Világ életemben egy nagyszájú lány voltam, aki kiállt magáért és tett érte, hogy mindenki elismerje, igaza van. Most pedig hirtelen fenekestől felfordítom az elveim, mondhatni előtérbe hozok egy eddig ismeretlen lányt, akinek létezéséről eddig jómagam sem tudtam. Nem volt itt semmi olyan, ami miatt meglepő lett volna ez tőlem. Két éve egyedül élek harcosként az erdőben, a faluban, mikor hol. De egyedül. Nagy ritkán keresek társaságot, középpontban sosem szerettem lenni, és ez a szüleim halála óta sem sokat változott, maximum rosszabbodott. Itt volt ez a fiú, az idegesítő dumájával, az idegesítő... ki sem tudom fejezni mijével, amitől a hideg futkosott a hátamon. Ellenben velem, róla sütött, hogy szeret a középpontban lenni. Ellentétben róla nem sütött, hogy gyenge lenne, ellenben velem, akinél elérte, hogy a meglepettség ereje hasson és elengedjem kardom. Ismerős helyzet volt, viszont az idegen fiú közelsége rosszabb volt, mint bármi más eddig. Ez a dolog megmozdított bennem valami gátat, mi mindig is ott volt, csupán senki sem figyelmeztetett rá, hogy létezik bennem is egy ilyen. Ez a valami elkezdett bekebelezni és zavarodott lettem, épp csak el nem pirultam, amit a kitartó edzésnek köszönhetek, mellyel igyekeztem arcom minden izmát úgy irányítani, ahogy én akarom, akkor és ott, amikor és ahol én akarom. Nem akartam, hogy bárki megfejtse, mit is gondolok egy adott pillanatban, hisz azzal magamat buktatnám le. Felszisszenek. Eszem ágában sem volt lehiggadni. Közelsége csak rátett egy lapáttal a furcsa érzésre, ami bennem kezdett keringeni, s ahogy megcsókol, ez csak tovább romlik. Fogalmam sincs, hogy hogyan érte ezt el nálam, de mivel sosem csókolt még meg egy fiú sem, így azt hiszem érthetőnek mondható a reakcióm. Csakhogy szemében mást láttam, nem a nagyképű égit, aki azt hiszi övé a világ. Valamiféle éhséget, vágyakozást annál inkább, és ez még jobban velőmig hatolt. -Nem vagy.-dacoskodom, s ez így is volt. A zavarodottság egy harcos életében nem valami, ami jó hatást vált ki belőle. Gyengeség, sebezhetőség, az ellenfél számára ez az aduász. És tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy erről most ő is tudomást szerez, amiből csak hátrányom lesz. Ismét közelebb hajol, bőrömön érzem forró leheletét és bár menekülnék, most az ő ujjai ejtik foglyul enyéimet. Lehunyom szemem, ellenkezek, érzem, hogy többet akar, mint az előbb, ám a kíváncsiság és az elborzasztó tény, hogy vágyom is rá, nem engedi, hogy ellenkezzek bárhogy is. Nyelveink forró táncba kezdenek, testem ismét beleremeg az érzéshullámba, amit kiváltott ezzel. -Nem lehet semmi más sem, még ennyi sem.-ellenkezem továbbra is és ahogy ölbe kap, mondhatni a félelem jár át. -Sajnálom.-nézek szemébe, tarkóján pihenő ujjaimmal határozottan megnyomva egy pontot, amitől megszédül, rosszabb esetben el is ájul, ám ez az idő elég ahhoz, hogy kezéből kivarázsoljam magam, és a földre érkezve, hátamon végiggördülve tisztes távolba kerüljek tőle.-A népednek nem kellett volna erre a földre jönnie.-térek vissza igazi énemhez és kapom fel a földről kardom, majd eltűnök a templom romjai között.
