Lynx & Logan

Logan & Lynx

Azért hajlottam Logan szavára, mert úgy éreztem, miután nem célom konfrontálódni a népével, talán ez a legegyszerűbb út és talán az embereim is elégedettek lesznek vele, hiszen így maga a sértett kap lehetőséget arra, hogy elégtételt vegyen. Tisztában vagyok persze vele, ha el is fogadom azt, amit szeretne, a feletteseinek értesítését így sem mulaszthatom el. Valószínűleg ennek ő nem örül, de nem járhatok el másként. Fogolyként is kell kezelnem. Ettől függetlenül megadom neki az ehhez méltó tiszteltet. Egyébként sem szokásom magas lóról beszélni senkivel. Csak annyira tartok távolságot, amennyi a kellő tisztelet kivívásához szükséges, annál nem jobban. Nem Isten vagyok, hanem szolga. A népem szolgája. Véleményem szerint aki másként tekint a vezéri pozícióra, nagyon rossz úton jár. Én vagyok a népemért és nem a népem van értem. Ezt sajnos sok vezető hajlamos összetéveszteni.
Logan tovább nem ellenkezik és miután tudomásul veszi, amit mondok, már hivatalosan is kihívja az emberemet. Innen már nincs visszaút. Ő köteles azt elfogadni, mindenki más pedig ehhez tartani magát a továbbiakban. Nem ad magának sok időt, de ebbe már nem szólhatok bele. Egy hét. A legtöbb sérülését el tudjuk addigra látni, de a gyógyítóink nem képesek csodákra, pláne nem ilyen nehéz idők közepette, amikor mindenki szűkölködik. De a lehető legjobb ellátást fogom biztosítani neki és alkalmasint ellenőrizni is fogom, hogy megfelelően bánnak-e vele. Vezetőként ez a kötelességem egy másik klán emberéért, még ha fogoly is.
- Amint ismét szabad ember vagy, természetesen nyitottak vagyunk a cserére. De ezt majd megbeszéljük, ha eljött az ideje – tényleg nem hazudott, valószínűleg valóban cserélni jött. Nagy kár, hogy ez lett a vége, a mi klánunknak minden csereüzletre szüksége van. A fegyverkészítésben távolról sem vagyunk olyan jók, mint a trikru klán és bár kerülöm a fegyveres konfliktusokat, felkészültnek kell lennünk minden helyzetre, ha túl akarjuk élni ezeket a nehéz időket. A járvány kis híján elpusztította a klánunkat. Kegyetlen döntés volt, amit meghoztam, hogy hagyjunk hátra minden fertőzöttet. Engem személyesen is érintett a döntés, hiszen a szüleim és a bátyáim is odavesztek. Mégsem tehettem mást. A kór terjedt, mint a futótűz és sehogyan sem találtunk rá gyógymódot. Nem maradt más választásom, ha menteni akartam azokat, akik még egészségesek voltak. Hálás vagyok a népem lojalitásáért, hogy nem kérdőjelezték meg a döntésemet, noha gyakorlatilag sajnálatos módon nincs olyan a klánban, akinek a családja így vagy úgy ne lett volna érintve a járványban. Mégsem lázadtak és ha kevesen is maradtunk, de a járványnak sikerült így gátat vetni. De hosszú idő, míg talpra állunk egy ilyen csapás után. Egy háborút most aligha élne túl a népünk. Túl kevesen maradtunk. Ezért is akarom elkerülni, hogy ebből az egész kis malőrből valami nagyobb nézeteltérés nője ki magát Logan klánjával.
- Vezessétek el, az íjakat pedig vigyétek a raktárba! Menj és lásd el a sérüléseit, amint bevittétek a fogolysátorba. Az őrizetét pedig szervezzétek meg! A párviadalra pedig pontban egy hét múlva kerül sor. Te, mint kihívott legyél itt, a választott segédeddel együtt – rögtön kiadom a parancsokat az egyik gyógyítónak és a harcosok vezetőjének is. Mindennek gördülékenynek kell lennie. A kihívott is megkapja az ukázokat tőlem. Az ő segédválasztásával nem lesz gond. Ami Logant illeti, amint elvezetik, visszavonulok a sátramba, fogalmazok egy levelet és elküldetem egy követtel az erdei néphez. Informálom a feletteseit és meghagyom, hogy döntsék el, óhajtanak-e a viadalra megfigyelőt, esetleg segédet küldeni az emberüknek. Ha erre nem kerül sor, én fogok kijelölni neki egyet a saját embereim közül. Fejben már meg is szervezek mindent, ahogy szótlanul figyelem, hogy néhány emberem elkezdi összeszedni a szétszórt íjakat, pár harcosom pedig közrefogja Logant és elvezetik őt az egyik fogolysátrunk felé.

