szándékkal érkezett. Nem tudom, igazat mond-e, mikor a hajón maradottak számáról faggatom, de nem hinném, hogy hazudna, aligha van oka rá. Persze fő az óvatosság. Viszont, jelezve békés szándékomat, gesztusjelleggel felajánlok nekik némi ételt és italt, amit ő az illemnek megfelelően, hálálkodva el is fogad, az embereim pedig nekilátnak előkészíteni és a hajóhoz vinni azt, míg én megindulok a tárgyalósátor felé és pár harcosom őt is abba az irányba vezeti. Nem szólok semmit, míg oda nem érünk, nem látom szükségét. Láthatja, hogyan élünk és hogy a járvány bizony igencsak megviselt mindenkit, mind testileg, mind lelkileg. Hosszú idő még, míg a népünk újra olyan erős lesz, mint volt, de hiszek benne, hogy lassan, de biztosan talpra fogunk állni ezután a csapás után is. A nyugati klán szívós és erős, sok mindent túlélt már, én bízom az embereimben.
A tárgyalósátor sem a pompájáról híres, de nem is gondolom, hogy szükség lenne a felesleges fényűzésre. Jómagam egyébként is a praktikusság híve vagyok, meg nem is tudnám elnézni, hogy a népem nélkülöz és sanyarog, miközben én az utolsó tartalékainkat a luxus látszatának megteremtésére fecsérlem. - Megértem, Rhagash. Nehéz időket élünk, a vezér helye ott van, ahol a népe van - válaszolom udvarias mentegetőzésére, ami alapvető formaság. Nem felesleges, muszáj elhangoznia, de nem hordoz semmi többletet. Ha nem mondaná, az viszont már egyfajta jelzésértékkel bírna. Eddig azonban semmilyen diplomáciai jellegű sértést sem követett el, minden formalitást pontosan betart, ami becsülendő. Megadja a kellő tiszteletet, már csak ezért is megérdemel annyit mindenképp, hogy végighallgassam. Viszont most, hogy diszkrétebb helyzetben vagyunk, ideje mellőzni az üres szólamokat és a fecsegést. Immár konkrétumokat akarok hallani. - Becsülöm a vezéreteket, Lunát és a nemes szándékait, viszont mint te is láthatod, a népünk helyzete jelenleg nem túl rózsás, az élet viharai igencsak megtépáztak minket az utóbbi időben, így igen sok a tennivalóm. Ezért kérlek, Rhagash, most hogy már így magunk között vagyunk, vázold fel nekem pontosan, miféle szövetségre is gondolt vezéred, mit vár el tőlünk és mit tudna nyújtani cserébe? - Ismerem az illemet és amennyire tőlem telik, be is tartom, de nem kenyerem a mellébeszélés. Nem hazudok neki semmiben. Azt és úgy kérdezem, amire tényleg kíváncsi vagyok. Innentől már csak rajta áll, mit válaszol. Egyelőre minden figyelmem az övé és kíváncsian várom, mivel is rukkol elő. Eddig mondhatta azt, amit úgy sejtett, kellően csábító ahhoz, hogy ne dobassam ki, most már azonban eljött a konkrétumok, az igazság ideje.