Elég vicces helyzet alakult ki ahhoz képest, hogy minek indult ez az egész séta dolog, mert nem hittem volna, hogy elveszek és belebotlok egy ilyen kis vöröskébe. Másodpercek alatt csináltam a kis vadócból egy kis lágy, csendes kislányt, de hát mondhatjuk hogy ez különleges adottság számomra. Sok lány nem bír nekem ellenállni, néha elég csak pár hamisan csengő szó, melynek során "véletlenül" lecsúszik a bugyijuk, repülni kezd a melltartójuk és csodával határos módon alattam kötnek ki, nem is értem hogy ez hogyan lehetséges, hisz én egy megtestesült kis angyalka vagyok, aki semmi rosszat nem tesz a nőkkel, csak részesítem őket legjobban, megkapnak engem egy alkalommal, ami mondhatjuk nekik egy olyan áldás, amit nem mindenki élvez ki. Jajj ez a kis csaj annyira fura és más, mint a többi, hogy röhögni tudtam volna, de aztán ő sem más, ő is könnyen kontrollálható. Nem tudom, hogy miért hiszik ezek azt a földiek, hogy mi nem tudunk harcba szállni velük, de most bemutattam, pillanatok alatt fegyvertelenítettem egyet, aki valami tüzes népnek a tagja vagy mi a fasz. Hát kurvára nem érdekelt, hogy kinek amije és mi a képlet, engem csak az érdekel, hogy csupasz legyen és imádkozzon rajta, szerintem tök reális vagyok, nem karok családot, házasságot, se semmit.. de nem fogja csak úgy adni, meg kell fűzni, challange accepted. -Szerintem pedig menni fog.- két dolog lett előttem biztos, hogy még sose csókolózott, hogy nincs senkije és még szűz.. na jó, ez három dolog. De hát akkor, csak nem engedi minden idegennek, hogy megcsókolja, sőt nem is számított arra, hogy ilyet teszek, ami egy elég naiv dolog, hisz miért ne tenném? Tök jól néz ki és elszórakoztat, de nekem akkor sem több, mint egy feladat, amit el kell végeznem, nekem kell elvennem a szüzességét. Ez csak most tudatosult bennem, de akkor is így gondolom, nekem kell lennem az elsőnek, szeretem elvenni a lányok szüzességét, ő lenne a tizenkettedik szűz, akit feljavítottam. A lányok az első alkalom után sokkal szebben és csodálatosabbak. Elég érdekesen reagál a közelségemre, de nem zavar, ettől még csak aranyosabb a tény, hogy az előbb még meg akart ölni, most pedig szinte szétfolyik alattam. Persze, hogy nekem is jólesett a csók,d e azonban, amikor ujjainkat összekulcsolja, akkor teljesen meglep, mit csinál? Jajj várjunk, elfelejtettem hogy emiatt gondoltam szűznek, a szűz lányok általában ilyet csinálnak, ez biztonságot és erőt ad nekik a dolgokhoz. Majd a csók után nem mond semmit, nem tesz semmit, még csak rám sem néz. -Szerintem jó hatással vagyok rád.- mondom neki, majd rákacsintok, azt kell hogy mondjam, elég halk lett a hangos, de annál kegyetlenebb nőből, akinek hitte magát. Teljesen értelmetlen az, amit mond, de hát mit lehetne ellene tenni, elvesztette már jó rég, a csók közben, akkor már szinte benedvesedett tőlem. -Nem lesz itt semmi baj, csak a kémia.- mondom neki, majd ujjaimat az övéivel összekulcsolom és adok neki egy csókot, miért ne kaphatna egyet még, könnyebben lecsúszik a bugyija. Persze ez a csók már másabb, nyelvem az övével vad táncot jár, ha engedi, de nem gondolom, hogy megszakítaná, az előbb is nagyon jól esett neki. Elnyújtom a csókot ameddig csak lehet és majd egy idő után felállok, majd ölbe kapom és elindulok vele az erdőbe. -Remélem segítesz hazajutnom.- mondom neki komolyan, majd még rákacsintok és haladok arra, amerre tudok, remélem hogy kijutok innen és végre visszamehetek a táborba.