Csendben végig hallgatja az elhangzottakat. Pontosan azokat a szavakat hallja vissza, amire számított. És ez így van rendjén. Nem akarja ő a sajátjait egy háborúba keverni, és Lynx sem az övéit. Sőt, minden bizonnyal most dobott le egy nagyobb terhet a válláról azzal, hogy kihívja az emberét. Neki persze korántsem jön ki ennyire jól ez az egész dolog, mert fogolyként fogják kezelni és ha ez még nem lenne elég, ráadásul értesítik a feletteseit. S mindez egy pökhendi alak miatt. Igaz nincs új a nap alatt, közöttük is vannak ilyenek.
- Rendben, megértettem.
Feleli miután Lynx befejezte, majd a férfire tekintve hangosan megszólítja.
- Kihívlak mához egy hétre.
És ezzel be is fejezi. Felesleges lenne hülyeséget beszélni, elvégre ezeken a párbajokon nincsenek szabályok. Aki mégis az ellenkezőjét reméli, az hullik először a porba. Addigra a sérülései is begyógyulnak, leszámítva az orrát. De az már csekély fájdalom egy olyan kegyért cserébe, mely  a párbajon elérhetővé válik a számára. Nem így tervezte a vendégséget itt, de az is biztos hogy fogolyként legalább el lesz szeparálva ettől az alaktól meg a barátaitól. Valahol jó is ez, másrészt meg bosszantó, még is csak gátolják a szabadságát. Meglepetésként éri hogy a kérése mégis értő fülekre akadt. Hálás pillantással tekint újra a vezetőjükre.
- Nem óhajtok távozni...feltéve ha engeded hogy maradjak cserélni.
Végül is némi időbe telik, de meg lehet javítani ezeket az íjakat, és biztosan akad olyan aki majd cserélne vele, hiszen sokan járnak ide pontosan ugyan ezért.
- A klánomnak kellenek a gyógyszerek.
Ha most nem fogolyként kellene eltöltenie itt az időt, gyakorlatilag megoldaná magának az élelemet, de hát ez jutott most osztályrészül. Nem fog ellenkezni, ha elindulnak és elvezetik.

