◊ Hozzászólások száma : 1
| Tárgy: Clarke Griffin Szer. Jún. 01 2016, 00:17 | Idéz Szerkeszt Töröl |
| Clarke Griffin "I have to save them all" "Let those who would destroy us... Step into the light." | becenevek: "Wanheda" születési hely: Arcadia születési dátum: 2155 kor: 18 csoport: The 100 klán: Skaikru pozíció: Vezető (The 100) családi állapot: Őőőő hányadik évadban is vagyunk? play by: Eliza Taylor |
I tried... I tried to be the good guy. But I had to... I had to save them all.
Külső: Magas, vállas, atlétikus alkatú, europid (kaukázusi) fiatal nő, tizenéves kora végén. Szeme kék, haja szőke, bőre világos fehér, kinézete alapján európai-amerikai, angolszász felmenőkkel rendelkezik. Testén különböző helyeken horzsolások, sebhelyek vannak, kisebb-nagyobb sebek állandó jelleggel mindenhol. Élet a felszínen.
Belső: Clarke intelligens, akaratos, karizmatikus, fiatal hölgy. Van benne egy idealista, álmodozó, érzékeny réteg belül, amit kifejez csodálatos művészi képessége; Ám a megpróbáltatások mindennapos hullámai ezt mélyen maguk alá temették. Van benne egyfajta kötelességtudat. A képesség, hogy magához ragadja a vezetést krízishelyzetben. Hogy utasításokat adjon és mind a szükség pragmatizmusa, mind a morális indítékok állandóan a szee előtt lebegjenek, amikor társait vezeti, és amikor emlékezteti őket a célra, mikor meginganak. Ez néha túlzottan merevvé is teheti - És a talajon való élet tapasztalata, az, ahogy a túlélés, háború, éhség, hideg, járvány, fagy, az, ahogy az élet lecsiszolta az ő személyiségét is, az idősebb generáció, az Arc "felnőttei" számára sokszor sokkoló látvány. Clarke mindig kész a küzdelemre, munkára, tenni, amit tennie kell maga és mások túléléséért. Ha teheti, az erőszakmentes utat választja, ám ha nincs más lehetőség, nem haboz az agressziót alkalmazni.
Maybe life should be about more than just surviving. Clarke Griffin a sötét, megnyugtató nemlétből merült fel szép lassan a zajos, fájó világba. Először homályosan eljutott a tudatáig a madarak hangja, az erdő susogása, a gépek halk zümmögése, pittyegés a háttérben és emberek hangjai, majd mindez lassan összeállt a világgá körülötte. Felnyitotta a szemét. Egy sötét hajzuhatag omlott a combjára. Abby. Édesanyja pár pillanattal később eszmélt fel. Ahogy a szemébe nézett, fáradt, nyúzott vonásaiba mosoly költözött és öröm. Sötét pillantása Clarke kék szemeit kutatta. A lány édesanyja gyűrott zakójára pillantott. - Azt hittem, kidobtak a Tanácsból. - Óh. Hát... Kancellári kitűző - mondta fáradtan, magyarázólag Abby. - Te? Kancellár? Clarke csak fáradtan bólintott. - Thelonius nem jutott le. És Kane két nappal ez előtt ment el, hogy a Földlakókkal tárgyaljon. ... Hogy téged és a többieket visszaszerezzünk tőlük. Clarke vonásaiba élet költözött, ahogy aggodalom, elhatározás és makacs akarat futott szét a testén, hogy életre parancsolja fáradt, meggyötört tagjait. - De hiszen mondtam, hogy nem a Földlakóknál vannak a többiek. Körbenézett és most már felébredt teljesen. Áramütésszerűen futott végig minden idegszálán a kötelességtudat. - Oké. Mennyi ideig aludtam? - Úgy tíz órát - mondta mosolyogva Abby, és vonásain látszott a békés nyugalom. Hiszen kicsi lányának aludnia kell, hiszen még egy kamasz és most már biztonságban van. - Ugh - horkantott fel Clarke. - Oké. Ahogy kezeit maga mögé rakta, hogy feltolja magát, kimerült és sérült tagjai mintha sikítva álltak volna ellen. Szemöldökét összeráncolva kényszerítette karjait, lábait munkára. - Clarke, várj, lassabban! Még túl korai felkelned! Abby felpattant, hogy finoman visszatessékelje őt az ágyba. Clarke felnézett az édesanyjára. Mindkettejük szemében ugyanaz a makacs, intelligens, energikus elhatározás tükröződött. Ám Abby barna szemei nem egy Kancellár, hanem egy aggódó édesanya pillantásával néztek rá. Clarke viszont egy Földlakó vezér keménységét tükrözték. - Anya. Hm. - Clarke sóhajtott. - Mozgósítanunk kell az erőinket Mount Weather ellen. Hány őr van itt? Bellamy és a többiek? Mennyi fegyver? Abby arcvonásai a tökéletes döbbenetet rajzolták ki, ahogy tizenéves lánya egy katonai invázió szükségességéről beszélt neki, nyugodt pragmatizmussal. - Clarke, kérlek! - mondta, megpróbálva nyugtató hangon leszerelni lányát. - Kérlek, pihenésre van szükséged! - Nincs szükségem pihenésre - mondta halk, nyugodt, tágyilagos hangon a lány. - És nincs szükség rá, hogy megvédj - mondta, Abby felé fordulva. Egyik lábát, majd a másikat is letette a padlóra. Halkan szisszent fel, ahogy feltolta magát álló helyzetbe az ágyról, de hangja már újra acélos, sztoikusan célratörő és erélyes volt. - Amire szükség van most, az az, hogy megmentsem a népem.
|
|