Kiforgatja szavaim és az idegeimen táncolt, mégis gyakorlott mozdulattal rúgja ki kardom kezemből, és teper maga alá a földre. Meglep. A felnyírt szőke haj tincsenként veszti el formáját és szegélyezi arcát. Homloka enyémnek nyomódik, akárcsak egész teste, ujjaim mégis ökölbe szorulnak, s érzem, ahogy tüdőmben akad a levegő. Közelsége furcsa mód megnyugtat mégis idegen és ismeretlen, hogy a bizsergés átjárja testem. Nem értem, hogy hogy képes erre. Miden porcikám remeg tőle, nem a félelemtől. Sokkal inkább attól, ahogy szemébe nézve meglátok valamit, amit eddig nem láttam. Szavai pedig meglepően gyengédek lesznek. Olyanok, mintha maga is rácsodálkozna arra, hogy kit is tepert a földre alig két másodperc alatt. Igazam volt... az eszemre kellett volna hallgatnom, nem az ösztönös makacsságra, aminek mindig csak kárát láttam eddig. Lélegzetem visszafojtva nézek rá, nagyokat pislogva, érzem, ahogy szemem megváltozik, pupillám kitágul, arcom mégsem mutatja ki azt, amit testem. Lángolni kezdek minden porcikámban. -Nem nyugszom le.-dacoskodom továbbra is. Sőt, csak még idegesebb leszek. Ez pedig nem az az idegesség, amit düh vált ki, sokkal inkább az, amit a meglepettség és a döbbenet vált ki. Ami vegyül némi félelemmel, mely az ismeretlennek hála valamiféle adrenalin löketet is ad. Szavaitól ismét megremegek. Senki sem mondta még ezt nekem. Vagyis nem így, nem ilyen lágyan, nem úgy, hogy bőröm csiklandozza forró lehelete. Különlegesnek gondoltak hajam miatt, szemem miatt, technikám miatt. De senki sem mondta még ezt úgy, hogy nem ismert gyerekkorom óta. Ajkai vészesen közel kerülnek enyémhez, és mikor megérzem azt enyémen, szívem nagyot dobban. Sosem csókolt még meg senki. Húsz éves voltam, de ez volt az igazság. Remeteként éltem jóformán mióta a szüleim meghaltak. Senki sem számított nekem, nem voltak barátaim, egyedül voltam. Ujjaim meglazulnak, eddig ökölbeszoruló ujjaim most elernyedve fonom övével össze és lehunyva szemeim próbálom kitalálni, hogy mit is csináljak. Furcsa mód érdekel, hogy amit teszek, azt jól teszem-e. Sosem érdekelt ilyesmi. Mikor elhúzódik tőlem, nagyot nyelek, valójában kicsit félek szemébe nézni. A tüzes lány így lesz félénk és visszahúzódó. -Sose kérj ilyesmit olyan valakitől, aki harcosként nőtt fel és a tűz népének tagja.-hangom halk, mintha időközben elvesztettem volna azt és még mindig nem találnám.-Engedj utamra. Nem akarom, hogy bajba keveredj és én sem szeretnék. A népem ezért kivégeztethetne, de kitagadnának biztosan, ha kiderülne, hogy egy földi...-nem fejezem be a mondatot, mert még én sem hiszem el. Alsó ajkamba harapva nézem az engem fürkésző szempárt és zavarodottan engedem el ujjait, megszakítva azok eddigi összekapcsolódását.
Minél több időt töltök vele, annál jobban kívánom és annál dögösebb is lesz. Mindig is imádtam, ha egy csaj tüzes és harcos, mindkettő meg van benne és a vörös haja, teljesen kikészít. Nem tudom, hogy mi van velem, de egy biztos.. senkit sem kívántam és akartam még ennyire, van benne valami, valami ami megőrjít és felemészti az elmémet, mindentől eltekintve, nagyon jó csaj. Lehet, hogy tud nem is tudom milyen nyelven és minden szavamon felhúzza magát, de akkor sem tudom máshogy gondolni, van benne valami, de nem tudom megmondani, hogy mi az. Csak nézem, de nem találok benne semmi hibát, tökéletes a teste, a domborulatai is pont olyanok, amilyennek lenniük kell, nem lehet nagyon idős sem, tök fiatalos az arca és nagyon szép.. Illik is hozzá ez a répavörös haj vagy milyen, mert én ezekhez a szarokhoz annyira nem értek, legyen inkább csak simán vöröske. Nem akarok hibát találni benne, azt akarom, hogy az enyém legyen, mert ha bárki ráteszi erre a csajra a kezét, azt megölöm és addig verem, míg minden ereje el nem hagyja a nyamvadt testét.. Legszívesebben felírnám a mellére a nevem, hogy mindenki tudja, ez a csaj az én tulajdonom és nem szeretek osztozkodni, magamnak akarom.. Nem, badarság, szóval tehát nézzük ezt az örült kis vörös szukát, mit lép. -Szóval nem hallgatsz a józan észre, az csak nekem jó..