Logan & Lynx

Tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbb klán a barátságostól igencsak messze áll. Nem hibáztatom én őket ezért, mindenki csak magát védi és úgy boldogul, ahogy tud. Kevesen vagyunk és a túlélésért küzdünk, a bizalmatlanság tehát természetes. De feltétlenül háborúba kell-e ennek torkollania? Én hiszek benne, hogy nem. Legalábbis, ha rajtam múlik, én minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy elkerüljem a felesleges vérontást. Túl sok embert vesztettünk el a járvány miatt, többet nem bírna el a népünk.
Szeretnék persze jó kapcsolatban lenni más klánokkal és talán sokan ördögtől valónak találnák az ötletet, de attól sem zárkóznék el, hogy idővel egyesítsük a különböző népeket, hiszen együtt erősebbek lehetnénk. A népem egyébként is megfogyatkozott, lássuk be, jól jönne a vérfrissítés. De azzal is tisztában vagyok, hogy ennek milyen kicsi az esélye. Mi klánvezetők túlzottan ragaszkodunk a hatalmunkhoz ahhoz, hogy ilyesmi valaha megtörténhessen. Csak erőszakkal kerülhetne rá sor. Hatalomvágyból én azonban nem viselnék hadat, az is csak fölösleges vérontás, nem szolgálja a népem érdekét. Bár engem kiskorom óta erre készítettek, szívesen lemondanék a hatalmamról, ha azt kívánná a népem érdeke, de csak akkor, ha tudom, hogy jó vezető kezébe teszem le a sorsukat. Lássuk be, hogy ez azonban mégiscsak túlzottan utópisztikus.
Az viszont tény, hogy nem zárkózhatunk el más klánoktól. Amennyire lehet, szeretnék jó viszonyt fenntartani velük, de túlzott elköteleződés nélkül. Nem akarok ellenségeket sem szerezni egy esetleges rossz döntés által. A klánomnak el kell kerülnie, hogy a jelenlegi megfogyatkozott helyzetében bármilyen fegyveres konfliktusba sodródjon. Bármi áron. Ez a legfőbb célom. Csak így élhetünk túl.
Ez azonban véleményem szerint nem jelenti azt, hogy teljesen elutasítónak kellene lennem az erdei népből való vándorral, aki eddig minden jel szerint valóban teljesen békés szándékkal érkezett. Azzal azonban, hogy az emberemre támadt, akár provokálás hatására is, igencsak megnehezítette a dolgomat. Bár tiszteletteljes, ahogy ismertetem vele, milyen megoldást tartok megfelelőnek, de az alázatostól távol áll. A klánja büszke, harcias nép és ezt ő is jól példázza. Pont ezért sem szeretnék összetűzésbe kerülni velük semmiképp. Muszáj hát nagyon óvatosnak lennem, de úgy, hogy a tekintélyemet se veszítsem le a saját embereim előtt, akik viszont látható ellenérzésekkel viseltetnek az idegen iránt. Egyértelmű, hogy az emberem pártját  fogják, aki láthatóan szintén szívesen menne ölre ezzel a Logan nevű férfival, csak az én jelenlétem és szigorú tekintetem tartja vissza ettől. Összevont szemöldökkel figyelem a férfit és mindazt, amit és ahogyan mond. Végül felsóhajtok.
- Amennyiben kihívod az emberemet, azt neki természetesen kötelessége elfogadni. De nem engedhetlek el mindezek után, ha így teszel, kénytelen vagyok fogolyként tekinteni rád és így is kezelni, míg fel nem épülsz. A szükséges ellátást természetesen biztosítjuk számodra - Egy kihívást nem vehetek semmibe, de mivel még konkrétan nem hangzott el, így van lehetőségem figyelmeztetni a következményekre. Jó gyógyítóink vannak és természetesen nem éheztetnénk jobban, mint amennyire mi magunk is nélkülözünk, de akkor is beletelik néhány napba, míg teljesen felépül a sérüléseiből, amit fogolyként, bezárva kell eltöltenie. Erről pedig kötelességemnek érzem tájékoztatni.
- A vezetőd tájékoztatását pedig, mivel fogolyként tartunk itt, nem mellőzhetem így sem. Az pedig már az ő döntésük, hogy kívánnak-e tanút küldeni a klánodból a küzdelemre - ezt az eddigieknél erélyesebb hangon mondom és már nem kérdezek tőle semmit. Egyszerű ténykijelentés. Úgy érzem, el akarja kerülni a vezetője értesítését, én ezt azonban nem mellőzhetem. Legalább tájékoztató jelleggel. A legkevésbé sem hiányzik, hogy a trikru klán ellenünk forduljon. Az biztosan a végünket jelentené.
- Szedjétek össze az íjakat és vigyétek az időjárástól védett helyre! Senki sem érhet hozzájuk! - szólok oda az embereimnek, akik egyből neki is látnak az utasításom teljesítésének. Lássa csak a vándor, hogy nem vagyok lelketlen, meghallom a kérését.
- Nem adhatjuk neked vissza a portékáid, míg fogoly vagy, de távozásodkor természetesen hiánytalanul megkapod majd mindet - fordulok újra Loganhez. Nem akarom kirabolni és erről biztosítani is szeretném. Klánvezetőként nem mindig egyszerű ez, de én tényleg törekszem arra, hogy korrekten és igazságosan járjak el mindenkivel szemben. Nemcsak a népem érdekei, de a saját lelkiismeretem miatt is.

