Klánomnak van jó pár megoldásra váró problémája, mint például a szárasság és szüleim gyilkosainak a kiderítése, de ennek ellenére még is átszeltem a fél világot azért, hogy találkozhassak Elsával. Mert tudom, hogy a klánja milyen erős és éppen ezért rossz döntés lenne magamra haragítanom őt. Elég nekem a klánomon belül lévő viszályok, melyeket szüleim halála és a kinevezésem okozott. Tehát jöttem a Jégkirálynő hívására, megtéve egy igen hosszú és fárasztó utazást, hogy élőben hallgassam meg a mondanivalóját. A pillanat pedig végre elérkezett: itt állunk hát egymás előtt. A jégnemzedék és a tűz népének vezetője. Két teljesen különböző nő; az ő ereje nagyobb, mint az enyém, emberei jobban felszereltek és elég csak egy pillantást vetnem rá, máris tudom, hogy bölcsebb nálam, tapasztaltabb a vezetés terén. De még is van bennünk közös: mindketten igyekszünk irányítani a magunk klánját, gondoskodni klánunk jólétéről, túlélni azokat a nehézségeket mikkel a sors szembeállít minket. Legalábbis gondolom, hogy neki ezek a szándékai és ezért kérdezi, hogy milyen információkat sikerült megtudnom az idegenekről. Ami pedig az információkat illeti… Már indulásom előtt tudtam ezt és azt, hála a felderítőimnek, mert én sem tudtam szemet hunyni e különös emberek felett. Utam során tudásom bővült, több információ birtokába jutottam révén, hogy lehetőségem nyílt saját szememmel is látni ezeket az égi embereket. Utam során persze a többi klánról is szereztem egy kis információt, de Elsát most nem ez érdekli, ahogyan látom. Meg tudom érteni őt, hiszen ilyen emberekkel eddig még nem igazán volt dolgunk és Lexa miatt keletkezett kíváncsisága miatt érdeklődhet ilyen nagyon a téma iránt. Még is úgy hiszem, hogy Lexának jó oka lehetett rá, hogy kevés információt osztott meg velünk, bár Elsa szavai elgondolkoztatnak. Igen, szerintem is lehetséges e két magyarázat a dologra. - Ezekre céloztam – közlöm vele, egy kis szünetet tartva ugyanis még jobban elgondolkodok a dolgon. – Jobban belegondolva én kételkednék abban, hogy nem tud semmit: hiszen az ő területének közelében történnek az események e dolgot illetően. Szóval az a kérdés, hogy miért nem akar minket beavatni? Hiszen jogunkban áll tudni mindenről… – mondom el a véleményemet. Közben egyre magabiztosabb vagyok abban, hogy parancsnokunk titkol előlünk valamit, pedig minden klánvezérnek tudnia kéne mindent az égiekről, mert veszélyesek, fenyegetést jelentenek, ezt a saját szememmel láttam. De nem merek egyből mindent megosztani Elsával, így csak apróbb dolgokkal kezdem, dolgokat melyekről ő is tudhat és reakciójából e felől meg is bizonyosodok. Ő is megoszt velem egy kevés dolgot, melyről már tudomásom volt. Halk sóhaj hagyja el az ajkamat. Rendben, elmondok hát neki többet is. Joga van többet tudni és hátha ezzel én is jól járok. – Igen, csoportba tömörültek, ami valóban nyugtalanító, mert tábort vertek. A vadon szívében, de… Nem csak ez nyugtalanító. Az ottani környékbeliek beszélnek egy hegyről is… Nem tudom pontosan, csak nagyon messziről láttam a két helyet. Nem mertem közelebb merészkedni, veszélyes lett volna. Az a terület amúgy is az erdei klán területéhez tartozik... Nem véletlen hát, hogy kevés információt kapunk róla, a jelek szerint Lexáék egyedül szeretnék elintézni az ügyet – beszélek el többet, remélve, hogy ez már megfelelőbb lesz számára. Ugyanakkor én se állhatom meg, hogy ne kérdezzek. – Mi mást akarsz még tudni? Illetve mit tervezel cselekedni? Netán támadást? – érdeklődök kíváncsian a szándéka felől.