- jegyzem meg az orrom alatt, egyre jobb ez a helyzet és a szitu, de remélem hogy soha semmilyen esetben nem fog velem kapcsolatban az eszére hallgatni. Az ágyba is csak ugorjon be velem és elszórakoztatjuk majd egymást, neki és nekem is tök jó lesz, mindketten nyerünk vele valamit.. én legalább is biztosan. Nem tudom, hogy miért nem félek egy ilyen földitől, hallottam hogy kegyetlen harcosok, de mit érdekel engem, hisz én is megtudom magam védeni, katonának készültem, simán eltöröm bárkinek bármijét, ezen ne múljon az életem. Nem vagyok büszke arra, hogy rátámadtam egy nőre, nem akartam rátámadni, nem akartam sérülést okozni neki, de az a kard egyre jobban kezdte felkúrni az idegeimet. Nem fog rám senki sem fegyvert, nem olyan pasi vagyok, aki ezt jól tűri, főleg ha ezt egy nő csinálja.. Szóval rúgtam rá, mire ő felvisít, gondolom hogy a térdízülete kiugrott a helyéről, pedig próbáltam kicsit rúgni és kevés bajt okozni neki. A kard kicsúszik a kezéből én pedig rávetem magam és a földre taszítom, mondhatni leteperem. Próbálom megakadályozni, hogy visszatudjon támadni, pont ezért nyomom neki az egész testem és homlokomat ezért szegezem az övének. -Sajnálom, de le kell nyugodnod, addig nem..- tényleg megbánás olvasható le az arcomról, nem akartam én neki sérülést okozni, sem pedig kellemetlen helyzetbe hozni. Remélem nem haragszik rám annyira, de basszus teljesen megváltozott most, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz, még a szavai is máshogy csengenek, de nem vagyok vadállat. Nem fogok vele semmilyen tiszteletlen dolgot tenni, míg ő nem akarja, addig biztos nem teszek semmi olyat sem. -Te más vagy.. te különleges vagy.- súgom bele lágyan a fülébe és tényleg így volt.. Egyik égi lány sem ér fel hozzá, ő olyan más, annyira mást mint amilyen lányokat eddig megismertem. Bárki meglátott volna minket, akkor félreértette volna a helyzetet, de nem volt itt semmi olyasmi. Egy kósza tincset az orrommal igazítottam el és csak nézni tudtam, majd mint villám úgy tapasztom ajkaimat az övére és csókolom meg. Olyan puhák az ajkai és olyan eső utána illat keveredik a virágokéval, annyira más mint a többiek, olyan csodálatosak az ajkai, de nem csókolom sokáig, pár pillanat múlva megszakítom a csókunkat. -Megígéred, hogy jó lány leszel?- még mindig lágyan kérdezem tőle, de nem tudom hogy miért vagyok ilyen.. sose voltam ilyen senkivel sem, ő az első ilyen. Remélem hogy végre lenyugodott és nem akar kinyírni vagy elüldözni, hanem érett felnőttek módjára elirányít, hogy kijussak ebből az erdőből.
A lenéző szövegelésével az idegeimre mehetett bárki hamar, ez alól ő sem volt kivétel. Miért is lenne az? Csak egy égi volt, a népe nem volt való közénk, nem volt olyan, mint mi. Nem kellett egész életükben azt tanulni, hogy hogy találjanak menedéket, ha a füstköd lecsap. Nem tanultak harcolni, mely gyakorlás szinten is könnyen az idegeikre mehetett volna. Nem kaptak kiképzést az apjuktól úgy, hogy napokig enni vagy menni sem tudtak. Fogalmuk sem volt róla, hogy milyen nehéz megnyúzni egy állatot, megfelelően megsütni. Megmenekülni egy darabolótól, a nép tiszteletét élvezni és nem kitaszítottként létezni. Semmit sem tudott rólam, és mégis láttam a szemében az előítéletet. Ugyan azt, amit lesajnálás formájában a falumban láttam még néha. Szegény lány, aki ideje korán elvesztette a szüleit. Nevetséges... -A mázlid az, hogy eddig sem az eszemre hallgattam.