Ki sem bontakozhatnak igazán, mert a fickót lefogják, aztán persze őt is, amibe beleszédül a fájdalomtól, ugyanis ezek megragadják a fájós karját. De ha még ez nem lenne elég, bizony nem elég, kiderül hogy büntetni akarják azért, mert az idegebeteg akárkijüket képen merte vágni. A kiadós verés után még szép hogy húzkodja a száját, elvégre akkor ezek szerint ő duplán kap. Mire fel? Ha legalább ő kezdte volna...Tud mást csinálni, mint együtt működni? Csalódott képpel emeli tekintetét a földre míg a vezetőjük beszédét hallja. Hát pompás. Két felnőtt férfi veszekedéséhez be kell vonni a klán vezetőket?
- Minden tiszteletem a tiéd. De vannak a népeinknek erre íratlan törvényei. Neki...
A férfi felé biccent a fejével.
- ...gondja van velem...én meg örömmel bucira verném amiért így szétbarmolta az íjaimat...ha máshogy nem lehet elintézni, kihívom és dobjatok be minket egy arénába.
Kissé szédeleg, így gyorsan hozzá is teszi.
- Persze nem most, mert a barátunk tett róla, hogy lépni is alíg bírjak...
A földről újra Lynx-re emeli fel tekintetét. Sima ügy, megvárja amíg laposra verik egymást és a bűntetés is letudva. Talán tényleg jobb lenne lerendezni egymás közt, mint mindenféle diplomáciai köröket futni. Akár Lexa-t találja meg, akár Indra-t, hát egyik sem lenne elragadtatva a hallottaktól, sem az ő irányába, sem Lynx-ék irányába. Komolyan kell ez neki? Mert neki bizony nem. Egyszer körbetekint és ha időközben elengedték a karját látván hogy majd bepisil a fájdalomtól, akkor egy kicsit ingerülten emeli fel a kezét és törölgeti le a fejéről a rászáradt, valamint a fojdogáló vérét. Aztán csak szipogva pislog, mert sikerült úgy összerúgdalniuk hogy az orra vére is eleredt már jóval előtte, most meg szenved egy keveset. Érti ő mi a gond, és talán nem a legmegfelelőbb szavakat ejtette ki. No meg kibírhatta volna hogy nem veri szájba ezt a majmot, de sajnos vannak egyének akik hamar ki tudják hozni a sodrából. Ez az ő hibája volt, nem is vitatható.
- Cserélni jöttem, sokat dolgoztam az íjakkal és a nyilakkal, örülnék ha nem dobálnák már így szanaszét.
Ezt már halkabban teszi hozzá, de még tisztán érthető mindenki számára. Nem magának kikérő hangnem, hanem inkább kérés hangjaként csendül. Eszében sincs kihúzni a gyufát a vezérüknél, de azért sértő hogy íj módon semmibe veszik más értékeit, főleg hogy másodszor hangsúlyozta ki hogy cserélni jött.