Az igazat megvallva egyáltalán nem érdekelt, hogy mennyit kell majd miattam utaznia, de reménykedem benne, hogy rendes kislány lesz és elfog jönni hozzám. Nem tudom, hogy mit tennék ellenkező esetben, hisz nem akarok háborút, de abban biztos voltam, hogy ő sem buta és tudja, hogy fenyegetést jelentek számára. Lexa is tudja, tényleg nagyobb hadsereg áll mögöttem, mint amekkora nekik van és az én birodalmam a legnagyobb. Nem vélek egyiktől sem, a mi harcmodorunk elég nyers és durva, nem véletlen, hogy ha harcra kerül a sor, akkor az én népem előnyben van. Amúgy ez az egész butaság, mert azt kell hogy mondjam, mi is logika alapján támadunk, mi is logikusan támadunk, csak mások nem látják így.. De addig, amíg ők nem tudnak 10 másodperc alatt 8 nyilat kilőni, addig meg se szólaljanak, hosszú évek után tudtam csak kifejleszteni a technikámat, ami mára félelmetes. De most nem is ez a lényeg, ideje a találkozóra koncentrálni. Természetesen megérkezik, látszik rajta hogy fáradt és egy egyéb érzelem is csillan a szemében, látom rajta hogy kissé fél, nem mintha nem lenne oka. Apámtól ezt jól megtanultam, jó ember ismerő vagyok hasznos is számomra, ez az egyetlen dolog, ami hasznomra válik abból az emberből. Nagyon reménykedem abban, hogy valami hasznos információval szolgál számomra, de sajnos nem hiszem, hogy bármit is fog mondani. Azonban mikor meghallom, hogy mit mond Lexaról, akkor legszívesebben úgy néznék, hogy "ugye ezt most nem gondolod komolyan", de maradok érzelemmentes és inkább figyelmen kívül hagyom, hogy milyen naiv egy vezetőhöz képest. -Ne légy ennyire naiv.. két lehetőség van: nem tud semmit vagy nem akar minket beavatni.- mondom neki és remélem, hogy elgondolkodik azon, amit mondok, mert nem beszélek butaságokat. Véleményem szerint Lexa nem tudja már jól ellátni a parancsnoki feladatokat. Ő sem buta remélem annyira, hogy nem fura neki, hogy két hét alatt csak annyit tudtunk meg, amennyit elmondott... Ez nagyon kevés, pofátlanul kevés információ, de mondjuk az én felderítőim is megtudtak pár dolgot.. -Csak ennyi?- teszem fel a kérdést, mikor végzett és csalódott vagyok, de nem mutatom ki, inkább felmérem a katonái felszereltségét, de semmilyen rossz szándék nem vezérelt. Nem tudom, hogy mit mondjak neki, mert ezek szerint nem okosabb, mint én, semmivel sem okosabb. Teljesen feleslegesen jött ide, semmi újat nem tudtam meg, ennél bosszantóbb nincs a világon. -Én azt hallottam, hogy elkezdtek egy csoportba tömörülni, ami nyugtalanító, ha már a fegyvereiket nézzük.- jegyzem meg neki, mert tényleg csak a fegyvereik miatt tűnnek fenyegetésnek, bár egy erős és összpontosított támadással le lehetne őket törölni a föld felszínéről. Már csak kell valaki, aki elindítja ezt a mozgalmat és reménykedem benne, hogy ez a szőke, naiv teremtés lesz, aki változást hoz nekünk.. Neki kéne javasolnia az egységes haderőt és támadást az égiek ellen.