-és valóban így volt. Az eszem ugyanis már az elején azt súgta nekem, hogy menjek innen messze, induljak el másfelé, hagyjam, hogy felfigyelt rám. El tudnék bújni pár másodperc alatt is. A templom körüli erdő ugyanis kifejezetten jó hely ilyesmire. Mintha az itt élők tudták volna, hogy egyszer ez a hely csak romokból álló paradicsommá lesz. Az eszemnek hála a kardom közelebb nyomom bőréhez ruháján keresztül. Nem kellett volna megvárnom ezt a pillanatot, az ő és a saját érdekemben sem. Ha megtudják, hogy beszéltem vele ahelyett, hogy magam mögött hagytam volna... nos, a másik titkommal egyetemben tettek volna ki. S bár nem szerettem a városban lenni, szükségem volt rájuk, egy helyre szintén, amit otthonomnak hívhattam. Tudtam, hogy egy másik nép egyik tagja már árulónak számított és űzött vad lett miattuk. Én nem akartam ilyen lenni. A karom érő rúgás hirtelen ér, meglep, és ennek hála felvisítok, ahogy a csont kiugrik egy pillanatra a helyéről, ujjaim elengedik a penge markolatát és az a földre huppan. Egész testében hozzám simul, a földre nyom, mire összerezzenek alatta. Ahogy homloka is az enyémhez ér, fejem igyekszem minél távolabb húzni övétől, így szinte teljes erőmmel a földhöz szorítom magam. Vörös hajam vállam kér oldalán szétterül, pár tincs ruhámba akad, amitől fejbőröm viszketni kezd. Sose volt hozzám ilyen közel senki sem. Idegen még nem. Akikkel edzettem, már megszoktam. És ők is óvatosabbak voltak nála. -Nem nyugszom meg.-motyogom erőtlenül, ahogy agyam lesokkol, mondhatni közelségének hála. Tekintete túl közel van enyémhez, így ő is láthatja, hogy mennyire megszeppentem ahhoz képest, ahogy ez előtt viselkedtem.-Had egy a dumát, nem vagyok olyan, mint a többi égi csaj, akit hasonló helyzetbe hoztál már.-feszül meg arcom, bár minden porcikám remeg, szava csak most érnek el agyamig. Kedvesen szólt, nem úgy, ahogy eddig.
Valami nem kóser ezzel a csajjal, e azt kell hogy mondjam egyik vörös bige sem százas, ő sem különb és ez nem is baj, csak... Nem tudom, hogy hogyan kezeljem ezt a helyzetet, annyira fura és érdekes minden. De amikor elkezd nekem nem is tudom, hogy milyen nyelven pofázni, akkor csak felvonom a szemöldököm és nem is tudom, hogy mit mondja neki, mert nem ismerem ez a nyelvet. Nekem is volt titkos nyelvem, de az ennyire nem volt bonyesz, mondom hogy hogy ez a picsa tök zakkant és meg van kattanva, biztos bent meglazult a negyedik kereke, ami mindent hajt. Majd tudjátok jött az, amikor eljátszottunk azt a jelenetet, mikor két másik nyelven beszélő ember próbálja megérteni a másikat, volt itt mutogatás és artikulálás, hátha így rájön, hogy mit akarok.. -na jó lehúzni a bugyiját, ha van..- Szóval akkor ott tartottunk, hogy megszólal végre a nyelvünkön én pedig elégedetten mosolygok, de nem tudom miért, nem számít. -Ennek csak örülni tudok, szükségem lesz az eszedre.- mondom neki, de mondjuk nem érdekel ha buta, általában a buta emberek sokkal jobban tájékozódnak, mint az okosak. Amúgy nem nagy észre utal az, hogy a fogai közt szűri ki a szavakat, na de nem ítélem el, mikor rám jön az agybaj, akkor én is így beszélek. Ez a csaj egyre szimpibb, ahogyan egyre tüzesebb és idegesebb lesz, úgy lesz egyre vonzóbb számomra. Majd nagyon nem tetszik neki, ahogy beszélek ez tükröződik róla, de nem nagyon érdekel engem, azt beszélek, amit akarok. Szóval reménykedem benne, hogy hamarosan észhez tér és elkezd vonzódni végre felém, mint egy normális nő.. bár eddig nem az eset le, hogy normális lenne. -Hát biztos.- mondom neki ezt, de nem tudom miről hadovál ez itt nekem, milyen népről van szó? Bár mondjuk nem is izgat engem a dolog, míg elő nem kerül az a kard és az a kard meg nem jó jel, mert ezek szerint ez a csaj kezd veszélyes lenni. Szeretem a veszélyt és szeretek a tűzzel játszani. Na de reménykedem benne, hogy nem lesz itt semmi gond sem. De nagyon nem tetszik a stílusa és ahogyan hozzám beszél, meg az sem tetszik, hogy hozzám nyomja a kardját. Szóval elhatározom magam, hogy megakadályozom a kis merényletét és jól felrúgok felé, telibe találom a könyökét, ami által a kard kiesik a kezéből, majd előre hajolok é a kezét a földhöz nyomom és testemmel leszorítom a lábait. Remélem nem akar nagyon ellenkezni velem. -Kicsit nyugodj meg.- mondom neki, miközben közelebb hajolok hozzá és szinte a homlokomat az övére teszem, hogy még véletlenül se tudjon elég nagy lendületet szerezhessen, hogy ne tudjam lefejelni... -Tudod túl vonzó vagy számomra.- mondom neki mosolyogva és nem is tudom, hogy most mi legyen, de ettől szerintem csak még idegesebb lesz majd.. nehéz a nőkkel bánni.