Logan & Lynx

Tisztában vagyok vele, hogy jelenleg a klánom igen válságos időket él. Kevesen vagyunk, a járvány sajnos igencsak megtizedelt és meggyengített bennünket és csak igen drasztikus és kegyetlen lépéssel tudtam neki gátat vetni. Nem bírna most el a népem egy háborút, ebben biztos vagyok. Nem szabad elveszítenünk azt a kevés harcosunkat, aki maradt. Most a túlélésre kell játszanunk. Ezért is viseltetek némi bizalmatlansággal az elém vezetett vándor iránt. Óvatosnak kell lennem és természetesen minden körülmények között a népem érdekeit tartani szem előtt elsődlegesen. Nem akarok vérontást, de megvédem a népemet, ha kell. Azonban inkább a politika terén kell csatáznom, mint a harctereken. Az egyetlen esélyünk különben is ez. Szükségünk van szövetségesekre, vagy legalábbis valamilyen jellegű szövetségi kapcsolatra más klánokkal, ezt világosan látom. De ha csak egy mód van rá, el kell kerülnünk, hogy bármilyen vérontással járó konfliktusba keveredjünk.
A férfi eddig mindenesetre az etikettnek megfelelően viselkedik, fejet hajt és bemutatkozik, bár van benne egyfajta távolságtartó méltóság. Amit persze megmagyaráz az, hogy a trikru klánból való. Bár a képességeink, lehetőségeink velük nagyban hasonlóak, ők lényegesen harciasabbak és aktívabbak a klánok közötti politikában, mint mi. Nem állítom, hogy a mi módszerünk jobb lenne, hisz harcosaik messze földön híresek, egyszerűen csak más habitusú vezetőink voltak, mást tartottak az elődeink fontosabbnak fejleszteni, más túlélési stratégiában hittek.
Mindazonáltal óvatosságra is int ennek ismerete. Biztosan jó harcos ez a férfi is. Bár tény, hogy egyedül van, így potenciális veszélyt aligha jelent rám, lett légyen bármilyen erős és ügyes. A cserére, amit említ, hajlandó is lennék és talán hinnék is benne, hogy nem támadó céllal, felderítőnek vagy hasonlónak van itt, de amellett, amit az emberem elmond támadó fellépéséről, nem mehetek el szó nélkül.
Először még láthatóan visszafogottan, diplomatikusan igyekszik válaszolni a kérdésemre, azonban ahogy az általa megnevezett harcosommal találkozik a tekintete, szinte látom, ahogy újra elfutja az indulat mindkettőjüket. Egy tekintetvillanással megállítom azonban az emberem, ugyanakkor belé is fojtom a szót amivel alighanem tovább vádolná a vándort, és a jelzek a többi harcosnak, hogy fogják vissza a Logan néven bemutatkozó idegent is. Itt nem lesz küzdelem. Ettől függetlenül a helyzet igen kényes.
Ha a saját embereim közötti nézeteltérésről lenne szó, gond nélkül büntetném meg mindkettejüket, így azonban ez nem ilyen egyszerű. A saját emberem természetesen meg fogom inteni a kellő mértékben. Nem végzetes bűn, amiért halállal vagy kitaszíttatással kellene lakolnia, de hiba, amit tett. Viszont mit kezdjek vele? Ha büntetést mérnék rá, azt a népe hadüzenetnek is vehetné, attól függően, a klánvezére mennyire tartja őt nagyra. Viszont ha minden megtorlás nélkül elengedem, a népem tarthat gyengekezű vezérnek. Vékony jégre kerültem tehát. Hirtelen csak egy elfogadható megoldást látok magam előtt.
- Logan, sajnálom, ami történt veled, de be kell látnod, a jelenlegi nehéz időkben a harcosaim hajlamosabbak fenyegetésként értékelni kevésbé jelentős dolgokat is, mint amilyen egy felfegyverzett idegen enyhe ellenállása - kezdem tárgyilagosan, az illem által megkívánt udvarias, akár bocsánatkérésként is értelmezhető fordulatokkal. Nem akarom, hogy megalázónak érezze a bánásmódot. Burkolt hadüzenetet sem küldenék a klánjának.
- Viszont ha atrocitás ér az embereim részéről, azt nekem jogom és kötelességem az általam megítélt mértékben és módon megtorolnom. Beláthatod, hogy az önbíráskodásod és a jogaim bitorlása mellett nem mehetek el szó nélkül - továbbkanyarítom a szót abba az irányba, ami igazán lényeges ebben a helyzetben.
- Biztosíthatlak róla, hogy az emberemmel is számolni fogok azért, amit tett. Te viszont nem tartozol a hatalmam alá és nem áll szándékomban elvitatni a vezéred jogait. De el sem engedhetlek méltó büntetés vagy annak ígérete nélkül mindezek után - kicsit kivárok, hogy mind benne, mind a népemben lassan ülepedjenek a szavaim és azok jelentése, mielőtt folytatnám.
- Még ma követet küldetek a néped vezetőjéhez, amiben beszámolok neki erről az esetről. Az engedélyét fogom kérni arra, hogy méltó büntetést mérhessek rád a kihágásodért, illetve amennyiben ezt megtagadja tőlem, annak ígéretével engedlek csak vissza hozzá, hogy ő büntet meg érte. Addig azonban nem bocsáthatlak utadra. Hajlandó vagy együttműködni, Logan? - hangom szigorú és kimért, de csak amennyire a helyzet megkívánja. Nem szeretek feleslegesen félelmet kelteni senkiben. Most sem célom. Mindössze a lehető legdiplomatikusabban, vérontás és a népem egységének veszélyeztetése nélkül megoldani a helyzetet. Innentől pedig a válaszától, reakcióitól, együttműködési hajlandóságától függ csak, mennyire is kell keményen bánnom vele.