Mindenki válságos időket él mostanában. A klánok közti helyzet feszült, mindig is közel álltunk a háborúhoz, de akkor nem volt ennyire… szélsőséges a helyzet. A legtöbbünk nem lát tovább az orránál, azt hiszik, hogy a kicsinyes céljaik segítik őket az életben maradásban. Ha vért ontunk, egyből bosszút kiáltanak, mindig csak a harc, egyedül ez az, amiből értünk. Luna belátta, hogy ez nem mehet így tovább. A háború nem alapozza meg a népünk jövőjét, épp ellenkezőleg, tönkreteszi azt. Pár generációval később senkit sem fog érdekelni, hogy miként harcolt, csakis egy dolgot látnak majd, de azt mindennap: az örökségét. Az pedig a népünk. Az ő felelőssége. Igyekszem mondani valamit úgy, hogy azt hallják az emberei, amit akarnak. Bár, felteszem, sokuk ugyanazt gondolja, amit az átlag. Hogy a béke nem működhet. Eddig nem is működött valami jól, ebben igazuk van. Csakhogy, megváltoztak a dolgok az elmúlt időben. Már semmi sem olyan, mint volt. Természetesen. - bólintok a szavaira. Kissé megkönnyebbülök a szavai után. Reméltem, hogy a szóbeszédek igazak, és nem csak azt takarják, amire vágynak az emberek. Most azonban ez eddig bizonyítást is nyert. Hacsak nem megölni készülnek ezek után, de azzal miért is várnának eddig, igaz? Az enyémeim messze vannak, hogy lássanak, vagy halljanak bármit is ebből. Három emberem és jómagam jöttünk. – válaszolok a kérdésére. Igyekeztem úgy kiválasztani őket, hogy minél biztonságosabban tehessük meg az utunkat. Egyrészt érteniük kellett az utazáshoz, másrészt pedig tudnom kellett bennük megbízni. A népemhez tartoznak, de nem engedhettem meg magamnak, hogy olyanokat hozzak, akik előbb ütnek, mint gondolkodnak. Nem háborút akarok kirobbantani. Köszönjük, Parancsnok! Igazán nagylelkű gesztus ez részedről. – halvány mosolyra görbült a szám, ahogy meghajtottam a fejemet. Egyáltalán nem magától értetődő az, hogy így tesz. Más klánok nyíllal kínálták volna meg az embereimet, hálás vagyok érte, hogy ő nem él ezzel a lehetőséggel. Kissé meglepetten figyelem, ahogy az emberei egy szó nélkül teszik, amit mond. Arra számítottam, hogy lesz pár ember, aki megpróbál hangot adni az elégedetlenkedésének, de ez elmarad. Ezek szerint messze nem gyengült meg a tekintélye annyira, hogy ezt megengedje magának bárki is. Szerencse. A szavaira csak bólintok, és tétovázás nélkül indulok meg utána. Nem lep meg, hogy az emberei kísérnek, az lepne meg, ha nem így tennének. Habár a hajóban hagytam azt a kevés fegyvert, amit magammal hoztam, még így is távol tartom a kezemet a helyüktől. Nem akarok egy véletlen félreértés áldozata lenni. A sátorba érve először szemügyre veszem azt, hogy hova is érkeztem. Tulajdonképpen nem sok mindenben különbözik a mienktől. Csak az látszik meg rajta, hogy mennyire másként élünk. – Kérlek, bocsásd meg, hogy a vezetőm nem személyesen jött el. – neki most az otthonunkban van a helye. Mint mondtam neki, kettőnk közül én vagyok az, aki feláldozható. Nyilván kettejüknek, a vezetőknek kell megkötetni az szövetséget, de ez csak úgy sikerülhet, ha itt sikerrel járok. – Az utunk hosszú volt, a vezetőnkre pedig szükségünk van Norf-ban. A szavaim az övéi, azt tolmácsolom feléd. Békét szeretne, biztosítani a népeink túlélését. – elsősorban persze a miénket. Azonban akár belátják mások, akár nem, attól függetlenül egymás nélkül nem létezhetünk. Rá vagyunk szorulva egymásra.