Bármit is keresett az erdőben, a helyében én arra is figyeltem volna, hogy hová lépek. Az errefelé élő népek hajlamosak csapdákat elrejteni, nem csak a kaja biztosításához, de az ilyen betolakodók elűzéséhez is. Párról tudok, viszont az óvatosság sosem árt. Körbenézek, egyedül van. A népe hajlamos rá, hogy zajt csapjon, és képtelenek úgy közlekedni, hogy az erdő egésze ne tudja, itt vannak. Mindenkinek szemet szúrtak és Lexa ugyan még egyértelmű jelzést nem adott, hogy mit kezdjünk velük, bár sok harcos és sok család valószínűleg a földel egyenlővé tette volna a táborukat is. Láttam külsőről, elmerészkedtem már addig. Amit láttam, cseppet sem tetszett. Először megfeledkezem magamról, népem nyelvén szólok, majd eszembe jut, hogy ez neki maximum halandzsának hathat, értelmes beszédnek aligha gondolná. Mire pedig ezt egy értelmetlen mondatban kifejezi, csak felmordulok. -Nem vagyok hülye.-szűröm fogaim közt dühösen a hangot, a kissé megalázó és lenéző szövegelése után. Képletesen mégis az vagyok. Miért? Mert még itt vagyok vele, hozzá beszélek. Ismét felmordulok. A stílusa már most az idegeimre megy, ha a nyelvét kivágnám sem hiszem, hogy elég lenne, fej nélkül inkább mutatna jól, akkor nem tudna egy szót se mondani, nem láthatnám, ahogy méreget. Nekem legalábbis jó lenne. Neki... aligha. -Népem sajátja.-reagálok a kérdésére, karom előhúzva helyéről, és ahogy egészen közel érek hozzá, mellkasához nyomom a pengét. Elismerem, kérdésem meglehetősen furán hatott úgy, hogy először el akartam üldözni. Viszont hála az agyam elködösítő dühnek, a gondolataim nem túl magas fellegekben szálltak, inkább alacsonyan repültek és az egyszerű válaszokat akarták megkapni. -Először adja választ a kérdésre, ha megfelelőnek tartom, elengedlek. Ha nem, legalább eggyel kevesebb lesz belőletek.-válaszom őszinte, sosem voltam a sarkalatos kérdésekben dadogó kislány, aki megszeppenve áll helyén. Még ha az életem is múlt rajta, akkor sem engedtem a magam igazából.-Mit keresel itt?-kérdezem még egyszer, erőteljesen megnyomva a szavakat, követelőzve nyomom a pengém közelebb mellkasához, hogy annak szúrása már érezhető legyen számára is.