Jó darabig csendben tekintget körbe, homlokáról a vér lassan csordogál lefelé, apró cseppekként hullva a földre, egyre szilárduló formát öltve. Néhány mélyebb lélegzetvétel után sikerül összeszednie magát, mire a nő megszólítja a szédülés is alább hagy. Mint kiderült a klán vezére, ez óva inti a további ellenségeskedéstől, pedig ahogy ott látja mellette azt a pöffeszkedő barmot, legszívesebben köpne egyet a földre, jelezve ezzel neki hogy a személyes nézeteltérésük még korántsem ért véget és örömest visszaadja a kölcsönt. Ehelyett csak gondolatban küldi melegebb éghajlatra, tekintete a nőre terelődik. Aprót fejet hajt a tisztelete jeleként beszéd közben.
- A nevem Logan, a trikru klánból. Ton Dc-ből érkeztem, vezetőm Indra.
A név melyet kimond, már önmagában elég ahhoz hogy ha valóban ő lett volna a ludas ebben az egészben, akkor se ítélkezzenek itt helyben fölötte. Persze ez a klán vezető vérmérsékletétől is függ, de első látásra nem tűnik meggondolatlannak. Ő viszont hozza a szokásos szűkszavú formáját, mély hangja határozottan, szelíden öleli magához az elhangzott kérdéseket egy válasz személyében.
- Cserélni jöttem, ezért a sok nyílhegy, az íjak és a tegezek.
Íme az ok amiért ilyen messzire eljött az otthonától. Ha Lynx letekint a földön szanaszét heverő cuccaira, akkor láthatja hogy igazat beszél. Most kellene elmagyarázni hogy az embere egy tahó...el is húzza a száját miközben percnyi ideig felé kúszik a tekintete, aztán vissza a nőre. Még ha el is mondja, nem biztos hogy hinni fog neki, minden vezetőnek első a saját embere, nem egy messziről jött ismeretlen. És emiatt hezitál.
- Eszemben sem volt rátámadni senkire. Nem is tudtam volna ennyi holmival a kezemben. De ő!
Kinyújtja a kezét és a mutató ujjával egyenesen a Lynx mellett álló díszpéldányra mutat, nyomatékosítva szavait és megnevezve azt, akiről beszél. Ha már belekezdett, akkor legyen kerek a történet. Persze a karja is pokolian megfájdul erre a mozdulatra, úgyhogy nem is tartja úgy, beszéd közben leengedi.
- Szájba vágtam, mert lökdösött.
Míg a szájában ízlelgette a szavakat, úgy érezte ez a legegyszerűbb válasz, közben homlokát redőzve méricskélte a fazont. Azonban kissé gyerekesen hangzott vissza a fülébe, emiatt a homloka ráncolása és a csúnya nézés is megenyhül.
- Jöttem volna magamtól is, felesleges volt lökdösnie.
Egészíti ki gyorsan az előzőeket, de ez már kezd egyre rosszabb fényt vetni rá ezért elcsendesül teljesen. Mostanra már megértette talán Lynx hogy nem megtámadni akarta őket, no de ez a gyerekes évődés kettejük között a fickóval hirtelen új szintre emelkedik, amikor is az első felindulásból a harag vezérelte léptekkel indul meg feléje. Neki sem kell több, egyből előkerül megint a csúnya nézése és védekezőleg emeli fel a kezeit, annak ellenére hogy minden mozdulatot megszenved most. Ebben az állapotban egy kiadós verésre számíthat, ha csak le nem állítják a másikat, de amíg bírja szusszal, addig megpróbálja kivédeni a támadásait és vissza támadni.