Tisztában vagyok vele, hogy jelenleg a klánom igen válságos időket él. Kevesen vagyunk, a járvány sajnos igencsak megtizedelt és meggyengített bennünket és csak igen drasztikus és kegyetlen lépéssel tudtam neki gátat vetni. Nem bírna most el a népem egy háborút, ebben biztos vagyok. Nem szabad elveszítenünk azt a kevés harcosunkat, aki maradt. Most a túlélésre kell játszanunk. Ezért is viseltetek némi bizalmatlansággal az érkező küldönc és felvázolt szándéka iránt. Óvatosnak kell lennem és természetesen minden körülmények között a népem érdekeit tartani szem előtt elsődlegesen. Nem akarok vérontást, de megvédem a népemet, ha kell. Itt azonban inkább a politika terén kell csatáznom, mint a harctereken. Az egyetlen esélyünk különben is ez. Szükségünk van szövetségesekre, vagy legalábbis valamilyen jellegű szövetségi kapcsolatra más klánokkal, ezt világosan látom. De ha csak egy mód van rá, el kell kerülnünk, hogy bármilyen vérontással járó konfliktusba keveredjünk. Akár egy esetleges szövetséges oldalán, akár azért, mert visszautasítunk egy szövetségi ajánlatot. A Rhagash néven bemutatkozó küldönc, bár ékesen beszél, mégsem győz meg teljesen. Persze nem várhatom el tőle, hogy rögtön itt, a teljes klán színe előtt, harcosoktól közrefogva komoly részletekbe hajló tervet vázoljon fel nekem az együttműködésről. Nem tudom eldönteni, mennyiben fedi fel a vezére, Luna valódi szándékait és mennyiben mondja csak azt, amit hallani akarok annak érdekében, hogy hajlandó legyek tárgyalásokba bocsátkozni. Mégsem egészen szimpatizálok mindennel, amit mond. Épp a túlzott elköteleződéstől tartok valamelyik másik klán irányába, mert az egyenes út abba, hogy bevonódjunk a háborúba, hiszen az ő ellenségeik automatikusan minket is ellenségnek fognak tekinteni, éppen a szövetség miatt. Mindazonáltal mint kereskedelmi partner tökéletesnek tartanám a Hajónépet. Jól kiegészíthetnénk egymást, ez nem kérdés. De egy bizonyos szinten túl nem szeretnék erősíteni semmilyen szövetséget a túl nagy kockázat miatt. Ugyanakkor szükségünk lenne a segítségre, hiszen a megcsappant létszámunk miatt kiszolgáltatottabb helyzetben vagyunk, mint bármikor. Úgy érzem, nem engedhetem meg magamnak, hogy anélkül elküldjem, hogy megismerném a tényleges, részletekbe menő elképzelését erről a szövetségről. - Vezéred elképzelései igazán nemesek. Úgy hiszem azonban, mélyebben meg kell ismernem a tervét ahhoz, hogy dönteni tudjak – mondom határozottan csengő, kimért hangon, néhány másodpercnyi hallgatás után, hogy az utolsó szava is elhangzott és úgy tűnik, nincs több mondanivalója számomra. - Viszont ennek megvitatására nem ez az alkalmas hely és forma. Szeretnék nyugodtabb körülmények között, bizalmasabban beszélgetni veled, Rhagash. Hányan vannak embereid a hajón? – folytatom egy újabb kérdéssel, a szemébe nézve. - A táborban sajnos nem áll módunkban fogadni őket, de küldenék nekik legalább egy kis frissítő hegyi vizet, bort és némi gyümölcsöt. Nincs sok mindenünk, de amink van, abból szívesen adunk. Fárasztó lehetett az utatok – mikor elhangzanak szavaim, látom, hogy néhány emberem már külön felszólítás nélkül neki is áll összekészíteni kellő mennyiséget az előbb mondottakból. Valóban kissé nélkülözünk, de ez afféle gesztus. Mind részemről, mind részükről, hogy elfogadják. Alighanem Rhagash is tisztában van vele, hogy visszautasítani már-már sértés lenne felajánlásomat, így ez az opció fel sem merül bennem. Viszont a hajó legénységét biztonsági okokból nem hívatom a táborba. Elővigyázatosnak kell lennem, még ha ez kifelé túlzott gyanakvásnak, bizalmatlanságnak is tűnhet. - Te pedig, Rhagash, kérek fáradj velem a tárgyalósátorba, hogy megbeszélhessük a részleteket – elindulok lefelé az emelvényemről, a férfi körül álló embereim pedig látom, hogy már készek arra, hogy ha a küldött elfogadja a feltételeket, két oldalán haladva vezessék őt a sátorhoz, ahol végre komolyabban, behatóbban is megbeszélhetjük, mit is értene pontosan ezen a szövetségen ő és a vezére.