Nem számítottam semmilyen izgalomra, csak lejöttünk ide, hogy ne dobjuk fel a talpunkat és mi pont azok a szerencsések voltunk, akik nem robbantak fel út közben. Sokan meghaltak és megsérültek, de engem nem érdekel, hisz ameddig én nem vagyok beteg, addig én boldog vagyok. Tök egészséges vagyok, biztos a sok csaj teszi velem, talán ezért nem öregszem, meg van az hülye mondás, hogy minden sex 7 perccel hosszabbítja az életet, akkor én már nagyon sokáig fogok élni, nekem nem lesz bajom a halállal. Talán élhetek örökre, ha ilyen tempóban űzőm továbbra is ezt a nemes tevékenységet. De most inkább arra kell koncentrálnom, hogy kijussak ebből a kibaszott erdőből és haza tudjak menni. Majd megjelenik egy nagyon és szép és dögös szőke bige, akiről először azt hiszem, hogy rendes és segítőkész lesz, de most inkább hasonlít egy bekattant picsára, ennek meg mi a fasz baja van? Nem tettem semmit sem, csak köszöntem neki és próbáltam segítséget kérni tőle, de erre úgy reagál itt nekem, mint valami eszement hülye, kényszerzubbonyba illő, agybeteg ember. Eleinte mintha felkelteném az érdeklődését -ami normális reakció-, de aztán megfeszül az arca minden izma és elkezd nekem valamilyen nyelven hadoválni, én meg csak felvonom a szemöldököm, mert nem is tudom, hogy most mihez kezdjek. Az activity általában működni szokott, szóval úgy kezdek el beszélni hozzá, mint a régi filmekben, jól artikulálva és lassan. -Nem beszélni ezt a nyelvet? Nekem kiút, erdőből..- sőt még mutogatok is hozzá, szóval az erdős résznél körbe mutatok, utána a kezemen járást imitálok, hogy kimenni innen, ezt már csak megérti. De aztán meg megszólal a nyelvünkön, de egyáltalán nem kedves, ami nem igazán szimpatikus nekem, miért nem tudott volna eleinte is így beszélni hozzám, hisz basszus amerikaiul pofáztam hozzá, ha tud akkor így beszéljen.. De egy körülünk honnan ismer ilyen halandzsa nyelvet, vajon mit mondott nekem az előbb? -Részletkérdés..- mondom sóhajtva, de igaza van, hisz egyelőre nem az én kis vöröském,d e majd az lesz, semmi sem tart vissza attól, hogy megszerezzem azt a nőt, akit akarok. Aztán majd megint megszólal és újból megfenyeget, mi van ezzel a csajjal? Nincs ki a négy kereke, ez már biztos.. De aztán ott van nála az a kard, honnan szerezte? Nekem is kell egy ilyen, én is akarok egy kardot, olyan fényes és csillogó. -Te mindig ennyire tüzes vagy?- kérdezem meg tőle, miközben felhúzom a szemöldökömet, egyre biztosabb vagyok abban, hogy tényleg valami nem kóser ezzel a csajjal.. majd a mellkasomhoz kerül a kard és már nem olyan menő, mint eleinte hittem. Hát akkor mély lélegzet és ne húzd fel magad Roger. -Akkor most húzzak el vagy válaszokat akarsz.. döntsd el, pls.- mondom neki, majd a csípőmre teszem a kezem és úgy mosolygok rá. Nem látszik egy kedves teremtésnek, de nem is baj, szeretem a kihívást és a kalandokat, nem könnyű eset, nincs ezzel semmi baj. De tényleg ideje lenne eldönteni, hogy akkor most mit akar, tűnjek el vagy válaszoljak neki.
Az erdőben bolyongok. Ez nem a felderítésről szól, hacsak nem akarok éhen halni. Kell találnom egy nyúlüreget vagy lőnöm egy madarat vagy valami. Lobogó vörös loboncom szokás szerint kiengedve kísér utamon. Hidegebb van, mint a városomban, de lehetne rosszabb is, ha például búvóhelyet kellene találnom a füstköd, savköd miatt. A templomok kedvelt helyem volt mindig is, néha kiültem ide egy füzettel és csak rajzoltam. Sokszor nem azért indultam útra, mert annyi minden felderítendő lett volna, csak nem volt kedvem a falu falai között maradni. Lépteim felgyorsulnak, amiért az ebédem megpillantom, egy termetes kis nyúl. A kezembe vett kardom elteszem, helyére a nyílvessző kerül, de mikor a távolból kiáltozást hallok, felkapom fejem, a nyúl eliszkol, így lőhetek az ebédemnek. Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mostanában az erdők már nem olyan üresek, mint régen. Nem más klánoktól kell tartanom, hanem az égiektől vagy a hegyiemberektől. Cseppet sem megnyugtató. -A francba... A rohadt életbe.-káromkodom, eldobva az egyszerű íjat, és ahogy elindul felém, alig láthatóan kihúzom a kardom a helyéről, ahová nemrég dugtam, és mikor egészen közel ér hozzám, végigmérem. Földi, rá van írva. Ahogy az is, hogy fogalma sincs, hogy hol van. Az épületek néha jó tájékozó pontok, egyes fák szintén. Túl közel voltam a táborukhoz. Tudtam, hogy nem szabad erre jönnöm. A fiú szövege, ahogy levöröskézik, azonnal megfeszül arcom minden izma, a kérés, vagy kijelentés, mely szerint én biztos tudom, hogy merre van innen a kiút neki, hízelgő, mégsem marad bennem nagy emlékként, ellenben a kicsinyítő képzővel megáldott jelző. Az az agyamba kúszta magát. -Nem vagyok a vöröskéd!-sziszegem, ám megfeledkezem róla, hogy ő valószínű a nyelvünk nem érti, így más stílusban próbálkozom tudtára adni a nemtetszésem. -Jobb, ha most tűnsz el az erdőből, mielőtt elmetszem a torkod.-emelem kardom mellkasához, az éles pengén megcsillan a napsugár, és csak úgy ragyog az arcába.-Ki vagy és mit keresel itt?-nem épp kedves kérdés, arcom szintén nem épp a kedvességemről híres, ellenben olyan dühösen nézek rá, mintha legalább az életemre akart törni. Csakhogy majdnem így volt. A vacsorámnak legalábbis lőttek.
Lent vagyunk, mindenki azzal van elfoglalva, hogy hol vannak a kölykök, meg valami hegyről pampognak nekem, engem meg telejsen hidegen hagy, felőlem maradhatnak ott bent. Bánom, hogy nem jöhettem le ide, apám mindent elbaszott.. vagyis a férfi, aki megcsinált, mint mondtam már nem az apám többé és nem is lesz. Próbálkozott eleget, térden állva is könyörgött nekem, de kicsit sem hatott meg, amikor elkezdte nekem mutogatni a gyerekkori közös képeket, akkor fogtam és széttéptem őket, majd szembeköptem az öreget. Nagyjából megtanultam kezelni az indulataimat, így már nem akartam betörni a képét, inkább szembeköptem, hát nem vagyok menő? De itt lent már nincsenek azok a szabályok, szóval jobb lesz ha vigyáz magára, mert elmegyek vele sétálni, megölöm és ráfogom azokra a szutykos és büdös földiekre, most már megtehetem.. te baszki, ez nem is rossz ötlet. Na de inkább elmegyek egyet sétálni, mielőtt megint valamivel bepróbálkozna és nekem nem tetszene, ha kell akkor elfutok, mivel sportos vagyok, nem lesz nehéz, jobb a kondim, mint az öreg fasznak. Már egy ideje bolyongók az erdőben és szerintem baromira eltévedtem, most hogy a faszba találok ki innen? Na ott mintha nem messze lenne valami helység vagy rom, mit tudom én, de ott kicsit le tudok ülni és pihenni. Egyáltalán nem érdekel, hogy mi ez a hely, csak leakarok ülni, már sajognak a talpaim, utálom ezeket a szar csizmákat. Szóval leültem a bejárathoz vagy valami ilyesmihez, de mindenhol növények meg fák vannak, senki sincs erre, bár ki lenne akkora barom, mint én hogy ennyire mélyre merészkedik az erdőben? Nem félek egyáltalán nem, most épp azon agyalok, hogy mi lenne ha felmásznék egy kibaszott fára, de épp betoppan egy tüzes kis vöröske, aki egyből kiüríti az agyam és már azt sem tudom, hogy mit akartam. Épp erre közelít, de még nem vett észre, gyorsan felállok. -Hé vöröske!-kezdek el neki integetni és ordibálni, hogy vegyen észre és segítsen nekem.. Két dologra kell, először segít kijutni innen, majd utána pedig kicsit "megpihenünk" egy fa tövénél és kicsit rosszalkodunk, de a ruhája olyan fura, mikor és hol szereztek ilyen bunda szerű szarokat? Mi a fészkes fene van, de mondjuk nem érdekel mi van rajta, úgyis hamarosan ledobja. -Tudnál nekem segíteni?- teszem fel a kérdést, majd mosolyogva kezdek el felé lépkedni. Úgy sem fog nemet mondani, miért mondana nemet egy ilyen pasinak, mitn amilyen én vagyok?
Kezdőlap 
by 
|| imádlak 