Logan & Lynx

Mikor a felderítők jelentették, hogy egy ismeretlen, feltehetően másik klánhoz tartozó, felfegyverzett férfit láttak a határmezsgye környékén, fogtam egy csapatnyi jól képzett harcosunkat és szintén felfegyverkezve odaküldtem őket. Meghagytam, hogy legyenek elővigyázatosak, de ne kezdeményezzenek vérontást. Ha támadnak, védekezzenek, de ők ne rohanják le, bárki is legyen az. Különben is, egyetlen emberről volt csak szó, olyan nagy ellenséges haderőt nem jelenthetett. A mi klánunk számára pedig most minden emberveszteség sokkal nagyobb megrázkódtatást jelent, hiszen a járványban sajnos nagyon sokan meghaltak. Nincs a klánban jelenleg olyan ember, aki ne veszítette volna el legalább egy, de inkább több hozzátartozóját. Nehéz döntést kellett meghoznom, hogy megállítsam a vészt és most valahogyan meg kell erősítenem a klánunkat.
Ezért is mondtam azt a harcosoknak, akiket elküldtem, hogy ha egy mód van rá, élve hozzák elém a portyázó egyént, de igyekezzenek lefegyverezni. Fő a biztonság. De addig nem akarok rá támadni, míg nem tudom, ki az és mit akar.
Embereim egy kisebb része, parancsomnak megfelelően rövidesen vissza is tért a táborba, maguk között vezetve egy közepesen magas, szálkásan izmos férfit. Kissé durván bántak vele, de nem emelhetek ezért szót. A klánunk, bár alapvetően a békét szereti, elég sok rossz tapasztalattal rendelkezik. Ennek ellenére még mindig mi viseltünk eddig a legkevesebb hadat. Hacsak lehetett, kivontuk magunkat a háborúkból. Nem zárkózunk el más klánoktól, a növényeinkkel szoktunk kereskedni, e nélkül nehéz is lenne fenntartanunk magunkat. Mégsem lehetek minden gyanakvástól mentes, mikor feltűnik egy ismeretlen harcos. Nem szabad, nem engedhetek meg a klánunknak sokkal több emberveszteséget. Az a végünket jelentené.
Az emelvényemről figyelem, ahogy a férfi az embereim kíséretében közelebb lépdel, majd rám emeli a tekintetét. A harcosaim vezetője közelebb lép hozzám és felvázolja nekem a helyzetet. Állítása szerint a férfi rátámadt, mikor felszólította, hogy dobja el a fegyvereit és kövesse őt ide. Végignézve a férfin látom, hogy igencsak helyben hagyták az embereim, de ha valóban fenyegetően lépett föl, úgy hiszem, nem lehetett más választásuk. Nem hibáztathatom őket. De nem akarok hirtelen ítélkezni, végtére is egyedül van, harcosok gyűrűjében, így semmi fenyegetést nem jelenthet rám vagy az embereimre nézve jelenleg, úgy hiszem. Szeretném tudni, ki is ő és mit keres itt. Kimért, határozott, jól érthető hangon szólalok meg.
- Én, Lynx, mint a Nyugati klán vezére, üdvözöllek, Vándor! Elárulnád a neved és hogy kinek a népéhez tartozol? Továbbá, hogy mi célból jöttél a klánunk területére és miért támadtál az embereimre? - Hallgattassék meg a másik fél is. Én ezt az elvet vallom. Ellenséges klán, vagy sem, idegen vagy az én emberem, én ismerni szeretném az ö verzióját is, mielőtt esetleg túlságosan elhamarkodottan mondanék ítéletet fölötte.

[ A határ mezsgyéjén ]