Nem mondok semmit a bánásmódot illetően. Bántak már ennél durvábban velem amúgy is. Harcos vagyok, kibírom. Ráadásul pontosan tudom azt, hogy fordítva szintén így viselkednénk a küldöncükkel. A bizalom olyan dolog, amit nem engedhetünk meg egymás között sem. Nem véletlen nincs igazán jó kapcsolatban egyik klán sem, ez alól pedig igazán kevés kivétel akad. Rhagash a nevem, Parancsnok. – mutatkozok be. Nem tartottam fontosnak először, hogy megemlítsem nevem, elvégre személyem az övéhez képest több, mint elhanyagolható. Én küldönc vagyok, egyszerű harcos, ő pedig egy klán vezetője. Ráadásul az én életem is most tőle függ. Egyetlen szavába kerülne, hogy kivégezzenek itt helyben. Kissé megkönnyebbülök a szavait hallva. Ezek szerint igazak voltak a hírek, miszerint a Nyugati klán mostani vezérét nem a vérontás iránti vágya vezeti. Sajnos ez sok másik vezetőről nem mondható el. Egyesek imádnak háborúzni, nem gondolnak bele, hogy az hány emberük életével fog járni. A saját dicsőségüket helyezik a népük elé, ez pedig igencsak sántít. – A vezérem úgy gondolja, hogy a béke megteremtéséhez vezető úton az első lépést Te és az Ő kiegyezésével tehetjük meg. A népeink kereskedni fognak egymással, támogatjuk a másikat a rosszakaróinkkal szemben. A háborúk és a járvány sok áldozatot szedett mindenhol. – nem csak harcosok, de gyerekek, nők és aggastyánok is odavesztek. Sok olyan ember, akinek a tudására szükségünk lenne most, hogy továbbadhassa azt a fiatalabb generációnak, biztosítva így a hozzáértésüket. – Ahogy Ő, úgy Te is életben szeretnéd tartani a népedet. Viszont ez nem fog sikerülni úgy, ha magunkra vagyunk utalva. Ha nem teszünk valamit, addig fognak tartani a háborúk, míg már nem leszel képes kikerülni azokat. Állást kell foglalnod valahol és ilyenkor nem lehet jól dönteni. – viseltem már háborút, jó pár csatát megjártam, pontosan tudom, hogy egy háborúval senki nem nyer. Az áll hozzá közelebb, aki kevesebbet veszít, de… sajnos még az is több, mint megengedhető. – A vezetőm úgy gondolja, hogy a közös együttműködésen is túl kell mutatnia ennek. Szövetségre kíván ma lépni veled, és arra kér, hogy segíts ezt a szövetséget más klánokra is kiterjeszteni. – a klánok közt kell béke legyen. A közös ellenségünk nevetve nézi azt, ahogy egymás ellen hadakozunk. Itt az ideje, hogy változtassunk.
Mikor a felderítők jelentették, hogy egy hajó jelent meg a láthatáron, egyből fogtam egy csapatnyi jól képzett harcosunkat és felfegyverkezve odaküldtem őket, ahol az kikötni szándékozott. Meghagytam, hogy legyenek elővigyázatosak, de ne kezdeményezzenek vérontást. Ha támadnak, védekezzenek, de ők ne rohanják le, bárkik is legyenek azok. Különben is, egyetlen hajóról volt csak szó, olyan nagy ellenséges haderőt nem jelenthetett. A mi klánunk számára pedig most minden emberveszteség sokkal nagyobb megrázkódtatást jelent, hiszen a járványban sajnos nagyon sokan meghaltak. Nincs a klánban jelenleg olyan ember, aki ne veszítette volna el legalább egy, de inkább több hozzátartozóját. Nehéz döntést kellett meghoznom, hogy megállítsam a vészt és most valahogyan meg kell erősítenem a klánunkat. Ezért is mondtam azt a harcosoknak, akiket elküldtem, hogy a hajó vezetőjét hozzák elém, a többieket pedig ne engedjék partra szállni. Fő a biztonság. De addig nem akarok rájuk támadni, míg nem tudom, kik azok és mit akarnak. Embereim egy kisebb része, parancsomnak megfelelően rövidesen vissza is tért a táborba, maguk között vezetve egy viszonylag magas, szakállas férfit. Kissé durván bántak vele, de nem emelhetek ezért szót. A klánunk, bár alapvetően a békét szereti, elég sok rossz tapasztalattal rendelkezik. Ennek ellenére még mindig mi viseltünk eddig a legkevesebb hadat. Hacsak lehetett, kivontuk magunkat a háborúkból. Nem zárkózunk el más klánoktól, a növényeinkkel szoktunk kereskedni, e nélkül nehéz is lenne fenntartanunk magunkat. Mégsem lehetek minden gyanakvástól mentes, mikor feltűnik egy ismeretlen csoport. Nem szabad, nem engedhetek meg a klánunknak sokkal több emberveszteséget. Az a végünket jelentené. Az