Mikor megkaptam azt az üzenetet, mely szerint a Jégnemzedék vezetője arra kért, hogy találkozzak vele a birodalma határán, meglepettségem mellett egy cseppnyi félelem is a hatalmába kerített. Ugyan mi lehet olyan fontos, ami miatt ekkora távolságot kell megtennem? Miért kell vele személyesen találkoznom, népemet helyettesemre bízva, amikor nyílt dolog, hogy klánom élete mostanában igen nehéz? Gondolkoztam el rajta, de nem sokat tétováztam. Nem hezitálhattam e dologban, hiszen balga tett lett volna magamra haragítani Elsát. Így pár legjobb harcosommal és felderítőmmel nekivágtam a hosszú útnak. Az elején nem gondoltam volna, hogy valóban egy nagyon hosszú út lesz, míg a sivatag széléről a jégbirodalom határáig érünk. Nem csak több órába, de több napba is beletelt. Nekem pedig ez volt az első alkalom, hogy ilyen messzire merészkedtem az otthonomtól. De be kell vallanom, hogy már csak emiatt megérte ez az egész. Még jobban megismertem világunk növény-, állattartományát, illetve a változó időjárást is. Ahogyan egyre keletebbre haladtunk a növényzet egyre sűrűsödött és esőben is volt részünk. Észak felé haladva pedig fokozatosan csökkent, talán egy erre felé lakó ember nem is észlelte ezt, hiszen ez neki semmiség volt. De mi éreztük. A Jégnemzedék pedig még ennél is zordabb helyen él? El se tudtam képzelni, hogy milyen lehet a hó és jég birodalmában élni, hiszen számomra e két fogalom, hó és jég, ismeretlen volt. Útközben eltűnődtem azon, hogy vajon a határnál betekintést nyerhetek majd ebbe az ellentétes világba. Majd végül csak elértem uticélomat. Elsa már felkészülten várt néhány emberével. Hát persze, hogy ő is felkészült, elővigyázatos. Először felmérem, hogy hányan vannak összesen, tizenöten. Ez öttel több főt jelent az enyémeknél. Nekem nem állt módomban sok embert hozni, hiszen egyrészről valakiknek védenie is kellett Lahomát, másrészből pedig túl feltűnő lett volna, ha egy nagy csapattal masírozok át a többi klán területén. Elsa megindul felém két katonával és én utánzom a cselekedetét, én is magamhoz szólítom az első két embert, aki a legközelebb áll hozzám és elindulok velük Elsa irányába. Félúton találkozunk. Végigmér, én is végigmérem őt. Szemtől szemben állok egy másik klánvezérrel, kivel most találkozok először. Végre arcot is párosíthatok a hírhedt névvel. Arcvonásaiból semmit nem tudok kiolvasni, vajon ő mit lát rajtam? Fáradt tekintetemben megpillantja az óvatosságot és mindezek mögött azt a kis félelmet, melyet a találkozó miatt érzek? Én még köszönni se tudnék most olyan érzelemmentesen, ahogyan ő köszöntött. Megszólalnék, hogy visszaköszönjek neki, de további szavaival belém folytja a szót és inkább csak hallgatom. Információszerzés, tudom meg hívásának az okát. Meglepődök, de igyekszem nem kimutatni ezt, sem cseppnyi felháborodásomat. Valóban azért hivatott ide, hogy informátor szerepét öltsem magamra? Nem is informátorét, felderítőjét, elvégre arra késztetetett, hogy nagy területet járjak be. Így láttam jó pár dolgot, hallottam ezt-azt és most arra kér, hogy minden megszerzett tudásomat osszam meg vele? – Lexának biztosan megvan rá az oka – felelem kitérően, elgondolkozva a dolgon. Ezek az égiek nem valami ártalmatlanok, már amennyit sikerült megtudnom. De ha Lexa nem akar sokat elmondani, akkor annak biztosan oka van. Mégis… Elsa szavai most elbizonytalanítanak. Ha veszéllyel nézünk szembe, márpedig azzal, akkor arról mindenkinek tudnia kéne. Én voltam a veszélyforrás közelében és tényleg nyugtalanító a helyzet. A klánvezetőknek igen is tudniuk kell róla. – Pontosan mit szeretnél tudni? Mit akarsz kezdeni a kapott információval? – kérdezem meg miközben továbbra is azon töröm a fejem, hogy mit is mondjak neki. Hazudni természetesen nem szándékozok neki, így amit elmondok neki az az igazság. De persze én se tudok mindent teljesen, egyes dolgok számomra is furcsák, érthetetlenek. – Különösek. Égieknek nevezik magukat. A fegyvereik… Nem is tudom… Mások, mint amiket mi használunk. Veszélyesek – mondok pár információt. Igaz, ezekről már biztosan ő is tudhat. De amíg nem tudom, hogy mit akar tenni, nem mondok neki többet. Fő az óvatosság.