Komótos léptekkel bandukol és egyúttal húzza maga mögött a kisebb méretű zsákját. Pakolt bele különféle heggyel ellátott nyíl készleteket, tegezzel együtt, így attól függően zörög hangosan, vagy koppan szelíden, amilyen tempót diktál.
A sötét szürke, cserzett bőr kabátja van, alatta a hétköznapi viselete, most a fekete, hosszú ujjú inge és a sötét barna, hosszú nadrágja. Fekete bakancs a lábbelije, a kezein pedig a levágott ujjú bőrkesztyűk. A kabát felett bőrpáncélt visel. Jobb vállától a bal oldaláig keresztbe átvetve viselve a bőr tarisznya, ebben inkább elemózsia és különféle mérgek ellenszerei, valamint kisebb sérülések ellátására szolgáló eszközök. Bal oldalán egy vadászkés pihen a tokjában. A két vállán cipel vagy két tucat íjat, ezek mind különböznek, hiszen mindegyik másfajta használatot igényel. Rettentően messzire eljött Ton DC-től, csak azért hogy cserélhessen. Messze földön itt, a Nyugati klán berkein belül vannak a legjobb gyógyítók, ők készítik a legerősebb és leghatásosabb főzeteket, kenőcsöket, ha valamiért, hát ezért megéri idáig elkutyagolni. Úgy hírlik nem egy agresszív nép, noha a természet jócskán megtépázta soraikat. Most, mikor megállítják, meg is lepődik.
- Megállni!
A hangra hamar reagál, mert megáll. Körbenéz. Őrök lehetnek a klánból, egységes színű harci festést viselnek, vannak vagy tízen.
- Megálltam. Szép napot mindenkinek!
A poén kedvéért int egyet a kezével, azaz intene, de csak megzörgeti az íj hegyet a jobb vállán egy ügyetlen, félre sikerült mozdulattal. Valamiért ezt a többiek nem tolerálják.
- Dobd el a fegyvereket!
Kezd leesni a tantusz. Ezek most komolyan azt hiszik hogy egy szál magában, nehéz málhát cipelve -ami ugyan fegyverekből tevődik- jött azért ide, hogy megtámadja őket? Akárhogy is, de fenyegetésnek érzik, hiszen felszólították. Kínos perceken keresztül tekinget körbe. Sokan vannak, képzettek akárcsak ő, és egyébként sem balhézni jött, csak cserélni szeretne, üzletelni vagy hogyan nevezik errefelé. Kisvártatva a kérésnek eleget téve hangos zörej keretein belül ledob mindent magáról a földre.
- Béke!
Komikus éllel adózik a feléje közelítő alfa egyénnek, aki eltrappolva mellette hangosan felhördül.
- Béke?! Itt állsz...ennyi fegyver gyűrűjében..és azt mondod nekünk hogy béke?!
A végét beleüvölti a képébe, amit türelmesen elvisel, annak dacára hogy legszívesebben pofán csapná az ürgét, aki nyomatékosítva szavait még hátrébb is löki.
- Na, nyugalom. Cserélni jöttem! Üzletelni!
Nagyon nem szereti ha hozzá érnek, azt se ha lökdösik. Ez bizony őt is felhergeli ez kiíródik az arcára egy cseppet sem kedves grimasz keretében. Az előtte álló néhány centivel alacsonyabb ugyan, de testesebb, izmosabb. Nem lenne ez probléma, csak hogy ha verekedést kezd itt, Indra személyesen fogja megnyúzni később, otthon Ton DC-ben. Marad a békés fapofa helyzete, már amikor tud fapofát vágni, mert jelenleg kezd egyre idegesebb lenni a rátarti viselkedés miatt.
- Jó vicc. Mondd ezt a klán vezérnek, mielőtt fellógattat a főtéren!
Valamiért kényszeresen fogdosni akarja a másik, mert a szavait követően megragadja a bal karját. Persze ez már sértő a számára, mérgesen kirántja, aztán a közben köréje gyűlt, szintén nyúlkálni akaró egyénekkel hadakozik.
- Hozzám ne érj még egyszer! Jövök én magamtól is!
És valóban meg is indulna, ha amaz ne akarná megint jól szemléltetni helyzeti előnyét. Megtörténik, taszít egyet rajta..megint. Neki sem kell több, a lila köd eluralkodik az agyán és vissza kézből vágja szájba a férfit, amitől egyből vére serken. Hőkölve tántorodik hátrafelé. Hangos ováció kezdődik ezután, hamar legyűri a létszám fölény.

[ A városban ]

Jó fél órát bandukoltak, mire beértek a városba. Végig taszigálták, lökdösték, párszor le is köpték amikor elesett útközben. A homlokánál felrepedt bőréből lefelé folydogáló vére, valamint az irtóztató szédülés gátat szabott a további rendbontásnak, dacára annak hogy megmondta ne fogdossák. Mivel jól meg is rugdosták amikor a földre került, szinte nincs olyan ép porcikája ami ne fájna. Végül is rossz ötlet volt felvenni a kesztyűt, de ezt abban a pillanatban nehéz lett volna megítélnie. Néhány kínos perc múlva elérik azt a kunyhót, ami előtt megállnak. Elmosódott női alakot lát. Megáll, mert megállt mindenki, a lökdösés is abba maradt. A harcosok ledobják a földre a holmijait, az elöljárójuk pedig a nő elé megy. Maguk között diskurálnak, nem tudja kivenni, de biztosan a történésekről tájékoztatja. Itt a vég? Csak nem. Az akkor lesz, ha a vezérük fenyegetésnek hiszi őt és bajnak azt, ami történt.