emelvényemről figyelem, ahogy a férfi az embereim kíséretében közelebb lépdel, majd rám emeli a tekintetét és tiszteletteljesen meghajol, amit egy biccentéssel viszonzok. Egyelőre nem szólalok meg, csak tartom vele a szemkontaktust. Hagyom, hogy beszéljen és elmondja, amit akar, csak aztán kérdezek. Hamar kiderül, hogy a Hajónép tagja és a klánvezére megbízásából jött. A Hajónép számunkra kevéssé ismert, mivel a tenger nekünk idegen terület, hajóink sincsenek. Viszont ők valószínűleg a sziklák között nem mozognak olyan otthonosan, mint mi tesszük. Ha igaz, amit mond, valóban hasznos segítői lehetnénk egymásnak. Kereskedelmi kapcsolatban mindenképp. Halhoz mi nem jutunk, a népem a vízhez nem ért, a növényekkel kapcsolatos szakértelmüket viszont ők nem közelítik meg, minden bizonnyal. Talán hadászati szempontból is hasznos lenne, hiszen a vízi csatákban mi hátrányból indulunk. Már ha részt veszünk egyáltalán. Meg nem sodornának-e bele olyan harcokba, amiket egyébként mi nem kényszerülnénk felvállalni alapból? Lényegesen harciasabb nép ők, mint mi. Fontos lenne tehát tudnom, hogy hogyan is képzelné el ezt az együttműködést, még mielőtt rábólintanék bármire. Kimért, határozott, jól érthető hangon szólalok meg. - Én, Lynx, mint a Nyugati klán vezére, üdvözöllek, Vándor, Luna népének gyermeke! Elárulnád a nevedet? - Csak a formalitások kedvéért, lévén a bemutatkozást mellőzte. Jobb szeretem az embereket a nevükön szólítani. Személyesebb, mint így. Vezér vagyok, de nem zsarnok. Ha beszélek valakihez, szeretem ilyen módon is címezni a szavaimat.- Örvendetesnek tartom, hogy Luna is úgy látja, ideje lenne békét kötnünk és egyesíteni az erőinket. Lennél kedves felvázolni nekem, hogyan is képzelné el a vezéretek pontosan az együttműködést? Milyen előnyeink, illetve kötelezettségeink származnának nekünk ebből?- Ez még nem tárgyalás, pusztán felmérem a lehetőségeket és a válasza tükrében döntöm el, hogy esetleg akarok tárgyalni, talán valamivel nyugodtabb, kényelmesebb körülmények között a részletekről is.
Az út hosszú volt idáig, de remélem, hogy megérte. Amint kikötüttnk, egyből vittek is a vezetőjük elé. Ezzel nem volt semmi baj, az utamamúgy is hozzá vitt volna, így legalább nem fogok eltévedni biztosan. Az a pár ember, aki velem tartott, most a hajóban várakozik a visszatértemre. Megmondtam nekik, hogy ne tegyenek semmi fenyegető mozdulatot, nem akarom, hogy az amúgy békés látogatás vérfürdőbe torkoljon. Amúgy is mi halnánk meg. Értelmetlen lenne. Igyekszem megfigyelni a környezetet, a helyeket, amin átvezetnek. Ugyanúgy élnek, mint mi, annyi különbséggel, hogy mi jobban szeretünk vízen lenni, ők pedig minden bizonnyal irtóznának egy hajóra felszállni. Ezzel nincs is gond. Nagyot taszítnak rajtam az utolsó egy-két méteren, de szerencsére megtudok állni a lábamon, így nem esek el. Hátrapillantok arra, aki taszított egyet rajtam, de végül csak felsóhajtottam, ahogy visszafordultam. Gyorsan szemügyre vettem a helyet, a bent lévőket, a tekintetem pedig megállapodott végül a legmagasabban elhelyezkedőn. Ugyan nem láttam még ezelőtt, de nem volt nehéz kitalálni, hogy ő lesz az, akihez jöttem. Meghajtom előtte a fejemet, majd pár pillanat múlva meg is szólalok. – Köszönöm, hogy fogadtál! – arra nem térek ki külön, hogy azért is hálás vagyok, amiért nem állig felfegyverzett harcosokat küldött. Egy sereg mégiscsak túlzás lenne az ide vezetésemhez. – Lunának, a Hajónép vezetőjének megbízásából járultam eléd. – még ha nem is találkozott vele, biztos hallott már róla, ahogy a többi vezetőről is. – Úgy gondolja, hogy a segítségére lehetünk a másiknak. Hogy a közös nevezőre jutás lehet az első lépés, a béke megteremtéséhez. – nem hinném, hogy csak az én népem elégelte volna meg a felesleges vérrontást és háborút. Ha harcolni akarunk, harcoljunk valamiért, aminek értelme is van. Egymás legyilkosáa pedig nem az, így csak még kaotikusabb lesz a helyzet. Itt lenne az ideje annak, hogy összefogjanak a klánok. Az első lépést pedig itt, ma, meg is tehetjük. Legalábbis ebben bízom.
Kezdőlap 
by 