Ideje lesz már végre találkozni Phoenixxel, el kéne vele beszélgetnem, de szerencsére nem azért, mert valami rosszat tett, hanem mert információt akarok kicsikarni belőle. Valamivel közelebb van az érintett helyhez, biztos vagyok benne, hogy tud valamit az égiekről és sokkal több információra számíthatok tőle, mint Lexa-tól.. Komolyan mondom, hogy ideje lenne leváltani, nekem kéne átvennem a helyét, igen egy ideje már érlelődik bennem ez a gondolat, mert én tettem is valamit a népemért. Felszabadítottam a nőket, nem élnek tovább elnyomásba, egyenrangúság van és béke a két nem között, nem úgy mint eddig. Apám uralkodása idején el voltunk nyomva és ez akkor ért véget, mikor kihívtam a bátyámat -aki mindent örökölt- és ki nem végeztem egy párbaj során. Nem fáj érte a szívem és a mai napig nem sajnálom, hogy megtettem, bűntudat sincs, egy jó cél érdekében meghoztam az áldozatot. Azonban egy dolog furcsa, apámmal nem találkoztam sehol sem, eltűnt és semmit sem tudok róla, talán valakivel összefogott ellenem? Nem, nem hiszem, hogy megmeri lépni, tudná hogy kivégezném ha szabad, ha nem.. De összekészültem és készen állok a találkozóra, már csak egy jó fél órát kell csak lovagolnom a helyre, a Jéghídnál találkozunk. Nem szabad magammal sok katonát vinni, de keveset, mert sose lehet tudni, hogy mire számíthat az ember. Tizenöt embert vittem magammal, miközben reménykedem abban, hogy hamar megérkezik majd Phoenix, nem nagyon szeretek várni és ezt ő is nagyon jól tudja. Sokat gondolkodom, hogy mit gondolnak arról, hogy az én hátam mögött van a legerősebb klán? Nagyobb a hadi erőm, mint három klánnak együttvéve, talán jobban járna Lexa, ha elkezdene félni tőlem, simán felmorzsolom a klánját és leigázom Polist, ha úgy hozza a sors, de.. Nem akarok háborút, csak változást, ez az én célom.. Mikor meglátom Phoenixet, akkor két katonával elindulok felé és reménykedem benne, hogy ő is így tesz, mert így tisztességes. Majd mikor elé érek, akkor megállok és végigmérem. Azt hittem más lesz, valahogy máshogy képzeltem el, de mióta én lettem a Jégnemzedék vezetője, nem is találkoztunk. -Üdvözöllek itt Phoenix.- biccentek egyet felé üdvözlésképp és nem mosolyodom el, szememből és arcomból semmilyen érzelmet nem lehet kiolvasni, de nem is bánom. Hangomból sem olvasható ki semmi, ezt jól megtanultam, majd nem várom meg, hogy ő is üdvözöljön, hanem inkább a lényegre térek. -Lexaról szeretnék veled beszélni.. Kevés információval lát el engem, ezzel a földi témával kapcsolatban, reménykedem benne, hogy te értékes információval tudsz majd szolgálni.- mondom neki őszintén, mert igaz amit elmondtam, szinte semmit sem tudok, csak az én felderítőim tudtak meg pár dolgot, nyugtalanító dolgokat. Nem tetszik nekem, hogy ezek a betolakodók olyan fegyverek birtokában vannak.
A hely, ahol a Jégnemzedék és a Tenebris klán területe találkozik. Jellegzetessége, hogy egy gleccsernek köszönhetően át lehet kelni a part túloldalára, ezért csak jéghídnak nevezik a helyet. Továbbá a jéghíd alatt kisebb csónakokkal át is lehet evezni.
Kezdőlap 
by 
