A folyó szélesebbé váló, s egyben mélyülő szakaszában ácsorgok, derékig vízben. A dárdát, ami egy egyszerű, egyenes ág, egyik végén hegyesre faragottan, várom a megfelelő pillanatot. Nem öltözöm le, még sosem fáztam meg, a ruhám meg jó, ha rajtam van, menekülés esetén. A szimpla vadászat legtöbbször kudarccal végződik, van, mi lebuktasson. Nem olyan régóta vagyok itt, ritkán tartózkodom egy-egy helyen hosszú ideig. Az évek alatt, mióta a csoportomtól elszakadtam, nem is tudom, hány éve annak már, sokfelé megfordultam, ismerkedve a természetben fellelhető ehető és gyógynövényekkel, egyedül is elkészíthető, egyszerű fegyverekkel. - Harim, ezt direkt csináltad? – engedem le bosszúsan a dárdát, és a megnevezettre tekintek. Farkas méretű, de annál jóval szelídebb négylábú fekszik és ugatva morog a vízre. Keverék, a régi háziebek jelleme csörgedezik benne inkább, s kiváló társnak bizonyult az úton. Kölyökként találtam rá, egyedül vinnyogot az alomban, elpusztult testvérei és anyja mellett, csoda, hogy azt túlélte és csoda, hogy az esetlenségemet túlélte. - Mit szólnál, ha én is elugatnám a vacsorádat? – megyek arrébb, s hagyom, hogy a víz ismét elcsendesedjen körülöttem, Harim pedig sértetten ül az egyik lapos kőre és szintén figyel, a holmimra is, ami egy bőrhátizsák, saját készítésű, fércelt, a célnak megfelel, benne pár, nélkülözhetetlen holmival. Három farokkal és szemmel született, és ahogy őt nem zavarja a szemem, úgy engem sem az övé.
Abraham
Outcasts
◊ Tartózkodási hely : Kitaszítottak szerveződő bázisa
Már egy jó ideje a hátuk mögött hagyták az a helyet, ahol Abraham találkozott Loutessával. A férfi nem akarta tovább húzni az időt azzal, hogy még egy éjszakát ott töltenek, így hajnalban elindultak visszafelé. Miután megtalálták Tessa dárdáját, azonnal a bázis felé vették az irányt. Abraham jól ismerte a vadont, itt nőtt fel, és az alatt a röpke húsz éve alatt volt szerencséje feltérképezni a terepet. Sokat köszönhetett a szüleinek is, akik egykor megtanították tájékozódni, így most is pontosan tudta merre tartanak. Ahhoz, hogy eljussanak a társaikhoz muszáj volt átkelniük egy folyón. Abraham nem akart egy sérült emberrel átkelni a mélyebb szakaszon, pedig, ha Loutessa karja ép lenne, és át tudnának úszni, az jelentősen gyorsítaná a haladásukat. De sajnos, ez nem így volt. Azonban a legközelebbi gázló kilométerekre volt tőlük. A kitaszítottak kis csoportjának a vezetője pedig nem lett volna képes elmenetelni odáig. Most leginkább egy megtört tengerészgyalogosra hasonlított, semmint egy igazi vezetőre. Napok óta nem aludt, a fáradtság már kikezdte a szervezetét, és a lábait is alig bírta mozdítani. Ezenkívül elfogyott az ivóvizük, továbbá az élelmük is fogytán volt, így azokat is pótolni kellett volna valahogy. Nem akart megállni, hogy pihenjen, holott majd összeesett a fáradtságtól. Ha Loutessa akadékoskodott volna szimplán leintette, hogy nyugodjon meg, tudja, mit csinál. Noha még nem találta ki, hogy miként fognak átkelni a folyón ‒ semmilyen bonyolult, vagy esetleg triviális ötlet nem jutott eszébe, ettől függetlenül abba az irányba vezényelte a társát. Átvágott a bozóton, majd megtorpant, amikor megpillantotta a folyóban álló férfit. Valamiféle állat is volt vele. Abraham igen felelőtlennek tartotta az idegent, elvégre ezekben a vizekben gyakran felbukkan az óriáskígyó is. Ő biztosan nem merészkedett volna olyan messzire. Körbepillantott, a parton sehol nem látott embereket, ebből arra mert következtetni, hogy egy magányos utazóval, vélhetően kitaszítottal van dolguk. Tessa felé fordult, megkérte, hogy maradjon mögötte, és ha esetleg összetűzésbe kerülnének az ismeretlennel, akkor legyen kéznél a dárdája, hogy leszúrhassák a vízben álló bestiát. Úgy vélte, a nő fél kézzel is képes lenne ledöfni azt a kutyaszerű lényt, így ő szükség esetén tudott volna a férfival is foglalkozni. Levette a táskáját, előkotorta az üvegeket, majd valami fehér rongyot rángatott elő, ami nemcsak szakadt volna, de leginkább már szürkének tűnt. Megindult a víz felé, bár a párostól valamivel messzebb merítette a vízbe a kulacsát. Ha esetleg észrevették, akkor a békés szándékukat jelezve meglengette az egykor fehér ruhacafatot, hiszen ő nem akart senkinek se ártani. Vízzel kínálta az újdonsült csapattársát, majd ő is ivott egy keveset, aztán elpakolt. A hátára vette a táskát, és készült felegyenesedni, de megszédült, és a térdei összecsuklottak a saját súlya alatt. Nem hiába, legalább öt napja nem aludt rendesen, folyamatosan stressz éri, ezenkívül az élelmének java részét is a sérült társának adta. Úgy érezte nem bír továbbhaladni. Akárhányszor próbált talpra állni, mindig összeesett, Tessára pedig nem akart támaszkodni, elvégre a nő feltehetőleg nem bírta volna el a testsúlyát. ‒ Azt hiszem, itt az ideje egy kis kényszerpihenőnek ‒ mondta a nőre pillantva, majd a parton lévő egyik sziklához kúszott, levette a táskáját, hogy a hátát nekivethesse a kőnek. Teljesen védtelenek voltak, most még a halállal sem dacolt volna, így ha a halászó férfi meg akarta volna őket ölni, nem biztos, hogy ellenkezett volna. Most sem csinált mást, minthogy a kutyát figyelte, és igyekezett összeszedni a maradék erejét. Szerencsétlen helyzet volt, az egyszer biztos.
Awake|| words: ?|| Bocsi, hogy csak most írtam *nagyon szégyelli magát* ▲▼
Quesnel
Outcasts
◊ Kor : 44
◊ Hozzászólások száma : 10
Tárgy: Re: Abraham - Quesnel - A nagy csobbanás Kedd Nov. 17 2015, 15:00
Első hal megvan! A partra lendítem a dárdám végét, hogy a parton landoljon a hal. - Meg ne edd, még veszek neked is. – a fejét azonban nem a hal felé, hanem befelé forgatja, de addigra én már megint a víz felé fordulok, hogy kis idővel később ismét sikerrel járjak. Több ennél nem is kell, ezért elkezdek kifelé menni, ekkor figyelek fel a nézésre és én is oda fordítom a fejem. Bár azonnal készenlétbe helyezem a fegyvert, ahogy nem jelzett veszélyt a tarkóm, úgy úgy is vélem, nem jelenthet veszélyt a két felbukkanó, másrészt Harim már régen jelzett volna. Viszont azonnal lefelé tekintek, hogy ne lássák a szemem. Szavak helyett azonban zörejek érkeznek felpillantok, és máris futólépésben érek ki a partra, felkapom a moyóm közben, majd szaladok felé. Számomra mindegy, kibe futok bele, ha valaki rosszul van, nem fogok elmenni mellette. - Héj, ne mozogj inkább, maradj úgy. – fogalmam sincs, mi a baja, míg nem nézem. Nem egyedül van, Harim pedig a szokása szerint, mellett lohol. - Nem bántani jöttem. Szeretném megnézni. – tartom fel védekezőn a kezem a nő felé, akin szintén sérülést látok, majd fiú, férfi felé fordulok. - Engedd, hogy megnézzelek. Gyógyító vagyok. – ha engedi, közelebb megyek Abrahamhoz, s letérdelek hozzá, letéve a kezemben lévő holmikat, majd lesegítve a táskáját, a másik felé teszem le. - Fáj valamid? Sérülés? – ha tovább engedi, akkor hozzá érek, hogy nekikezdjek megvizsgálni.